Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 2. szám - KÖRKÉP - Kiss László: Jézus evangéliuma és az egyház küldetése
örömet jelent, de sok lelki tusakodást is: küzdelmet a világ bálványainak legyőzésére, kísértések leküzdését, keresztek viselését, áldozatok örömteli vállalását, élethelyzetek elfogadását, szenvedésteli, nehéz szituációk lelki „feldolgozását" és életünk egészébe való bele- építését is. „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára" — írja Szent Pál (Kol 1,24). Az Istennek szeretetből felajánlott szenvedés is „evangelizáció" lehet, hiszen az Apostol így folytatja az előbbi gondolatot: „Ennek lettem a szolgája abból a hivatásból, amelyet értetek kaptam, hogy az Isten szavát érvényre juttassam" (Kol 1,25). Az egyház azonban nem zárkózhat be falai mögé, hiszen Jézustól kapott másokhoz szóló küldetése van! Ezért nem lehet az evangéliumot sem az egyház nélkül, sem az egyház ellenére hirdetni. Téves az a felfogás: Krisztus igen, egyház: nem! „Aki titeket hallgat, engem hallgat" — mondja Jézus (Lk 16,10). Hiszen „Krisztus is szerette az egyházat és feláldozta magát érte" (Ef 5,25), és ez a Jézus az Isten képmása és az emberiesség példaképe. „Jézus történelmi jelentősége és egyetemes jelentősége közötti közvetítés az egyház küldetése” (Schillebeeckx, Jesus, Herder,3 1975. 596.). Az egyház mégsem lehet egyszerűen a „történeti Jézus meghosszabbítása", sem a „meg- dicsőült Krisztus fényének előrevetítése." Az egyház a történeti Jézus életéből, igehirdetéséből, szenvedéséből, halálából és feltámadásából született és a „megdicsőült Krisztus" elé és felé menetelő zarándok „listen népe". Minden nép és minden ember evangelizálásóra hivatott és nyitott közösség. Mint a názáreti Jézus élete, — úgy az egyház is bele van ágyazva a történelembe, ugyanakkor túlhaladja a történelmet és transzceríoens kapcsolatban van a mennyei Atyával. „Fontos, hogy megértsük, hogyan kapcsolódik egybe a történeti Jézus emléke —• tetteinek és beszédeinek teológiai magyarázatával — hogy a názáreti Jézuson átragyogjon a dicsőséges Krisztus" —• tanítják a János-evangélium kutatói (M. E. Boismard—E. Cothenet, La tradition johannique, Introduction a la Bible, Le Nouveau Testament, Desclée, Paris, 1977. 229.). A János-evangélium irodalmi műfaját így határozzák meg: „Aktualizáló tanúságtétel". „János történetiségét a tanúságtétel ilyen koncepcióján kell lemérnünk: Horizontját a názáreti Jézus alkotja, ám Jézust a történelem síkján csak annyiban ragadja meg, amennyiben Ő Krisztusnak, Isten Fiának bizonyul, aki belépett a dicsőségbe és ura lett az egyháznak” (i. m. 232.). Az egyház tehát a történeti Jézus és a megdicsőült Krisztus között feszülő Híd. Egyik pilléréről sem mondhat le anélkül, hogy össze ne omolna. „De éppen ez a gyülekezet, amely várja az eljövendő Urat, és Lélekben már bizonyos is a jelenlétéről, egyben tudatosan hozzáköti magát a földi Jézus útjához és igehirdetéséhez: földi útjára nézve az Ö útmutatását és ígéretét fogadja el, nem a jövendőre irányuló reménység ellenére, hanem éppen emiatt a reménység miatt. Az Eljövendőre irányuló várakozása éppen abban kapja meg erejét és alapját, hogy tud az „egykor”-ról és a ,,most”-ról. így (...) a misszió nagy témája az, hogy kikiáltsa, meghirdesse Jézus Krisztusnak a kereszt és feltámadás által elvégzett megváltásáról és a világ fölött való uralkodásáról szóló üzenetét" (Bornkamm, i. m. 161.). Jézus üzenetének egyszerre van történeti dimenziója és mindenkori időszerűsége. AZ EGYSÉGES ÉS SZERVES FEJLŐDÉS az eddigiekből nyilvánvaló Jézus evangelizálása és az ősegyház igehirdetése között. Isten országa örömhírét az apostolok és tanítványok továbbadják, terjesztik, az élet körülményeihez és a felvetődő problémákra alkalmazzák. A történeti Jézus földi életét is „a feltámadás fényében” a Szentlélek eljövetele után értelmezik, de ez nem jelent torzítást, hamisítást, hamis „istenítést", — hanem ekkor már tisztultabban láttak és képesek lettek a rejtett titkok nagyobb feltárására, mélyebb megértésére és megértetésére, más — és más kultúrákba — nyelvekbe való átültetésére. így az egységes, de részben különböző igehirdetés több patakon át folyva egyesül és duzzad eleven folyammá. Ez az egységes és szerves fejlődés felismerhető a hagyomány történeti kibontakozásából és azt bizonyítja, hogy Jézus valóban velünk van, mindennap, a világ végéig. Az evangelizálás munkáját folytatnunk kell valóságos vagy látszólagos sikertelenségek ellenére, amint a magvető is szórta a jó magot, nem törődve azzal, hogy az út szélére hull, köves talajra vagy tövisek közé esik (vő. Mt 13.); — s ha a magunk részéről megtettük a tőlünk telhetőt, a többit rábízhatjuk Istenre, aki ezt mondja: „Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér hozzám vissza eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat és eléri, amiért küldtem" (Iz 55,1 Ok), hiszen „úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hivőket" (Róm 1,21). Kiss László 113
