Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - KÖRKÉP - Pákozdy László Márton: A "kijelentés theologiája" a mai protestáns theologiában
rendszerint azzal kezdődtek, hogy elismerték az első egyetemes hitvallásokban lefektetett Szentírást értelmező tradíciókat, maguk a hitvallások pedig az idők folyamán ezek meilé sorakoztak föl, kiegészítő tradícióvá váltak; magyarázták a tradíciót és szabályozni kívánták az írás magyarázatát és a prédikálást. Jó azért figyelnünk arya, amit a 8. pont a traditióról mond: lényegében nem újnak a hozzáadásáról, hanem az apostolinak a kibontakoztatásáról és mélyebb értelmi megragadásáról van szó. így kellene lennie minden egyházban. Hasonlóképp állunk a tanítói hivatal kérdésével. Mi nem valljuk, hogy Jézus Krisztusnak van földi helytartója a megígért Szent Léleken kívül. Az egyházat megelőzi az Ige és a Szentlélek. De a történelem során bővelkedtünk mi protestánsok is tévedhetetlen „Magis- terekben", olykor igen törpékben, vagy, hogy komolyabbra fordítsam a szót, időröl-időre a protestáns egyházakban is támadtak olyan tekintélyű magisterek, tanítók, szektavezetők, akiknek kharizmatikus személyisége meghódoitatta hallgatóságát. És voltak, illetve vannak, akik meggyőződésükkel ma is közelebb állnak Lutherhez, Kálvinhoz, Bultmannhoz vagy Barthhoz, mint a íofa scripturáboz vagy a sola scripturához. Ezért mi a Scriptura meghallgatása után helyezzük a hitben való engedelmességet az egyházzal való közösségekben — legalább is elvben, az első helyre. A VI. fejezet (A szentírás az egyház életében) épületes és nagyon segítő útmutatás egyetemes értelemben, a tradíció és a magisterium kérdésében, reformáló kritikai szerszámul használva a protestánsoknak is. Bárcsak vetne vissza bennünket a magunk „protestáns” kezdeteire, hogy onnan azután az eddigi „vestigo ter- renf' -eken át a mai időkben olyan merész lépésekkel tudjunk haladni, mint a 2. Vatikáni zsinat a maga nyomirányain. Most tárgyalt konstituciójában a VI. fejezetből 4,26 artikulu- sából 16 a Szentirásról szóló tömör tanításnak van szentelve. Ha nem is értünk egyet a scriptura és a tradíció viszonya tekintetében, mi hálásan gondolunk a megmutatkozó konvergenciára. Párhuzamosan történő jelenségek az egyetemes keresztségben, de nem matematikai párhuzamosságról van szó — „amelyek a végtelenben metszik egymást", hanem a konvergenciáról, amely nemcsak Jézus Krisztus egységéért mondott imádságot jutattja eszünkbe ösztökéként, hanem szabad látnunk ennek a konvergenciának a találkozási pontját is a Verbum Dei VI. fejezetében, s ennek a metszésnek nemcsak imaginárius pontját, hanem —• iuxta módúm — megfogalmazott elvét is. Csak néhány sort idézek a 24. articulusból: „Isten írott igéje, a szent hagyománnyal együtt, örök alapja a ráépülő teológiának, amely belőle meríti rendíthetetlen erejét, és belőle ifjodik meg, miközben a hit fényénél kutatja a Krisztus misztériumában rejlő valamennyi igazságot. A Szentírás igéjét tartalmazza, és sugalmazott lévén, valóban Isten szava; azért a Szentírás tanulmányozása legyen a hittudománynak mintegy a lelke. A Szentírás szavából üdvös táplálékot kap és szentül virágzik az ige szolgálata is, azaz a lelkipásztori igehirdetés a katekézis és az egész keresztyén tanítás, amelyben előkelő hely illeti meg a liturgiában elhangzó szentbeszédet’' (Cserháti—Fábián—Kelemen, op.cit.153. o.). Az egyház egysége nem Utópia, hanem Christotopia. Ő az a topos: hely, ahol összetalálkozunk. A Szentírás értelmezésén váltunk szét, Krisztus váltságmunkájának magyarázatában hasonlottunk meg. Őbenne találkozhatunk a Szentírás révén a Szentlélek vonzásával. Az én egyházam hitvallásának, a II. Helvét Hitvallásnak föltételét a Bevezetés igaz alázattal így fejezi ki: „Mindenki előtt pedig ünnepélyesen kijelentjük, hogy mindig nagyon készek vagyunk, ha bárki kívánja, mindazt amit itt előadtunk, egyenként és összesen bővebben kifejteni, végül azoknak, akik Isten igéjéből jobbra tanítanának, köszönetünk nyilvánításával engedni és hozzájuk igazodni az Úrban, akinek dicséret és dicsőség.” (II. Helvét Hitvallás előszava, 115. o. — A Magyarországi Református Egyház egyetemes konvent- jének kiadványa, Bpest. 1954.) Ez a hitvallás még a szó eredeti értelmében protestál, azaz „bizonyságot tesz”. Köszönöm, hogy én most a mai idők modern hivő protestantizmusa szellemében párbeszédet folytathattam római katholikus kollégáimmal. Áldjuk együtt azt a Helyet, Ahol, Akiben találkozhatunk. Laudetur Jesus Christus! Jegyzetek: 1. Vö. H. Heppe, Die Dogmatik der evangelisch-reformierten Kirche. Dargestellt u. aus d. Quellen belegt v.; Neu durchges. u. herausg. E. Biser, Neukirchen 1935, 10—33.1. — 2. Karl Barth, 1886—1968. How I Changed my Mind. Introduction and Epilogue by John D. Godsey, Edinburgh 1969. — 3. Dei Verbum fordításos és magyarázatos szöveg kiadásai közül legrészletesebbnek a Ratzinger művét találtam, amely azért is nagyon érdekes, mert át van szőve a szöveg alakulásának a történetével: Lexikon f. Theologie u. Kirche2. II. köt. a zsinati pótkötetek közül. — Igazságtalanná válnék, ha nem hívnám föl róm. kát. olvasóim 241
