Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: A nők papságának kérdéséhez
detés úgy emlegeti őket, mint Krisztus feltámadásának tanúit, pedig a zsidóknál a nők nem tanúskodhattak. Amikor pedig az egyház kitárult a pogány népek felé, ott új szokásokat és hagyományokat talált, amelyek befolyásolhatták berendezkedését. A pogány vallásokban papnők is szerepeltek: az Athene-kultuszban, az Izisz-kultuszban, a Dionüziosz- kultuszban, vagy akár az eleuziumi misztériumokban. A szibillák pedig a nők prófétai szerepét testesítik meg. Tehát a szociológiai környezet adhatott volna indíttatást a nők papi szolgálatának bevezetéséhez. Ha az egyház mégsem így járt el, annak bizonyára nyomós okai voltak. Az első századokban az özvegyek mellett hallunk a diakonisszákról, akiknek egyes helyeken kézrátétellel adtak megbízatást, főleg keleten. A IV. századból görög nyelven fennmaradt, úgynevezett Apostoli konstitúció említi ugyan a kézrátételt a diakonisszáknál, de azt is hozzáfűzi, hogy semmit nem vehetnek át abból, ami a papok és a diakónusok kötelessége. Liturgikus szerepüket abban jelöli meg, hogy az ajtónál őrködjenek, eligazítást adjanak az érkezőknek és a nők keresztelésénél segédkezzenek. A niceai zsinat (325) 19,-ik kánonja szerint a diakonisszák beiktatásánál nincs kézrátétel, ezért őket a világi hívőkhöz kell sorolni, nem a klérushoz. Egyes eretnekek, pl. a montanisták és a quintilliánusok bevezették ugyan a nők papságát, de ezt a praxist az egyház azonnal elítélte. Arról nincs szó, hogy a nőket nem tartották volna egyenrangúnak, vagy hogy lebecsülték volna. Ellenben arra rendszeresen hivatkoznak, hogy a hagyomány miatt nem lehetnek papok. Más viszonylatban a nők értékelésének nincs akadálya. A női vértanúkat éppúgy tisztelik, mint a férfiakat. A Mária-tisztelet kifejlődése még csak seqítette a nők megbecsülését. Ez a folyamat tovább tartott a középkorban is. Árpádházi Szent Erzsébetnek vagy Szienai Szent Katalinnak több mondanivalója volt az egyház élete szempontjából, mint akárhány papnak és püspöknek. A szerzetes apátnők befolyása is ismeretes. De arra nincs példa, hogy bárhol is egy nőt pappá szenteltek volna. Az egyházatyák teológiai érvekkel csak az eretnekek eljárásának cáfolatában támasztják alá a nők kizárását a papságból. Epifánius szalamiszi püspök (315—403) már fejtegeti, hogy Krisztus nőket nem hívott meg apostolai közé, s ha Mária, aki legméltóbb lett volna rá, nem kapott paoi felszentelést, akkor más nő még kevésbé kaphat.9 Keleten a laodiceai tartományi zsinat (372) tiltja a nők felszentelését, nyugaton pedig a Nimes-i zsinat (394). A XI. századtól kezdve a rendszerező teológusok a szentségek tanában tárgyalják az egyházirendet. A Summa-k megalkotói, Petrus Lombardus, Nagy Albert, Bonaventura, Aquinói Tamás egyformán vallják hogy, az egyházirend szentségét érvényesen csak meqkeresztelt férfi veheti fel. S náluk ez a hit kérdése, nem pedig annak eldöntése, hoqy a nőben meg- volna-e a rátermettség vagy nem. A szentség érvényességénél Krisztus kifejezett akarata a döntő, azt pedig az egyházi hagyomány tükrözi. Az ellenvetések megoldásánál kitérnek arra. hoqy az Isten előtti erkölcsi értékben és érdemszerzésben nincs különbség férfi és nő között, de a hivatalviselés terén Krisztus rendelkezéséhez kell igazodni. Duns Scotus méq hozzáfűzi, hogy az Isten előtti egyenlőség alapvető úidonsáqa az evangéliumi tanításnak, s az apostoli egyház bizonyára nem is merte volna kizárni a nőket a papságból, ha nem Krisztus intézkedett volna így. Érthető, ha a teológusok álláspontját az egyházi jogalkotás is átvette a Decretum Gratiani-tól kezdve. A nagy teológusok és jogászok hűek maradnak a teológiai módszerhez, és ezért nem beszélnek a nő alacsonyabbrendűségéről. Mellettük azonban mindig kísértett a népies felfogás, amely általános megjegyzésekkel igyekezett visszaszorítani a nőket a közéletből. Tamás és Bonaventura még úgy fejezik ki magukat, hoqy a felszentelés a lelket érinti, lélek tekintetében pedig nincs különbség a férfi és a nő között. Azt is állítják, hogy szellemi képességei révén a nő is Isten képe, s erényeivel elérheti a legnagyobb tökéletességet akár az evangéliumi tanácsok vonalán, akár a vértanúságban. Ennek ellenére nem szentelhetők pappá. Akik viszont népies elgondolás szerint ítélik meg a kérdést, azok visszanyúlnak az ószövetségi rendelkezésekhez vagy felületes szentírásmagyarázathoz. A legkirívóbb példája ennek az 1486-ban Strassburgban megjelent „Boszorkánykalapács” (Malleus maleficarum), amely úgy tudja, hogy a nő a teremtés rendjében is alacsonyabb fokon áll, aminek bizonyítéka a bűnbeesés. Továbbá mivel Jézus férfi volt, a férfiakat jobban kiváltotta a sátán szolgaságából. A nőkön a megváltás hatása kevésbé mutatkozik meg, rajtuk továbbra is megmaradt valamilyen démoni vonás. Ezért a boszorkányok is közülük kerülnek ki.10 Elvi szempontok A helyzet tehát az, hogy a nőknek a papságból való kizárásáról nincs dogmatikai döntés, do van kötelező törvény, a Kódex 968-ik kánonja, amelyre hivatkoztunk. Igazuk van-e azoknak, akik állítják, hogy a törvény téves biológiai és lélektani felismerés alapján jött létre, 153
