Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: A hitoktatás megújulásának háttere és célja
papság egyharmadához el sem jutott a kérdőív. Az is lehet, hogy az ellenkezők csak továbbtanulási készségük nehézségéről adtak számot: nem tudnak az új lehetőségekbe és módszerekbe vagy követelményekbe belehelyezkedni, nem hajlandók új hittankönyveket „megtanulni”. Bizonyára nekik is, továbbá a hasonlóan gondolkodó szülőknek is szükségük van arra, hogy a megújulás zsinati követelményét részletesebben megvilágítsuk és megokoljuk. Sokkal nagyobb azoknak a száma, akik a megújulás irányával nem értenek egyet vagy egy-egy részletproblémát nem érzékelnek helyesen. Az eredményesebb munka érdekében bizonyára nekik is hasznos lesz, ha a legégetőbb kérdésekkel közelebbről megismerkednek. Annál is inkább, mert a hitoktatási megújulás csak közösségi vállalkozásként jöhet létre. Az alábbiakban ha teljességre nem is törekedhetünk — a legfontosabb szempontokat szeretnénk sorra venni. 1. A világ gyors fejlődése Sokféleképpen elnevezték már századunkat politikusok és tudósok (a technika, a szocializmus, a világűr, a komputer stb. korának), a zsinat a Gaudium et spes szerint a gyors változások korszakának nevezi: „Az emberiség ma történetének új korszakát éli: mélyreható és gyors változások érik fokozatosan az egész világot. E változásokat az ember értel- messége és alkotó tevékenysége idézi elő, ezek azonban visszahatnak magára az emberre, az egyedek és a közösség nézeteire és vágyaira, gondolkodására és cselekvési módjára mind a dolgokkal, mind az emberekkel kapcsolatban. Eszerint már joggal beszélhetünk gyökeres társadalmi és kulturális átalakulásról, amely kihat a vallási életre is”.ß A zsinat fenti felismerése különösen azért fontos számunkra, mert ezzel maga az egyház bírálja felül eddigi statikus önszemléletét, amely jórészt külső biztonságérzetre alapult. A gyökeres és gyors változások új problémákat vetnek fel, s ezekre gyors aggiornamentóval kell válaszolnia az egyháznak. A „permanens forradalom" folytonosan új feladatokat jelent az egyháznak az emberiség megértésében és üdvösségének szolgálatában.7 Mik a főbb vonásai ezeknek a gyors változásoknak a hitoktatás szempontjából? 1.1. A társadalmi változások feloldják a keresztény nevelés és a hitoktatás eddigi szilárd kereteit, megváltoztatják az oktató-nevelő munka körülményeit és feltételeit. A zsinat szerint „egyre gyökeresebb változásokon mennek át a hagyományos helyi közösségek, az atyai jogú családok, a nemzetiségek, a törzsek és a falvak, a különböző csoportok, társas kapcsolatok is.”8 Ha csak ezekre a „keretekre” gondolunk, a család, a hagyományos életforma és a megszokott emberi kapcsolatok változásaira, a társadalmi intézmények monopolista törekvéseire vagy közömbösségére az egyházi intézményekkel szemben, azonnal az a kérdés támad fel bennünk: hol és mikor van helye és lehetősége a folyamatos és rendszeres keresztény nevelésnek? Hogyan lehet megteremteni, — az emberek és családok teljes külső és belső mobilitása mellett vagy éppen ellenére — az eredményes vallásos nevelés szükséges feltételeit? Ezek a kérdések megvilágítják a mai hitoktatási tanterv megalkotásának nehézségeit is. Különösen, ha egy ilyen tantervnek az általános pasztorációs tervbe kell beilleszkednie. Minden tervezés ugyanis megvalósítható (konkrét és reális) folyamatosságot és rendszerességet jelent a gyakorlatban. Ezért szükséges — a DCG figyelmeztetése szerint isn — a tervezés előtt helyzetfelmérést és elemzést végezni. Természetesen „az ilyen kutatás nem öncélú, hanem napvilágra kell hoznia azokat a tevékenységi formákat, amelyekből több eredményt lehet remélni."10 Szociológusok tapasztalatból tudják, milyen nehéz és bonyolult munka a területileg és minőségileg szétszórt társadalmi változásokat és azok hatásait felmérni és értékelni. Még nehezebb ezekből biztos bázist építeni a nevelési-oktatási program alá. Hazai tapasztalatokból kiindulva azt kell megállapítanunk, hogy a gyors és egyenlőtlen társadalmi változások a nevelési terv és a tanterv folyamatosságra épülő rendszerességét bolygatják meg. Ilyen körülmények között — véleményem szerint — vagyis ha a vallásos nevelés és hitoktatás folyamatosságát és rendszerességét nem tudjuk biztosítani, legfeljebb csak több alternatívával dolgozó kerettervet lehet készíteni. Az evangelizáció szempontjából igen fontos adatunk a társadalmi változások (urbanizáció, mobilitás stb.) kérdésében, hogy a társadalmi fejlődés pluralista irányú. Ez a pluralizmus nemcsak azt jelenti, hogy sokféle felfogású, világnézetű ember él együtt egy társadalmon vagy közösségen belül, hanem azt is, hogy a társadalom sokszínű lehetőséget, megoldást kínál az egyéni és közösségi élethez. Az embereknek sokszor hasonló vagy egyenlő értékű ajánlatok és lehetőségek közül kell szabad döntéssel választaniuk. Ennek a helyzetnek „szükségképpen magával kell hoznia az egyházi élet és a lelkipásztorkodás pluralitását" is11. Ezért a mai keresztény nevelés és hitoktatás egyik legfontosabb feladatának tartjuk a keresztény emberhez méltó, szabad döntés készségének kifejlesztését. (A 68
