Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Jézus "megkísértése"

nem azt is állítja, hogy az Isten uralmának közeledtével a cselekvés színterére lép, mert érzi, hogy megérkezett a nagy Ellenfél, aki képes arra, hogy lerombolja a Sátán uralmát, véget vessen a gyűlöletnek, megtörje a gonosz erejét. A sátán tudja, hogy élet-halál harc kezdődik, mely az ő vereségével fog végződni („Halál, hol a te fullánkod?" 1Kor 15,55).

De honnan ez az ádáz gyűlölet a sátánban? Miért mozgat meg mindent, hogy megakadályozza a szeretet országának megvalósulását? Nagyon kevés az, amit a Biblia erről mond, de lényegében választ kapunk a kérdésre. Az „ellenségeskedés" a gonosz és az emberek között jelen van az első bűn óta: „ellenkezést vetek közéd és az asszony közé" — hangzik az átok a bűnbeesés után (Tér 3,15). A küzdelem ekkor kezdődik, és Jézus próbatételében éri el csúcspontját. Mindez azonban még nem magyarázza meg, hogy honnan ered a sátán gyűlölete. Miért gyűlölte az embert már az ősbűn előtt? A Bölcsesség könyve válaszol: „A sátán irigysége révén jött a világra a halál" (2,24), és azóta irigységük miatt az emberek is utálatra méltók és gyűlölik egymást (Tit 3,3).

„...A sátán felsóhajtott és így szólt: Adóm, ellened irányul minden gyűlöletem, irigységem és fájdalmam!... — Adóm válaszolt: Mit tettem ellened?... Miért üldözöl bennünket?... — A sátán ezt válaszolta: Amikor téged teremtettek, akkor űztek ki engem a Paradicsomból. Amikor Isten az élet leheletét beléd lehelte, és arcodat Isten képére megformálta, Mihály elhozott téged és kiáltott minden angyalnak: Imádjátok az Úr Isten képmását, amint Isten megparancsolta! — És maga Mihály imádta először, majd hívott engem is: Imádd JHV képmását! — Azt válaszoltam: Nekem nem kell Adámot imádnom... Csak nem fogom azt imádni, aki alacsonyabb és fiatalabb nálam! Engem őelőtte teremtettekI ... Neki kell imádnia engem! — Amint ezt a többi angyal meghallotta, akik alattvalóim voltak, ők sem akarták őt imádni. — Mihály így szólt: Imádd Isten képmását! Ha nem teszed, Isten haragra gerjed ellened. — Azt válaszoltam: Ha ő haragra gerjed ellenem, trónomat az ég csillagai fölé emelem és hasonló leszek a Magasságbelihez! — Az Úr Isten azonban haragra gerjedt ellenem, angyalaimmal együtt száműzött engem dicsőségünkből, és így minket miattad űztek ki lakásunkból ebbe a világba, a földre. Nagyon elkeseredtünk, mert igen nagy dicsőségtől fosztottak meg bennünket. Téged pedig olyan örömben, boldogságban kellett látnunk, és ez elszomorított bennünket. Álnokul behálóztam asszonyodat és elértem, hogy miatta téged is kiűztek örömedből, boldogságodból, ahogyan engem kiűztek dicsőségemből." (Ádám élete 14—16)

Bár a fenti szöveg nem a Szentírásból származik, tehát valószínűleg nem (?) kinyilatkoztatott igazság, mégis alig tud többet a sátánról a zsidó, a szentírási és a keresztény hagyomány, mint amit róla itt olvashatunk. A gonosz lélek nem teljesítette Isten parancsát (akaratát), bűnének indítéka a gőg, a kevélység (vö. Sir 1,15). Kitaszították a Paradicsomból, és azóta irigységében ártani akar az embereknek, hogy nekik se legyen jobb a sorsuk, mint az övé. Így a sátán, mint Isten akaratának (és az embernek) legelső és legfőbb ellensége, méltón szerepel úgy, mint ura, fejedelme és megszemélyesítője mindannak, ami bennünk és rajtunk kívül igyekszik megakadályozni Isten akaratának teljesedését. — Az újszövetségi Szentírás nem ad „satanológiát”, nem közöl elméleti, rendszeres tanítást a sátánról, a bűnről, a gyűlöletről — és ezek eredetéről... Ténynek tekinti (jelen) létüket a világban, és amikor róluk beszél, az ószövetségi és a zsidó hagyomány fogalmait, képeit használja. Ezek segítségével tanítja, hogy Jézus a gyűlölet lelett döntő győzelmet aratott, a sátán visszavonulóban van, Jézus engedelmessége által a paradicsom visszatért, és visszatér mindazok közé, akik vele együtt teljesítik Isten akaratát.

Az Újszövetség tanúsítja, hogy Jézus eszkatológikus (a végidőre vonatkozó) jelentőséget tulajdonított megkisértésének. Egy később mondott példabeszédből (az erős emberről, Mk 3,27) láthatjuk, hogy úgy értelmezte azt, mint a pillanatot, ahol bebizonyítja: ő a győztes a sátán elleni küzdelemben. E győzelem volt az, melynek alapján teljhatalmat tulajdonított önmagának a gonosz lelkek felett. A sátán felett aratott későbbi győzelmek (vö. próbatételek, ördögűzések) már nem alkalomszerű támadások a sátán ellen. Sokkal többet jelentenek. Azt, hogy az üdvösség ideje elkezdődött, folyamatban van a sátán megsemmisítése (vö. Mk 1,24; apolesai, elveszíteni). Hogy Jézus miért tulajdonít olyan nagy jelentőséget a tanítványok ördögűzéseinek, megérthetjük abból az örömujjongásból, mely úrrá lesz rajta, amikor a tanítványok térítő útjukról visszatérnek és elbeszélik a sátán felett aratott győzelmeiket: „Láttam a sátánt mint villámot az égből lezuhanni!" (Szó szerint: „letaszítíatni”, Lk 10,18).

A sátánt (először) Isten taszította le az égből, de bukása csak akkor vált véglegessé, döntő vereséggé, amikor Jézus, az Ember győzött felette, és e győzelem erejében tanítványai is győzedelmeskednek. íme, már most ez a helyzet: a sátán tehetetlen, megsemmisül (Lk 10,18; lehullott), a paradicsom feltárul („kígyókon, skorpiókon jártok”, uo. 19. v.), a kiválasztottak neve be van írva az élet könyvébe (20. v.).

79