Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Vasadi Péter: Egyház és nőiség
jelent ez az odaadás? — Vállalkoznánk-e erre a hétköznapi ismeretlenségben el- és lefolyó életáldozatra magasztosnak hitt, oly könnyen ünneplő tevékenységeink helyett? Nincs-e egyházunk igazán fontos lelki-szellemi igazgatásának mélyén valami ultramodern kábulat, a szervezés, a tanítás, a fönntartás, a képviselet kábulata? Nem lappang-e valami elkendőzött, de mindig újra fölvillanó rémület bennünk a kis tettekben szétosztott életek láttán? Az aprómunka kilátástalan sokasága láttán? Kis tettek? Aki valóban odaadottja a szellemnek, az keresi a szürke szolgálatot, mert az egyensúlyát keresi, mint például Edith Stein, az elmélkedést, az írást örömmel hagyva ott a krumplipucolásért, a konyhamunkáért, holott nagyon ügyetlen volt... Kis tettek? Igen, de a szentség igazi lépései ezek a kis tettek, evangéliumi „recept" szerint is. Szívesen szembeállítjuk Mária és Márta — különben gyakran félreértett, elsúlyozott, kedvünk szerint magyarázott — példáját, és nem gondolunk arra, hogy Jézus körül az egyszerű asszonyok valóságos kis csapata szorgoskodott, néma, inkább fölérző, mint értő csapata s adott neki friss lepényt is, meg figyelmet is. Igen, kis tettek. Az Istennek annyira kedves kis tettek Asszonyai, a szegények, a ma is szegények, mert valóban kicsinyek. Akik szeretetből maradtak kicsinyek, nem a rang, a dicsőség, a szellemi fokozat szeretetéért élnek, hanem mert szeretik azokat, akiknek rangjuk, dicsőségük és szellemük van, s azokat is, akiknek nincs, a névtelen ezreket. Akik egész életükben főznek, takarítanak, ágyat húznak, megtisztítják szeny- nyüktől a betegeket, sebet kötöznek, magatehetetlen testeket emelnek, hengerítenek, ölelnek át, öltöztetnek, lemosnak, táplálnak, temetnek. Férj és gyermekek nélküli Anyák. Jézus Asszonyai mindnyájunknak Anyái mert, nekünk tálalnak örökösen, nekünk hozzák az ízletes ételeket, a mi poharainkba töltenek, éppen csak ennünk, innunk kell, s ha eszünkbe jut, legföljebb kiköszönünk a konyhába. Ők meg kis hálás mosollyal biccentenek, s tálak, tányérok, poharak ezreit töltik újra. 3. Nem arról van szó, hogy mindenki ezt tegye, hanem arról, hogy tudjuk meg: a fizikai gondoskodásnak különösen kemény, elnagyolt, faragatlan keresztje van, a fizikai munka elgyötör, bármennyire gépesített is, megfeszít testet-lelket s védtelenül ki van szolgáltatva a finnyásságnak, lekicsinylésnek, nyafogó ál-igényességnek, megszólásnalc, elvárásoknak. S minél gondosabb a szolgálat, annál inkább. Ha már egyszer úgy van a keresztények között is, hogy ritka a böjt és gyakoribb a lakoma, akkor legalább becsüljük meg azokat a kidolgozott kezeket, melyek kiadják a barna csapóajtós konyhából a finom húsokat és süteményeket, kiadják halálukig, s tulajdonosaik örökre ismeretlenek maradnak előttünk. A szolgáló asszonyok megszégyenítenek minket szótlan önzetlenségükkel. Nincs letudva a tartozásunk azzal, hogy előírt ünnepen megkapják a szál virágot, a doboz csokoládét, talán kis pénzt. Ez — amikor álló nap robotolnak — lehet cinizmus is: szüneteltetjük a robotot, amíg a virág után nyúlnak s csöndesen lehajtják a stampedli Hubertuszt. Nem elég írni róluk, nem elég fölemelni a fizetésüket: az ő szellemükben kell élnünk, ami a legtöbb, több annál is, hogy részt vállalunk a munkájukból. Az ő szellemükben élni annyit jelent, hogy tetteinkbe, gondolkodásmódunkba, magatartásunkba helyt adunk a „női” behatolásának, férfi létünkre merünk „anyaivá" válni. Vagyis megkérdőjelezzük a „férfiúi”- nak az egyeduralmát. Ne tudnánk, hogy ez a szó, „férfias”, hányszor fedőneve az önzésnek, az érdekeknek, a birtoklásvángynak? Hányszor kapjuk rajta, hogy nem más, mint hatalmi légkör, szabad nyersesség az érintkezésben, közéletben, az érzékeny fegyelem kaszárnya stílusú leegyszerűsítése, a megengedett komorság, a felszínes kedvesség, a mély zárkózottság? A „női” pedig mindennek az ellenkezője; természetiek ugyan ezek a tulajdonságok is, de valamiképpen mégis a természetfölöttiig nyújtóznak: hatalmi légkör helyett a gyöngédség a sajátjuk, a szabad nyersesség helyett a figyelem, a katonai fegyelmezettség helyett a derűs fegyelmezettség, a komorság helyett a szelíd határozottság, a felszínes kedvesség helyett a gondoskodás, a zárkózottság helyett a tartózkodó nyíltság. Az átlagos férfias-sal szemben mindig több a jelentős női. 4. Különben nem mondunk semmi újat. Jól tudjuk, hogy a lelki elmélyültség átalakítja az ember testét-szellemét s ha a krisztusivá válás nem is forgatja ki mindig sarkaiból — olykor kiforgatja! — a lelket, a nemre jellemző tulajdonságait azért megváltoztatja természetfölötti hatásával. A férfiúi tulajdonságokat lekerekíti, megfinomítja dörzs-fölületeit, a női finomságot meg kiélesíti a lágyság rovására. A lelkiség az embert a másik nem tulajdonságaival ruházza föl, voltaképpen egyetemes, általános emberi, nemek-közötti, részben nemek fölötti magatartáshoz segíti; Istennek nincs neme. Jézus Krisztus legfőbb emberi tulajdonságai nem annyira férfiúiak voltak, mint inkább emberien isteni-nembeliek, A kegyelem átgyúrja az embert és hasonlóvá teszi a forrásvidékek ,,népéhez". Határozott lesz és energikus, de eltávolodik a durvaságtól. Mélyen érző és gyöngéd, de korántsem érzelmeskedő. Biztos és egyenes, de nem lehengerlő és megkülönböztetés nélküli. Megértő és beleélő, de nem kényre-kedvre engedékeny. Fölfedező és figyelmes, de nem lelkendező 180
