Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám
„Szívből szeretett testvéreim, örömöm és koronám; így álljatok helyt az Úrban, szeretteim!" (Szent Pál így köszönti női és férfi munkatársait: Fii 4,1.) Számunk tervezésekor az alaptéma első megfogalmazásban így hangzott: a nők az egy- házoan. Amint azonban lassan elmélyültem a téma kibontásában, amint —■ részben felkérésünkre, részben önkéntesen vállalkozva — egyre több közreműködő írását tanulmányoztam, fel kellett ismernem, hogy másról, helyesebben többről van szó. A nők nem csupán „jelen vannak" (és nem is kis számban!) egyházunkban, de küldetésük is van abban. Szűz Mária „fiat"-ja, legyen-je óta milliónyi nő vállalta és vállalja ma is alázattal, de egyre tudatosabban, hogy Isten tervének, akaratának legyen áldozatos és készséges munkása. Ezt a munkát olykor az egész egyhák egységének, lelki megújulásának érdekében végezték és végzik —• gondoljunk csak néhány kiemelkedő példára, Sziénai Szent Katalinra, Avilai Szent Terézre, Lisieuxi Szent Terézre, vagy kortársainkra, Kalkuttái Teréz anyára, Chiara Lubichra, — máskor rejtett névtelenségben és szerényen, egy-egy kisebb család vagy egyház- község szolgálatában. — Amióta a 2. Vatikáni zsinat tanítása nyomán egyházi vezetők és teológusok egyre többet szóltak az emberi méltóságról és emancipációról, azóta egyre inkább vállaltak szolidaritást az emberiséggel, egyszersmind — szükségszerűen —, behatóbban kezdtek foglalkozni a nők helyzetének vizsgálatával is, — mindenek előtt egyházunkon belül. Komoly biblikus elmélyülés nyomán kezdték felülvizsgálni az egyház gondolkodását és gyakorlatát a „nőkérdésről" és — mint fentebb már említettem — egyre inkább „átfogalmazódott” a probléma. Isten kinyilatkoztatott üzenetének, Jézus szavainak és életvitelének mélyebb vizsgálata nyomán oly kép kezdett lassan kialakulni a mai egyházi életben ,a mai teológiában', amely lényegesen többet tár fel és kíván a nőkkel kapcsolatban, mint „emancipációt”. Többet, mivel a bibliai tanításból egyre világosabb számunkra, hogy nemcsak a férfiben, de a nőben is — a kettő egységében — áll előttünk az EMBER, lett valóban „megáldott az emberiség”. Mintegy nyolc—tíz évtized óta aligha van még egy téma, melyet annyira „agyonbeszéltek” volna, mely annyira érzelmektől fűtött és telített lett volna, mint a női emancipáció kérdése. És mégis — bármennyire sokat szóltak és írtak róla — a probléma élni fog, amíg világszerte fel nem számolják azt a túlzó paternális szemléletet, azt a nőket oly sok vonatkozásban hátrányba részesítő jogrendet, amely nem csupán a világi törvényhozásban (bár e vonatkozásban számos országban egyre kevésbé), hanem az egyházban is kodifi- káitan él és hat. — Általánosságban elmondhatjuk, hogy napjainkban valóban kezd már „beérni" a kérdés, egyre inkább látnak napvilágot helyes megoldási kísérletek és válaszok. Ehhez az érési folyamathoz kétségtelenül nagy segítséget nyújtott, hogy a föld számos országában a nőknek hivatásbeli és közéleti szereplését nemcsak tudomásul vették, de egyre inkább elismerik és méltányolják. Áz egyház — bár végső célja nem evilági — mégis a világban él, ezért nem zárkózhat el számos, első látszatra csakis eviláginak tűnő probléma tudomásulvétele elől. így történt ez és történik ma is a „r.őkérdéssel" kapcsolatban. Az előítéleteket egyre inkább kezdjük felszámolni. Számunk írói sok oldalról közelítették meg az adott témát. Érthető módon általában a Bibliára építettek, annak tanításából indultak ki, azt fejtegették. E körülmény szinte elkerülhetetlenné tette, hogy ne forduljanak elő bizonyos „átfedések", sőt ismétlések. De — úgy vélem —■ ez nem is baj. A régi mondás szerint „ha ketten végzik ugyanazt, az sohasem egészen ugyanaz”. így inkább bizonyos nyomatékot, aláhúzást nyert egyik-másik alapkérdés, fontos probléma. Szívből kívánom, hogy olvasóink számára minden újszerűnek tűnő gondolat és minden ismétlődő „aláhúzás” egyre világosabbá tegye a kinyilatkoztatásból ismert tényt: férfiak és nők együtt Isten teremtményei, EMBEREK vagyunk. ^ /ce Iái * rí O.
