Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Hubert János: Egzegézis és igehirdetés
Szükség van módszeres egzegézisre A homília célja a szent szövegek igazságtartalmának megragadása és megértetése az előbb jelzett módon. Előrebocsátjuk, hogy ez az igazságtartalom még nem nyílik meg az egzegetikai módszerek egzakt kezelésével, s még kevésbé férhetünk hozzá az „értelem megérzésének" intuitiv útján, amit „pneumatikus, lelki egzegézis”-nek neveznek. Vannak természetesen egyszerű szövegek, amelyeket egyszerűen is értünk, ha például Isten szava az „igazlelkűség, hűség, jóság, könyörület, önzetlenség, áldozatkészség" igényét támasztja Ezek az „isteni-emberi alapértékek” változhatatlanok, és minden további nélkül alkalmazzuk a jelenre.3 Többnyire azonban tisztázásra szorul a bibliai szerző kijelentő szándéka, az a kijelentés-tartalom, amit a szöveg magától akar mondani, hogy azután érthetővé tehessük a jelen hitigény számára. Nem nélkülözhetjük az egzegéta munkáját, aki komolyan veszi, hogy a bibliai szövegek régmúlt korokból származnak és olyan szituációt tükröznek, amelynek történelmi összetevői és fogalmai nem közelíthetők meg minden további nélkül. Alapvető elv, hogy minden szöveget, az újszövetséget is keletkezési korával való összefüggésben kell nézni. Amit az evangéliumok kijelentenek, üzenetként szól elsősorban az evangélista generációjához, mint ahogyan Szent Pál levelei is mindenekelőtt a címzett egyház- községek esetenkénti szituációjában mondott szavak, illetve feleletek e konkrét egyházi közösségek kérdéseire. Tisztázni kell az adott helyzeteket s a belőlük felvetett kérdéseket. Egy jól ismert szakasz, a magvető példabeszéde (Mk 4,1—20) alkalmas rá, hogy szemléltessük a módszeres eljárást. Az egzegéta felismeri a szerkesztés mozzanatait s az ehhez alapul vett hagyomány-részeket. A „formatörténet” törvényei szerint igyekszik megtalálni a hagyomány eredeti egységeit, és kikutatja „élettalajukat”. Figyelembe veszi továbbá, hogy a hagyomány részei átfogó teológiai műben, az evangéliumban csapódtak le, ezért a szerkesztés a történeti szemléletmódot is alkalmazza. Itt csak utalhatunk rá, mit jelent mindez a magvető példabeszéddel kapcsolatban. Maga az eredeti példabeszéd a 3—9. versekben olvasható, s önálló, kerek egységként hat a mai teljes szövegben. Egyszerű hasonlattal egyetlen ellentétet fejez ki: a magvetés, jóllehet nagy része veszendőbe megy, végül mégis bőséges aratásban ér célt. Az akadályozó tényezők sommás felsorolására nem tesz hangsúlyt. Azt az egyet szemlélteti, hogy Jézusnak (és követőinek) látszólag hiábavaló prédikálásával szemben áll a szavak által ható isteni működés, amelynek bőséges eszkatologikus beteljesüléséről biztosak lehetnek a hivő hallgatók. A rövid, frappáns példabeszéd tehát Jézus evangéliumhirdető működéséről szól, és ebben a működésben maga az evangélista az eszkatológia szétválasztás alapját látja. (Vö. a 10— 12. versek értelmező betétjét) Más helyzetet tételez fel a példabeszéd „magyarázata" (13—20. w.). Mint önálló hagyomány-egység, ez is megelőzte az írott evangéliumot. A hangsúly most áttevődik a jó magot akadályozó tényezőkre, mégpedig feltűnő részletességgel. Máté és Lukács párhuzamos helyein eltérő mozzanatot találunk a „magyarázat” megfogalmazásában. Biztos, hogy a „magyarázat" élettalaja az apostoli korban van. Az eredeti igét más, előrehaladt szituációban egyes hivő csoportok különféle beállítottságára alkalmazták: a példabeszédet allegorikusán fejtették ki.4 Nem véletlen, hogy Márk jegyezte fel az eredeti hasonlatot (3—9—vv.), mint magában álló egységet. Evangéliumának koncepciójában Jézus prédikálása és csodatettei egyaránt „tanítás”-számba mennek s azt az újat és hallatlant érzékeltetik, ami Jézus átfogó messiási tevékenységével hatni kezdett az emberekben. Erre szolgáltat példát Mk 4,3—9. Ha ez a fönséges tanítás, melyhez képest a „magyarázat" szekundér jellege nyilvánvaló, kimaradna igehirdetésünkből, megrövidítenénk az evangéliumot. Fejtegetésünkből leszűrhetjük, hogy mi az egzegézisnek, mint történettudományi munkának az eredménye a módszerek felől nézve: tisztázza, hogy ki, mikor, kinek, mit mondott. De az objektív igazság „ki-fejtése" nem a végpont, ahol az egzegéta befejezheti ténykedését. A tárgy ismerete, amelyet meg akarunk érteni, szükséges előfeltétel, de még nem maga a megértés. Megérteni, ez többet jelent, mint egy jelentést pusztán megragadni. Az egzegéta mint teológus Az egzegéta tulajdonképpeni feladata abból adódik, hogy nem csak valamilyen múltbeli szöveggel van dolga, amelyet elszigetelten vizsgál, mint egy mikroszkopikus preparátumot. Olyan írással áll szemben, melyet Isten szavaként hittel fogad ő maga és a keresztény hívők közössége. Csak ezen az alapon mutathatja ki a bibliai szövegnek, mint Isten szavának kötelező erejét, amit egyedül egzegetikai módszerekkel nem lehet kihozni. 248
