Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Jézus "megkísértése"

akkor a szeretet vezeti. A modern idők követelményei, az emberiség új történelmi helyzete azonban szükségessé tette, hogy az egyéni kezdeményezésen túl a világegyház tekintélyével is beieálljon a szeretet feladataiba. A zsinat utáni egyházat ez a törekvés jellemzi. Egyrészt tudatosítani akarja a kötelességet tagjaiban, másrészt meg akarja látni az emberiség bajait és enyhítésére összpontosítani erőit. Az elmaradott népek segítése, a tudatlanság és a nyomor elleni küzdelem, az éhség megszüntetése éppen úgy szerepelnek az egyház nemzetközi vállalkozásaiban, mint a béke ügyéért való fáradozás, az elnyomott népcsoportok vagy fajok igazának képviselete. Ezeknek a törekvéseknek az elméleti lecsapódása az úgynevezett „politikai teológia”, a „felszabadítás teológiája" és egyáltalán keresése annak; hogy az egyes népeknél mi az egyház legsürgősebb teendője. Az egyház a belső kegyelmi tartalmánál fogva is szent, de kifelé ezt a szentséget csak az a lelkűiét és az a praxis tanúsíthatja, amelynek alapelveit utolérhetetlen egyszerűséggel és meggyőző erővel tükrözi a hegyi beszéd az evangéliumban. Ide kell mindig visszatérni, ha feleletet akarunk adni arra a régi kérdésre, hogy „mi végett vagyunk a világon”.10

Jegyzetek: 1. M. Heidegger, Sein und Zeit, 106. — 2. K. Jaspers, Einführung in die Philosophie, 78. — 3. H. Fries, Theologische Grundbegriffe, II. 830. — 4. K. Lehmann, Kreatürlich- keit des Menschen. Intern. Kath. Zeitschrift (7) 1978, 38 kk. — 5. 2. Vatikáni zsinat, Világiak apostolkodása, 5. — 6. Az Egyházról szóló dekrétum, 38. — 7. Uo. 39. — 8. Uo. 34. —• 9. R. Schnackenburg, Glaubensimpulse aus dem Neuen Testament, 143. — 10. V. ö. Concilium, 1977 októberi szám.

Tarjányi Béla JÉZUS „MEGKÍSÉRTÉSE”

Nem élünk paradicsomban. Szeretni akarunk, és nem sikerül, szeretetre vágyunk, és önzéssel, értetlenséggel, gyűlölettel találkozunk. Egyéni elhatározásaink, közösségi célkitű- tűzéseink jóakaratot sugároznak — és az eredmény? Ellentétek, széthúzás, vetélkedés lépten- nyomon. Ember, honnan vetted mindezt, miért nem élsz paradicsomi békében? — teheti fel a kérdést a mai ember is, miként sok évszázaddal ezelőtt a választott nép tanítómesterei (vö. Tér 2—3). A válaszokat ismerjük. A Biblia szerint minden Istentől származik, Isten pedig jó, tehát a rossz, a gonoszság mintegy kívülről, a bukott angyal sugallatára jelent meg a világban. A nem hívő világszemlélet szerint a rossz is — mint a mozgás fejlődés melíett a tehetetlenség és a pusztulás — az anyagi világ tulajdonsága, „miért?"-je tehát nincs, a kérdés értelmetlen.

Az itt következő tanulmányban ki szeretnénk fejteni1, hogy mit mond minderről nekünk, keresztényeknek az Újszövetségi Szentírás, azon belül is Márk evangéliumában (1,12—13) Jézus megkísérlésének története.

ELŐZMÉNY: Jézus megkeresztelkedik (Mk 1,9—11P A Szentírás hasonlít az élő testhez. Egyetlen részletét hiába elemezzük bármily alaposan, ismereteink pontatlanok maradnak, míg a vizsgált szöveg környezetét, sőt az egészet is figyelembe nem vesszük. A Biblia egyetlen szavát sem érthetjük meg szótárból: arra kell törekednünk, hogy a szavak pontos (vagy esetenként éppen eltérő) értelmét, jelentésárnyalatait a különböző előfordulási helyek összefüggéseiből határozzuk meg. A szavakhoz hasonlóan az egyes elbeszélés-részleteket is összefüggéseiben kell vizsgálnunk, elsősorban a közvetlen szövegkörnyezetben.

A Mk 1,12—13 megértését is elő fogja segíteni, ha röviden összegezzük mindazt, amit a megelőző versekről tudnunk kell. Annál is inkább, mert határozottan megállapítható, hogy Jézus megkeresztelkedésének (1,9—11) és megkísérlésének története (12—13 vv.) már az evangélium írásba foglalása előtt egységes, egybefüggő hagyományrészlet volt. A Mk 1,9—11 nyelvezete biblikus („történt pedig”, „azokban a napokban"). Műfaja ,magyarázó látomás', vagyis arra akar választ adni hogy kicsoda Jézus. Megmagyarázza, hogy nem a Keresztelő a döntő üdvtörténeti személyiség, hanem Jézus. Hangneme haggadikus (népies elbeszélő), apokaliptikus („megnyílt az ég", „leszállt-felszállt"), tehát a realitás talajáról eltolódik a prófétai-látnoki ismeretközlés felé a képekben szemléltető tanítás irányába.

Isten Jézushoz szólva kihangsúlyozza, hogy „Te vagy a fiam, benned telik kedvem”, ezzel tudtára adja, hogy közöttük olyan egyedülálló kapcsolat van, amely teljesen felülmúlja minden eddigi próféta és Isten kapcsolatát. — A szöveg tovább így olvasható az új katolikus bibliafordításban:

75