Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Goják János: Mennyei Atya - Anyaszentegyház
határozottabb formát öltöttek. Kialakultak társadalmi elvárások, melyek megszabták a nő helyét és tevékenységi körét. Térjünk vissza a nő lényének jellemzőihez. Ezek, mint említettük, az anyaságban gyökereznek. Következőleg a nő alapvető sajátossága az elfogadás, az elviselés, a „teher"-hordozás, az áldozatos odaadás. A nő lénye legmélyéig aktivizálódik bennük. A nő egész szívével afelé a személy felé fordul, akit anyai gondoskodásával, női odaadásával vesz körül. A nőt az élet konkrétumai fogják meg, az élet egyedi szükségei. Az elvont fogalmak, eszmék, a szabály, a jog kevésbé érdeklik. Jobban átérzi az egyes személyek gondját és anyai természete szerint igyekszik segíteni, A nő közelebb áll az élet konkrét tényeihez, mint a férfi, mivel érzéseivel közvetlenebbül reagál rájuk.3 Peter Wust szerint a lérfi a lét vándora. Kereső értelme új megismerésre, az ismeretlen leigázására sarkallja. Lényéhez tartozik a logikai összefüggések érzékelése, az elvont fogalmak és eszmék vonzása, az uralom hajszolása, az erőszak. Vele szemben a nő mintegy a befogadás, a kikötő. Személyre irányultsága és érzelmi fogékonysága révén az otthon melegét nyújtja és anyai gondoskodásával veszi körül a férfit. A férfi és a nő lényének különbözősége szépen tükröződik Odüsszeusz és Pénelopé alakjában.4 A NŐ LÉNYE OBJEKTiVÁLÓDIK A TÁRSADALOMBAN. A teremtő Isten azt várja az embertől, hogy kibontakoztassa természetét, valósítsa meg mindazt a nemeset, értékeset, ami lehetőségként benne szunnyad. Az ember, a férfi és a nő, alkotásaival, műveivel mintegy a világba vetíti, realizálja azt, ami lényének sajátja. Elsősorban persze közvetlen környezetében, de szélesebb körben is. Az ember világa, a társadalom, a kultúra magán viseli a férfi és a nő sajátos lényének vonásait. Torz maradna ez az emberi világ, ha akár a férfi, akár a női elem hiányozna belőle. S az is káros lenne, hogy ha a két elem nem illeszkedne harmonikusan. Az elmondottakból következik, hogy minden kultúra rendelkezik férfi és női jegyekkel, azaz a férfi egyéniségének megfelelő jellemzőkkel és olyanokkal, melyekben a nő sajátos lénye tükröződik. Persze az egyes kulturális sajátosságokban, értékekben csak megközelítően, mint uralkodó vonás, fedezhetők fel a férfi ill. női elemek, mivel a férfi és női jegyek a különböző kulturális és társadalmi alkotásokban többnyire együtt találhatók. Nem lenne haszontalan ilyen szemmel vizsgálni a görög ill. a római világot. Bizonyos, hogy mindkettő esetében megtalálhatók mind a férfi, mind a női elemek. Ez az egyházra is vonatkozik, hiszen az egyház sem tudja kivonni magát a világnak befolyása alól, amelybe beleágyazódik. A FÉRFI ÉS NŐI ISTENKÉP. Istennek ugyan nincsen neme, mégsem érdektelen, hogy az istenkereső ember a transzcendens létezővel való viszonyát hogyan éli meg, milyen képekbe, fogalmakba öltözteti. Tudjuk, hogy ősi korokban anyaistennőket is tiszteltek. Nyilvánvaló, hogy a férfi-istenség esetében más jellemzők, más funkciók kerülnek középpontba, mint a női istenség esetében. A női istenkép a termékenység, az életerő megújulásának, az életadás, az anyai gondoskodás eszméjét hordozza hangsúlyozottan. Míg a férfi istenkép inkább az erő, az uralkodás, a szuverén alkotó hatalom, a fenség és méltóság képzetét hordozza. AZ Ó- ÉS ÚJSZÖVETSÉG ISTENKÉPE. Az Ószövetség Istene is rendelkezik ezekkel az utóbb említett tulajdonságokkal. Hiszen minden és mindenki felett álló szuverén hatalom, akinek terve mindig valóra válik, akarata mindig érvényesül (vö. Iz 46,10). Mégis azt kell mondani, hogy az Ószövetség Istenének női vonásai szembeszökőek. Jahve tulajdonságai között pl. központi az életgazdagság, amely mint folyton áradó erő életet, új életet fakaszt. Jahve az élő Isten, aki szeretettel és irgalmas szívvel hajol le népéhez, hogy vigasztalja a bajbajutottat és erősítse a gyengét. Ozeás próféta Jahve és a választott nép viszonyát szerelmi kapcsolathoz hasonlítja, melyben Jahve női gyengédséggel és szerelemmel közeledik népéhez (Oz 11,4). Izajás próféta szerint Jahve anyai gondoskodással és szeretettel veszi körül népét (Iz 49,15). Ezt a beállítást a zsoltárokban is megtaláljuk (Zsolt 47,5. 78.68. 67,2). A Jahve emberszeretetét hangoztató szövegben gyakran találunk olyan kifejezéseket, melyeket a rhm szógyökből képeztek. A szó eredeti jelentése: anyáson viselkedni (rehem-anyaöl), és tartalmazza mindazt, ami a könyörülettel és irgalmas szívvel van összefüggésben.5 Se szeri se száma az olyan szövegeknek, melyek Jahve hűségét irgalmát, megbocsájtó jóságát magasztalják. Ilyen meleg érzésekkel hajol le Isten a gyengéhez, elnyomotthoz és a bűnöshöz (Zsolt 51. és 130; Iz 45,21). Az említett és a még fel nem sorolt női tulajdonságok harmonikusan illeszkednek egymás mellé abban az istenképben, amit a zsidó nép vallásos géniusza isteni ihletésre kimunkált és az emberiségre hagyott. Úgy tűnik, hogy a különböző vallási irányzatok a zsidóság kebelén belül is a maguk módján átrendezték ennek az istenarcnak a vonásait. Így került középpontba a szigor, a keménység, az uralom, a föltétien engedelmesség, a törvény megtartásának igénye. Az evangéliumok lapjai azt sejtetik, hogy ilyen lehetett a farizeusok istenképe. A názáreti Jézus Istene lényegében ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint az 182
