Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bacsóka Pál: Az új papi lelkiség felé
így az egyház egyes képviselői igen hamar megbotránkoznak a kritikán, önálló véleményen, tiszteletlenséget éreznek benne, sokszor személyük elleni támadást, ami aztán igen rossz következményekkel jár. Igen sürgős feladata lenne ezért a papságnak, hogy felkészüljön és hogy meghallgassa, sőt elfogadja a jószándékú, de önálló gondolkodást tükröző megnyilatkozásokat. Fontos feladat lenne a kölcsönös érdeklődés a személyes lelkiéleti tapasztalatok terén. Itt kaphatna szerepet egy bizonyos — jó értelemben vett — individuális vallásosság: az egyéni tapasztalatok feltárása, a kudarcok és sikerek a lelkiéletben. Megbeszélések és viták a hit dolgairól, de nem elsősorban teológiai síkon, hanem sokkal inkább a hit személyes megélése terén. Vagy például homiliák közös előkészítése, témák kiválasztása a hívekkel együtt. Ezek a vázlatosan felsorolt papi feladatok és vonások konkrét receptet nem adnak. Azok a paptestvérek, akiknek a papi képzése az egyházi szempontból sokkal békésebb és prob- lémamentesebb 2. Vatikáni zsinat előtti időben történt, talán csalódottan teszik félre ezt az írást, hiszen ebben a régi idők konkrét spirituális utasításaihoz hasonló felsorolást nem találnak. A hangsúly manapság a lelkiség nyíltsága és dinamikája felé tolódott el. S ennek az új papi lelkiségnek a kialakítása bizony még csak távolabbi cél. Ugyanakkor felhívás is. Talán éppen olyan, mint amit Ábrahám kapott: „Vonulj ki földedről, atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked!" De a jó, megbízható útjelzők már ki vannak tűzve... Bacsóka Pál A feltámadt Krisztusba vetett hit tanítson meg minden ember méltóságának a megbecsülésére és ezzel tárja fel előttünk az igazságosságért való elkötelezettségünket. A feltámadt Krisztus legyen mindig élő felszólítás a társadalom emberséges átformálására, mert az ő nevében haladunk az új ég és az új föld felé, — csak benne van üdvösségünk. Az emberről és a keresztény hitről szóló Francia Püspökkari nyilatkozatból (1977) „Az ember Isten nélkül is lehet emberséges. A humánum megértéséhez és megvalósításához Isten nem szükségszerű. Az ilyenféle szükségszerűség függésbe hozná Istent a világgal, és ez nem méltó Hozzá.” — Az ilyen emberi eszmefutttatás azonban szegényes istenfogalmat tükröz. Mi keresztények az Abszolút Istenre sem tudunk a Megfeszített nélkül gondolni. Az Isten emberré lett a történelemben, és a legsúlyosabb halált vállalta. Amióta Isten részt vett halálunkban, a halál megtagadja önmagát és életté válik: „Megtörte holta a halált!" — A megtestesült Ige tehát az Isten emberi elgondolhatóságának a „helye". Isten kimondhatóságának az alapja a megtestesült Ige, Benne valósul meg az ember: Isten nemcsak egészen Más, hanem emberségében megegyezik velünk. Eberhard Jüngel A TEOLÓGIA 1979. évi további számainak témái: EVANGÉLIZÁCIÓ ÉS KATEKÉZIS — A NŐK KÜLDETÉSE AZ EGYHÁZBAN — ISTEN ÉLŐ SZAVA. 64
