Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: A női kérdés evangéliumi szemlélete
meg: „Én vagyok az, aki veled beszélek" (Jn 4,26). És a vallásosság szellemibbé válásának nagy titkát is neki jelentette ki: „Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát" (Jn 4,26). És ha a formatörténészek szerint ez egy ősegyházi katekézis keretelbeszélése lenne is, akkor is tudnunk kell, hogy a kinyilatkoztató Isten, ki sugalmazásával azt akarja, hogy ez a történet így kerüljön az evangéliumba, nyilván úgy akarta Jézust beállítani, mint aki elfogadja beszélgető partnernek az asszonyt —, tanítványai csodálkozására (uo. 27.). De nem csak elfogadja, hanem titkait is közli vele. És ha abba a látószögbe állítjuk ezt az eseményt, amit később mond főpapi beszédében, akkor egész teljességében föltárul előttünk Jézus eljárásának értelme. Azt mondja ugyanis: „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki” (Jn 14,21). Nem lehet megilletődés nélkül végiggondolni ezt az evangéliumi jelenetet. Nyomát sem látjuk itt a kisebbrendűség éreztetésének, sőt mintha Jézus apostolainál is többre méltatná közléseiben ezt az ismeretlen asszonyt. MÁRIA ÉS MÁRTA. Még jobban megfigyelhetjük a közvetlenség mértékét Lázár nővéreivel kapcsolatban. Annyira közvetlen közelébe engedte őket, hogy a szeretett tanítvány állapíthatja meg róla: „Szerette Jézus Mártát és nővérét Máriát” (Jn 11,5). És ez a szeretet oly benső és bizalmas volt, hogy Márta felbátorítva érezhette magát, hogy szemrehányást tegyen Jézusnak: „Uram — méltatlankodott — nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki?" (Lk 10,40) Vagy mikor Lázár meghalt: „Uram — szólította meg Márta Jézust — ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem" (Jn 11,21). Mária hasonlóképp szól később Jézushoz (32. v.). —• És Jézus nemcsak a bizalmasabb hangot tűri el, de elfogadja, sőt megvédi a szeretet túlzásainak látszó dolgokat is, mint a kenettel való meg- kenést (Mk 14,6). Az ismeretlen szamariai asszony és a barátság körén belül lévők is egyként bensőséges szeretetének intim világába kerülnek: Jézus anélkül érezteti nagyságát, hogy éreztetné kicsiségüket. A PÉLDABESZÉDEK. Hogy mennyire egyenrangúan ítélte meg a női világot Jézus, arra fényt vetnek példabeszédei is. Igaz, az Isten országának ábrázolására jobbára férfi munkákból veszi hasonlatait. De ugyanilyen elfogulatlanul nyúl a női munkákhoz, hogy megvilágosítsa üzenetét. A ruhafoltozás (Mt 9,16), a kovász keverése csak úgy szerepel, mint a drachmáját elvesztő asszony konyhasöprése (Lk 15,8). Legszebb és szinte iegrendítőbb hasonlata pedig az asszonyi sors gyönyörűséges fájdalma, a gyermekszülés (Jn 16,21): „Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé gyötrelmeire." ÉS A GOROMBASÁGOK .. . Mindezeket az eszmélődéseket épüléssel olvassuk. De mégis megmarad bennünk a kérdőjel: miért bánt olyan ridegen Anyjával, és miért tartotta nagyobb távolságban magától az üdv közvetlen szolgálatában a nőket? Ami az elsőt illeti, azt abból a szemszögből kell néznünk, hogy Jézus nagyon szerette Anyját. Ez nem csupán föltételezés és jámbor beleérzés, hanem Jézus döntő órájában mutatott viselkedéséből sugárzó valóság. Az a tény, hogy a kereszt rettenetes emberi, fájdalmai között, de meg a rásúlyosodó bűntenger áradásában, sőt az Istentől való elhagyat- tatás tragikus gyötrelmében is módot talált arra, hogy gondoskodjék anyjáról: „A tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád!” Ennek a mondásnak van misztikus értelmezése, de elsősorban a fizikai gondoskodást foglalta magában. így értelmezte János is, mert írja: „Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,27). Jézusnak ez a gondoskodása, ami végül is feltámadása után is megtörténhetett volna, azt jelenti, hogy szenvedéseinél nagyobb volt a szeretete anyja iránt. És ha ez meggyőz bennünket, akkor egész más optikát kapnak azok a hideg megszólítások, hogy anyját csak egyszerűen Asszony-nak szólítja; hogy nem lehet állandóan vele, hisz időnként jelentik neki: „Anyád és rokonaid kint állnak és beszélni szeretnének veled. De ő megkérdezte: Ki az anyám, s kik a rokonaim?” (Mt 12,47) Ez a fizikai és lelki távoltartása Máriának üdvtörténeti jellegű. „Megfenyíti az Úr, akit szeret" — idézi a Zsidókhoz írt levél szerzője (Zsid 12,5) az Ószövetséget, jelezve azt, hogy Isten nem kényezteti el azokat, akik hozzá közel állnak. Hogy ez így van, arról a misztikusok sötét éjszakában megélt gyötrelmei tanúskodhatnak. És hogy Jézus sem dédelgette azokat, akikben a lelki nagyságot látta, arra bizonyság a kánaáni asszony története. Érdemes apróra venni Jézus bánásmódját azzal az asszonnyal, akiről tudja már, hogy milyen nagy lélek. Hiszen maga állapítja meg: „Asszony, nagy a hited" (Mt 16,28). Ezt a nagy hitü asszonyt előbb „szóra sem méltatja". A tanítványok már megsokallják az asszony könyörgését és ők járnak érte közbe, de ezt is „visszautasította — azzal a kemény mondással, hogy —: „Nem helyes elvenni a gyermekek kenyerét s odadobni a kiskutyáknak.” 143
