Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám
„Az Isten szava élő és átható, minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és a szellem, az ízület és velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.” Zsid 4,18 Ügy gondoljuk, hogy karácsonykor, a megtestesülés ünnepén aligha nyújthatunk megfelelőbb „karácsonyi ajándékot" olvasóinknak, mint az Isten „köztünk élő szaváról” összegyűjtött néhány gondolatot. Isten örök Igéje a megtestesüléskor közénk jött és azóta is köztünk lakik. Köztünk él nemcsak a hívők közösségében, nemcsak oltárainkon. Krisztus testének asztalán, hanem Isten „szóban inkarnálódott Igéjében” is. (Vö. Dei Verbum, az isteni kinyilatkoztatásról szóló zsinati konstitució, 21.) Az egyház az isteni kinyilatkoztatást közvetítő szenthagyományt és Szentírást mindig hite legfőbb szabályának tartotta és tartja, mert ezek a prófétáknak meg az apostoloknak szavaiban a Szentlélek szavát szólaltatják meg (uo.). — Isten élő szava a szenthagyományban és a Szentírásban szorosan összefonódik, a kettő mintegy átjárja egymást. Mert ugyanabból az isteni forrásból — végső soron a kinyilatkoztatás teljességéből, Jézus Krisztusból — fakad mind a kettő, hogy azután egyesülve azonos Cél felé tartson (DV. 9.), A Szentírás Isten szava, mert ezt foglalja magában a Szentlélek sugalmazására. A szenthagyomány viszont Isten szavát, amelyet Jézus Krisztus és a Szentlélek bízott az apostolokra, sértetlenül származtatja át ezek utódaira, hogy azt az igehirdetésben őrizzék, kifejtsék és terjesszék. E munkánál az Igazság Lelke vezérli őket. A Szentírás és a szenthagyomány tehát az Isten szavának az egyházra bízott egyetlen, szent letéte- ménye. Hozzá ragaszkodik Isten egész népe, amikor pásztoraival együtt állhatatosan kitart az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyértörésben és az imádságban (vö. ApCsel 2,42). Ebből az erőből forrásoz a pásztorok és a hívek egyetértése a hit ébrentartásában, gyakorlásában és megvallásában. Jézus Krisztus — az apostoloknak és azok utódainak vezetésével — egyházára bízta azt a feladatot, hogy Isten élő és éltető szavát hirdesse és hitelesen magyarázza. Az egyházi tanítóhivatal működése során tekintélyét Jézus Krisztus nevében gyakorolja. E tanítóhivatal azonban nincs fölötte Isten szavának, hanem csakis szolgálhat neki, amikor a Szentlélek vezetésével áhítattal hallgatja, hűségesen őrzi és kifejti azt (DV. 10.). Isten bölcs rendelkezése szerint tehát a „szóban inkarnálódott” Ige élő és éltető ereje egyházának. Ebben az összeforrasztó erőben Szentírás, szenthagyomány és egyházi tanító- hivatal annyira összetartoznak, hogy egyikük sem lehet meg a másik nélkül. Mind a három együtt, de mindegyik a saját módján — a Szentlélek tevékenységének hatására — eredményesen szolgálja a lelkek üdvösségét. Isten írott Igéje — a szenthagyománnyal együtt — alapja és éltetője a ráépülő teológiának is. A teológia és a teológiával foglalkozó hivő ebből az éltető Igéből meríti erejét, belőle ifjodik meg állandóan, hogy a hit fényénél egyre jobban elmélyüljön Krisztus misztériumába (vö. DV. 21—24.). Jól tudjuk, hogy a következő néhány lapon Isten élő szaváról csak néhány gondolatot, gondolattöredéket tehetünk közzé. A soron következő írások a magyar teológiai tanárok 1979. januári összejövetelén elhangzott előadásoknak anyagát ismertetik, — helyszűke miatt sajnos rövidítve. Szívből kívánjuk, hogy az így támadó hiányosságot pótolják az elmélyülés nyomán erősödő hit szárnyaló gondolatai. Sz. A.
