Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A nemiség új megközelítése és felelősségének horizontjai
istenekről" és „anyaistennőkről" tud, hanem a természetet is bevonja a nemiség szférájába. A mennydörgő és villámló égboltozat, amely fényével, esőjével felülről termékenyíti meg a földet, gyakran szerepel férfi képében, a lenti föld pedig női elemként, mint „termőföld”, „anyaföld". Lingvisztikailag nézve a hímnemű és nőnemű szavak után csak később jelennek meg a semleges neműek. — Amikor pedig a görög filozófia túlemelkedik e primitív képzeteken és eljut a nemi jellegtől mentes istenfogalomhoz: az Abszolutumhoz, az Ősjóhoz, a Léthez, az Ósegyhez, a Logoszhoz, vagy „az Önmagát gondoló Gondolathoz”, ez nem jelent minden tekintetben fejlődést Isten transzcendens Valóságának emberi megközelítésében. A gyermekesen naiv antropomorfizmus ugyan megtisztul, ezzel azonban Isten személyes Valósága is homályba borul. A filozófia dezantropomorfizál, de egyben deperszonalizál is. Az „Ősegy" vagy a „Legfőbb Jó” így megnyugtatja az értelem emberét, de hidegen hagyja a hívőt. Az elvont istenfogalom nem tudja már kellőképpen közvetíteni számunkra a Transzcendens „Te” személyes valóságát, akit szeretni lehet, akihez imádkozni kell, aki reménnyel tölti el a benne bízót. Kiderül, hogy ezt a személyes Istent — minden zavarodottsága és naivitása ellenére - a nemiség élményéhez és képzeteihez kötődő istenkép őrizte meg az emberi tudatban. Rotter fejtegetéseihez hozzá lehet tenni, hogy a kinyilatkoztatás voltaképpen mindkét megközelítési módot ismeri és a legmagasabb fokon tartalmazza. Az Ószövetség páratlan erővel, a mai egzisztencializmust messze megelőzve így ábrázolja Istent a bemutatkozás szavaival: „Én vagyok, aki vagyok”.6 Ez minden filozófus gondolatát túlhaladja. A kinyilatkoztatás bemutatja Istent mint „a” Szentet, akire nem lehet kivetíteni Zeusz szerelmi kalandjait. Ugyanakkor viszont meghökkentő, hogy az Ószövetség istenképéhez viszonyítva milyen előrelépést jelent, amikor Jézus Krisztus megmutatja Istenben a szerető „Atyát". A különös az, hogy ez utóbbi voltaképpen visszanyúl az őseredeti „Atya”-képhez, amely — bár egészen átszellemül- ten - a nemiség szférájából van véve (apaság). Ebben a megközelítésben — mint antropo- morf szókép — különösen érdekes a Szentháromság emberi megfogalmazása, amely szintén nem mentes a nemiség szférájától. Isten Valóságának emberi megközelítésében tehát ilyen mélyre gyökerező szerepe van a szexualitás vonatkozásainak. A nemiség perszonális jellegének értelme Vitathatatlan, hogy részben a hagyományos szemlélettel összevetve, részben a mindennapi élet jelenségeit idézve, fontosnak kell tartanunk a mai erkölcsteológiában a nemiség perszonális megközelítését.7 A hagyományos erkölcstan ugyanis — részben a fogyatékos antropológiai ismeretek miatt, részben a jogi fogalmak hatására - meglehetősen elszigetelve vizsgálta a nemiség kérdését. A fordulat jelentős mértékben a perszonalizmus filozófiai eszméinek köszönhető. A mai erkölcsteológia és pedagógia a keresztény tudat fejlődése következtében mór „perfektül” beszél a személyiségbe integrált nemiségről. Ami pedig a mindennapi élet említett jelenségeit illeti, ez arra utal, hogy átlagszinten ma is hajlamosak vagyunk a szexualitást elválasztani a személyiség egészétől (vö. „nemi felvilágosítás"). Ez a szemléleti elmaradottság jele, mert korunk egész kulturális tudatszintjét jellemzi a megelőző idők atomizáló, túlzottan specializált beállítottságával szemben az integráció igénye (vö. gazdasági integráció). A személyiség egészébe integrált szemlélet elsősorban arra figyelmeztet, hogy nem szabad a testi-fiziológiai jelenségekre korlátozni a kérdést. A lelki jelenségek s vele az ember egész etikai kultúrája szervesen hozzátartoznak a szexualitás emberhez méltó megnyilvánulásaihoz. A nemi nevelés és önnevelés immár nem vitatéma, hanem szexuálantropológiailag szilárdan megalapozott igény.8 S ha a házasságot vesszük példának, az ún. „sikeres nemi élet” kérdése jóval túlmutat a partnerek fizikai alkalmasságán. Lényeges feltétele annak a személyes szeretet és felelősség légköre, a kölcsönös odaadás. Különben a testi kapcsolat megrekedne a fiziológiai kielégülés síkján, vagy pedig egyenesen a hatalmi ösztöntől vezérelt agresszivitás - esetleg a nemi bosszúállás — antihumánus megnyilatkozásává lenne, még a házasságban is. Franz Böckle így fogalmazza meg ezt: „A nemi találkozás megkívánja, hogy személyes tett és ne csupán testi folyamat legyen, hogy valóban igent fejezzen ki, mely a másik ember megértéséből és az egész személy odaadásából fakad."9 A nyelv leleplező ereje néha kegyetlen. Ha egy házastárs a nemi találkozásban „azt" (a dolgot, az aktust) kívánja, nem pedig „őt" (a személyt, a vele való legbensőségesebb találkozást), akkor ez vagy a kifejezés ügyetlensége és oktalansága, vagy tudatalatti elszólás, amely színt vall a kapcsolat jellegéről. A személyiségbe integrált nemiség szemléletével ellentétes az, amikor a felületes zsurnaliz- mus a testi szerelemben és a házasságban túlbecsüli a szerelmi technika, a „Liebestechnik"10 138
