Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Várszegi Asztrik: Biblia és imádság
TEOLÓGIAI LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK BIBLIA ÉS IMÁDSÁG „Az egyház minden szinten megújítja teológiáját... Amíg a tudományos teológia és a szentírástudomány nincsen integrálva a keresztény misztérium mély megértésében, bizonyos fokig folyamatos megtapasztalásuk alapján, addig az igehirdetés és a többi szolgálat nemigen fog hatni senkire.1 A Bibliáról beszélni hitet és tudást, imádságról beszélni tanúságtételt feltételez. A tanúskodás nem akar bizonyítani, cáfolni vagy meggyőzni. Vagy megérint vagy nem. Csak úgy lesz eredményes, ha valakiben visszhangra talál. Helyzetkép Ha éber szemmel és érzékenységgel figyeljük egyházunk életét, akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban, sajátos jelenségek, szellemi-lelki áramlatok tanúi vagyunk, Meditációs, imádkozó mozgalomról, meditációs hullámról olvashatunk, karizmatikus csoportok imamegtapasztalásáról hallunk. Egyesek már ezeknek a mozgalmaknak gyümölcseit, veszélyeit is látják, értékelik. Ugyanakkor sok pesszimista még mindig úgy látja, hogy a mai fiatalság, a modern ember nem imádkozik, terhére van minden, ami Isten ügye. Keresztény életünket ez a kettősség jellemzi. Ha egyeseknél hanyatlóban is van az imádság, mások annál jobban keresnek, kutatnak utána. És ez a válsághelyzet ellenmondásossága: bizonyos imádsággyakorlatoknak lejárt az ideje, viszont hatalmas éhség jelentkezik az imádság után, különösen a fiatalok körében. A kulturális változás, melyben felnőttünk, sok belső- és külső feszültséggel terhes, és a megoldást, melyet a társadalomnak kínálnak, senki sem érzi kielégítőnek. Ezért aztán a vállalkozó kedvűek útra kelnek. Megtaláljuk őket a Taizá felé vezető úton, sokan Távol-Keletre mennek és a keleti vallások elmélkedő módszereit tanulmányozzák. Újra felfedezik a merevnek tűnő ortodox liturgiát, Athosz hegyére zarándokolnak. Sokszor nem mentesek a szélsőségektől — de keresnek, szomjasak, útrakelnek. Fölszabadulásra várnak, hogy befogadhassák a lelki megtapasztalást. Á cél, hogy összhangba jussanak legbensőbb énjükkel és egyúttal a többi emberrel is: az egész világgal és végül Istennel. Lelki technikákat, aszkézist vállalva tapasztalja meg az ember testének és lelkének egymásrautaltságát, egymásra hatását —• de ez még nem imádság. Isten maga adta nekünk az imát Igéjében, Jézus Krisztusban. A keresztény imádság a lehető legmélyebbre hatol: a Fiúval szólítja az Atyát, Jézussal ad hálát az Istennek, az Atyának, Róla énekel, Öt dicséri. Még erre sem lenne feltétlenül szüksége, csöndben is maradhatna. Csendben, mely nem a szavak hiányát jelenti, hanem szavakat túlnövő csendben, mely a párbeszéd új formája, melyről csak annyit tudunk: az egész személy ott van, mindenestül jelenvaló. Jelen van a szó legerősebb, legintenzívebb értelmében, jelen van a szeretetben, mely a másik személy valódi megismeréséhez vezet. Végül ebből a csendből szakadhat fel a Szentlélek ihlette hang. Szívünk kitörő szívvel kiálthatja: „Abba, Atya” (Rám 8,15). Isten élő Igéje A Biblia Isten élő Igéje. A 2. Vatikáni zsinat egész sor kifejező képpel írja le jelentőségét mind az egyes ember, mind az egyház életében. A Szentírás: az élet kenyere, a hitnek legfőbb zsinórmértéke Krisztus egyházában, a hit bástyája, a lélek eledele a lelkiélet kimeríthetetlen forrása, egészséges táplálék és szent erő.2 A Biblia imaéletünk szempontjából nézve Istennek az emberrel folytatott párbeszéde, Isten kimondott Igéje, mely a történelem során Jézus Krisztusban vált teljessé. Ez a párbeszéd az üdvösségtörténet hajnalán kezdődött, de nem fejeződött bftQS Szervtírás leírt
