Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rózsa Huba: Az ószövetségi Szentírás szerepe az Újszövetségben
töltöttek vele, nyilvánvalóvá vált, hogy Jézus nemcsak egy ember a sok közül, hanem ő az Isten Fia, a Megváltó, akiről a próféták jövendöltek. — Az evangéliumok ugyanilyen elfátyolozott Krisztust adnak nekünk. Itt nem Jézus emberi teste fedi el az istenit — hiszen erről a testről alig tudunk valamit —, hanem az evangélista embersége, akinek a szavain keresztül — Jézus eljut hozzánk. A tények sohasem lesznek megfellebbezhetetlenül egyértelműek: többféleképpen lehetett látni Jézust, amig élt, és többféleképpen lehet látni az evangéliumok Jézusát is. A tények mindig hézagosak lesznek. Semmivel sincs könnyebb vagy nehezebb dolgunk, mint a Jézus korabeli zsidónak, akinek azzal a meghökkentő és önmagában „ellentmondást" hordozó ténnyel kell szembenéznie, hogy a názáreti ács fia: az Isten Fia. Semmit sem tud „bizonyítani”. Vagy felismeri benne az Isten Fiát, vagy nem. Végső soron nekünk sincs más lehetőségünk: vagy felismerjük Öt az evangéliumokban rejlő ellentmondások kereszttűzében is, vagy nem. Ehhez a felismeréshez, a Jézus mellett való döntéshez szükséges, hogy Istennel (Jézussal) találkozzunk. Ez a találkozás nem fizikai találkozás (vö. farizeusok stb.). Az emmauszi tanítványok, az üres sírnál a „kertész”-szel beszélgető Magdolna esete mutatja, hogy ez a találkozás akkor jön létre, ha az ember keres (=nyi- tott), és Isten (Jézus) megmutatja önmagát. Rózsa Huba AZ ÓSZÖVETSÉGI SZENTIRÁS SZEREPE AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN 1) A címben felvetett probléma olyan ősi, mint maga a kereszténység. Az ősegyház számára Jézus Krisztus személye, tettei és tanítása elválaszthatatlanul összefüggtek az Ószövetséggel. Az apostoli egyházban a „Bibliát' Isten kinyilatkoztatott igéjét az Ószövetség jelentette, s így Jézus Krisztus mivoltának és a vele történt eseményeknek megértését (szenvedése, halála, feltámadása, megdicsőülése, Szentlélek eljövetele), tanításának bemutatását az ószövetségi Szentírás segítségével keresték. így alakultak ki azok a témakörök, melyek az Újszövetség teológiáját, ill. krisztológiáját alkotják, például Krisztus praeegzisztenciája, halálának engesztelő jellege, főpapsága stb. Az evangélium tanúsága szerint erre maga Jézus szolgáltatta a példát, aki tetteinek és küldetésének igazolásaként, gyakran hivatkozott az Ószövetségre. Az Ó- és Újszövetség egymásrautaló jellegét jól illusztrálja Lukács evangéliumának egyik epizódja mikor Jézus szombati napon a názáreti zsinagógában Izajás könyvének egy részletét felolvasva (Iz 61,1—2), a következő szavakkal zárja le: „Ma beteljesedett az írás, amit az imént hallottatok1' (Lk 4,16—21). Az ősegyház az Ószövetség egészét mint egyetlen nagy prófétai művet fogta fel, mely Jézus Krisztusról, a beteljesedésről beszél. Mindez nemcsak az Újszövetség könyveiben fellelhető számtalan, kifejezett vagy utalás jellegű ószövetségi idézetben nyilvánul meg, melyek Krisztusra mutatnak bizonyítás vagy magyarázatként, hanem más jelentős vonatkozásban is: nyelvezetben, kifejezési és szemléleti formákban, érvelési módszerben, fogalmi felépítésben. 2) A két szövetség egymásrautaltságának tudata mindig megtalálható az egyházban. Az Ószövetség integráns részét képezte a keresztény Bibliának, az Ó- és Újszövetség közötti kapcsolat alapvető jelentőségű maradt a Krisztusról szóló tanításban. Ugyanakkor a különböző korokban és különböző szerzőkről gyakran találunk eltérő véleményt arra vonatkozóan, hogy az Újszövetség egyes szerzői milyen mértékben támaszkodnak az Ószövetségre vagy hogy az Ószövetség mennyiben nyújt segítséget a Krisztusról szóló evangélium megértésében. , i i | A múlt századtól kezdve megfigyelhető az Ó- és Újszövetség egymástól független, bizonyos tekintetben izolált kutatása. Az ókori kelet világának kutatása, az irodalmi emlékek felfedezése, az irodalmi műfajok felismerése, és alkalmazásuk az egzegézisben, hozzájárult az Ószövetség alaposabb megértéséhez. Ennek következtében Izrael és a jahvizmus történetét sokszor az egyetemes vallástörténet részeként tekintették, és így születtek meg azok a szisztémák, melyek saját, immanens törvények, nemegyszer filozófiai elgondolások alapján fogalmazták meg az Ószövetség lényegét, figyelmen kívül hagyva ennek a beteljesedésre, azaz az Újszövetségre való irányulását. — A Biblia szövegének történeti mivolta is új kérdéseket vetett fel. Izrael történetének feltárása bemutatta egy-egy szöveg kialakulásának hátterét, indokait. A próféciák hátterét képező mozzanatok ismerete fokozottabban körvonalazta, hogy adott esetben mit akart a próféta kortársainak elmondani, milyen isteni tett bekövetkeztét hirdette meg, és, hogy hallgatói mit értettek a hozzájuk intézett isteni üzenetből. A prófétai 210
