Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Buda Béla: A szexuális élet problémái napjainkban
kasok, erkölcsök érvényesülnek, melyek a nemi élet élettani szabályszerűségei, milyen fajtái, típusai vannak a szexuális eltévelyedéseknek stb. Mostanában nagyszabású felmérések tájékoztatnak arról, hogyan is élik nemi életüket az emberek, milyen elvek, motívumok vezérlik őket, hogyan változik a szexuális viselkedés az életkor folyamatában; nagyon sok kutatás foglalkozik a szexualitás biológiai alapjaival, olyannyira, hogy ma már sokat tudunk az örökléstani, fejlődéstani, endokrinológiai és fiziológiai törvényszerűségekről, melyek a szexualitást meghatározzák; és legfőképpen: megismertük a szexualitás lélektanát, azt a bonyolult folyamatot, ahogyan a személyiségben kialakul és működik a szexuális magatartás pszichológiai szerkezete, rendszere. A sok ismeret nyomán a szexológia, a szexuális viselkedés tudománya fejlett és önálló tudományág lett, ma úgy mondjuk: interdiszciplináris vagy multidiszciplináris tudományág, hiszen az ismeretek sok tudományterületről szedődnek össze, a biológiától kezdve a szociológiáig vagy a kulturális antropológiáig. Néhány tudományterület annyira fejlett, hogy maga is szinte önálló diszciplínát alkot, így pl. szoktunk szexuálszociológiáról, szexuálpathológiáról, szexuáltherápiáról stb., mint önálló ágazatról beszélni. A szexológia sokban hozzájárult az ember és az emberi magatartás jobb megismeréséhez, és sok tekintetben hatékony alkalmazott tudomány lett. Segítségével hatékonyan tudjuk gyógyítani a szexualitás különféle biológiai és pszichológiai zavarait. Állást is tudunk foglalni egy sor kérdésben, amiben eddig csak vélekedéseknek, hiedelmeknek vagy hittételeknek volt döntő szerepük. Amint ez a tudomány azonban a társadalomban megjelenik, több feszültséggel és dilemmával találja szembe magát, mint a tudományok, az emberrel foglalkozó tudományok általában. Szinte szükségszerű, hogy ez a tudomány kétkedő és elfogulatlan vizsgálója a szexuális szokásoknak éppúgy, mint a nemiséget irányítani igyekvő erkölcsi felfogásoknak. Erre már az embert kutató tudományok összehasonlitó-kulturális elve is kényszeríti, amely a szexualitás terén úgy jelentkezik, hogy a kutatónak tudomásul kell vennie a szexuális viselkedés és erkölcs óriási különbségeit a különféle kultúrákban, és egy-egy kultúrán belül is a különféle történelmi korszakokban. Nagyon nehéz tehát megállapítani a sui generis emberit a megfigyelhető, vizsgálható jelenségeken belül, és a kutatónak kötelessége, hogy megkérdőjelezze az uralkodó erkölcsi álláspontok, tanítások igazát, ugyanúgy, mint ahogyan a szokások, viselkedéssémák helyességét, célszerűségét is. A szexológia tehát nem népszerű tudomány, nem szívesen engedi magához e tudomány érdeklődését a mindennapi társadalomban élő átlagember sem, de különösen nem kedvelik a hivatalos szervezetek, az állam, amely nem szívesen vállalja, hogy törvényeit és rendszabályait egy-egy tudomány kritikusan vizsgálja, az egyház, amely többnyire évezredes hittételeit félti, de akár olyan egyszerűbb szervezetek sem, mint az oktatásügy, egészségügy stb. A szexualitás tudományos vizsgálata ezért gyakran volt konfliktusok, viták gyújtópontja. Egészen az utóbbi évtizedekig különféle hatóságok ténylegesen is akadályozták a kutatásokat, üldözték a szakembereket. Még gyakrapoon hivatalos álláspontokból tagadták vagy vitatták az egyes tudományos megállapításokat, amelyek nem feleltek meg a meglévő, elfogadott nézeteknek. Számos országban ezért nem is fejlődött ki a szexológia. Sajátos módon ezek között van hazánk is, ahol a felszabadulás előtt a hivatalos konzervativizmus nem kedvezett az ilyenfajta kutatásoknak, a felszabadulás után pedig a különböző ideológiai félreértések akadályozták a fejlődést, olyannyira, hogy egészen kb. a hatvanas évek elejéig nem volt ildomos, sok fórumon nem is volt szabad a szexualitásról beszélni. Ma már ez a korszak a múlté, de az emberek ma is nagyon keveset tudnak a szexus tudományos, különösen pszichológiai oldalairól, és a szakemberekre is a tájékozatlanság jellemző: nemcsak a popokra, a pedagógusokra és más hivatásos emberformálókra jellemző ez, hanem az orvosokra is, akiknek ismeretszintjük legalább egy fél évszázaddal elmaradott (és emiatt nem is lehet csodálkozni, hogy a szexuális betegek gyógykezelése megoldatlan, nincs szexuális tanácsadás — megfelelő, korszerű formában stb. —, tehát olyan hiányosságok mutatkoznak, amelyeken már a környező szocialista országok is messze túljutottak). Az előzőkben többször különbséget tettünk szexuális viselkedés, szokás és szexuális erkölcs között. Sokak számára ez a megkülönböztetés furcsa lehet, a szexológiai szemléletnek azonban ez sarkalatos pontja. Erről nálunk - az említett elmaradás miatt — keveset tudnak. Ez azt jelenti, hogy a szexuális erkölcs, mint a szexuális életet vezető értékfelfogások és szabályok elfogadott és hirdetett rendszere eltér és szemben áll a szexuális élet valóságával. Ez az erköcstan a történelem minden korszakában és minden kultúrában olyan parancsok sorozata, amelyet az emberek nem tartanak meg. Minél fejlettebb egy kultúrában a civilizáció és minél nagyobb az egyén szabadsága, annál nagyobb a szexuális valóság és az erkölcsi normák feszültsége. Az európai társadalmakra ez különösen jellemző. A keresztény morál nagyon magas mércét állított az európai ember elé, — az európai államiság, gazdasági fej143
