Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: A Szentírás és a dogma kapcsolata
— Ez a meghatározás annak ellenére ment át a köztudatba, hogy sem a teológusok, sem a hivatalos egyházi tekintély nem fogadta el. A teológusok mlnimalizmust láttak benne, amely a misztériumot beszorítja a „fides ecclesiastica”, az egyházilag körülírt hit keretei közé. Márpedig az evangélium igazságát, a megdicsőült Krisztust nem lehet mondatokba foglalni. A középkori nagy teológusoknál a hit nem merült ki a dogmában. Szent Tamás meghatározása ez: Articulus fidei est perceptio divinae veritatis tendens in ipsam (S. Th. II—N. a. 1. a. 6.), azaz: A hittétel az isteni igazság megismerése, amely önmagán túl, a mindig nagyobb isteni titokra mutat. Vagyis a dogmát nem szabad sztatikusan értelmezni, s a funkcionális és dinamikus mivoltáról megfeledkezni. A doqma nemcsak lezárása eqy megismerő processzusnak, amely a Szentírás adataira támaszkodik, hanem mindia új kezdet, ahonnan az isteni titkot eqyre mélyebben, nagyobb összefüggésekben lehet szemlélni. A keresztény hitet inkább úgy kell felfogni, mint a Szentírás értelmét, objektív szellemét, amely mindiq újra megteremti a maga kifejezéseit, az egyes koroknak megfelelően (W. Kasper, Glaube und Geschichte, 202). Az eayházi tanítás mégis az, hogy a dogma tévedhetetlenül és visszavonhatatlanul fejezi ki a kinvilatkoztatott igazságot, azért az egyszer megfogalmazott és kihirdetett doamát nem szabad meqváltoztatni vaqy visszavonni. Milyen értelemben beszélünk tehát itt igaz- sáqról és hogyan viszonylik az a Szentírás igazságához, illetve tévadhetetlenséqéhez? A nehézség akkor jelentkezik, ha az evangélium iaazsáaát reflexió nélkül, ideaen iqazsáafoaa- lomból akariuk levezetni. Pedig itt csak a teológiai igazságfogalom vezethet eredményre. Egy loaikai kijelentés vagy ítélet formálónak átvitele itt nem eleaendő. Parmenidész óta az európai gondolkodás az igazságot az alany és az állítmány megegyezésében, illetve a gondolkodás és a lét azonosságában látta. Minden megismerés a valóságba behatoló reflexió, illetve a valósáaba való beleélés. A bibliai iqazsáqfogalomnál más a helvzet. Már a német filozófus, Schellina meqjeqvezte, hogy Arisztotelész óta a filozófusok Istene a következtetés véaén van. ő a konklúzió és nem a kiindulás. Ö a lét alapja, aki mindent meaokol, de belőle a jövő felé nem vezetnek utak. A bibliai Gondolkodásban ellenben nem a lényeg megismerése a fontos, nem is mindig a már meglévőnek a megismerése hanem a jövőben való teljesedés, a jövőből való megérkezés. Isten az, aki el'ön. aki meamutatia maaát. Igaz gz. ami szilárd, aminek van tartalma és iövőie. laaz az, ami beiaazolódik. ami történeti hűséaben annak muta+kozik. ami lenni akar. Itt is van azonossáa, de az ínéret és a teljesedés azonossága s ez mindig több mint eavszerű felhívás a reménvre fMoltmann). Ez az azonosság kizárólag Isten hűségén aiapul. De Isten mindia a más, a naqvobb, a transzcendens. azért az általa hozott teljesedés is túlnő minden várakozáson. Ő mindig úi, meq- lepő, soha el nem érhető, vagyis eszkatoloaikus. A teológiai iqazsáqot tehát csak az érvényes ígéretből és a még el nem ért teljesedésből lehet meaérteni. Minden doamatikus kijelentés végső értelme csak eszkatoiogikusan nyilvánvaló. B°nne van a már igen és a még nem. Ezért a doamát ebből a szempontból kell a Szentírással egybevetni. A doamának tehát meavan az érvénve ér iaazsáaa, hiszen abból feiez ki valamit hoay Krisztussal az iaazsáa véaérvénvesen belénett a viláaba. s ezt az iaazsáaot az eavház hordozza. De a doama nem felezheti ki a telies igazságot: a véorő tettesedé* fenn van tartva a paruziára és az eszkatológiai állapotra, laaz, az egyházi dokumentumok állítják, hoav a dogma önmagában (ex sese, DS 3075f érvényes és meamásíthatatlan, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet értelmezni, kibővíteni vagy más szavakkal kifeiezni. tqy értelmezte és bővítette az I. Konstantinaoolyi zsinat a n^eai határozatokat, a Ka'cedoni zsinat az efe- zusiakat, a II. Vatikáni zsinat pedia az I. Vatikáni z'inat határozatait. Az ilyen kiegészítés és értelmezés azt vette alapul, hoav az evangélium több mint a dogma, s hogy az evangélium teljesebb ismerete a teljesebb iaazráahoz vezeti az egyházat. Az eljárásban kifejeződött az evanaélium felsőbbséae, de eayben benne van az a tudat is, hoav Isten hűséges az egyházhoz és állandóan vezeti a telies iaazsáa felismerésére a Szentlélek által Ha tehát a doamát a teológiai igazság oldaláról mérleqeliük, akkor lótiuk, hoav van benne végérvénvesséa és ideiglenesség. A doama az a mód ahoavan az evangélium az eqvházban érvényesül. Az Isten szava, az örömhír mindig átfogóbb, qazdagabb, mélyebb, mint a dogma. A dogma az evangélium tanúja, az evangélium átfogóbb igazságának a tanúig, s ez a nagyobb igazság a jövőben, az egyház történelme folyamán egyre jobban meanvil- vánulhat, míg maid az eszkatonban eqészen feltárul. Tehát a dogma igazsága és az Isten szavának felsőbbrendűsége egyetlen eavsénnek a két pólusa A doama az Isten szavából születik, azt hirdeti, alkalmazza, arról tanúskodik, de a dogmát mindig hozzá kell mérni az Isten szavához és úgy magyarázni. Végeredményben tehát oda iutunk, hogy a dogma igaz, de éppen, azáltal iaaz és változatlan, hoay túlmutat magán. Er azt jelenti, hoav a dogmát igazolni és értelmezni kell, s ez mindig az Isten szava, n Szentírás alapján történik úav ahogy azt az egyház mindenkor értelmezte. Mi a Szentirást, mint az isteni örömhír foglalatát, mindig jelen hi217
