Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - KÖRKÉP - Hegyi Béla: Vallásos motivációk
zó, az irgalmasságnak nemcsak lelki, de „testi cselekedetei" is vannak!), de általában az öregek, a lelki elesettek támogatásában is. A társadalom szociális intézkedései mellett is mindig marad „hely" az efféle személyes gondoskodást igénylő szolgálatnak, hiszen az intézmény — legyen az egyházi vagy világi — nem tudja annyira szíven érni a személyt. Feltétlenül a jövő feladata tehát számunkra és híveink számára az embertársi szolgálat módjainak megtalálása és kiszélesítése. És ez az a pont, ahol találkoznak mindazok a problémák, amelyeket eddig érintettünk. A feudális örökségtől megszabaduló, hatalmi hátterét odahagyó egyház legfőbb gondja (biztos, hogy legnagyobb keresztje is): hogyan találjuk meg a hit külső támasz nélküli továbbadásának lehetőségét, az elvilágiasodástól, sőt ateizmussal, valláskritikával átjárt mai miliőben? —■ A felelet jórésze talán abban rejlik: egyházunk akkor marad életképes, ha eleven összefüggés él benne a lelkiélet és az „életre váltott" kereszténység, az Isten- és emberszolgálat között. Mégpedig konkrét emberszolgálat az, amiről itt szólunk. Természetesen nemcsak a pap, de minden megkeresztelt feladata ez. A keresztény szellemiség egyik legdöntőbb építőköve ugyanis épp ez a személytől személy leié irányuló szeretet, amely nem „osztályban”, „rendekben”, nem gazdasági mutatókban és elvi határozatokban gondolkodik, amire — véleményünk szerint — éppen ezért szükség van a nagy társadalmi átalakulások, az anyagi fejlődés, a technika hatáskörének kiterjesztése közepette is — sőt talán minden előző kornál inkább. Ezt az — erkölcsi indítékokban jelentős — „sajátosan keresztényit” kell megélnünk napról napra, a személyes szeretet forrása, Krisztus jelenlétének tudatában. E téren sokat örökölhetünk a szentatyák eukarisztikus egyház-eszményétől.9 Nincs egyház eukarisztia (euka- risztikus közösség) nélkül, és viszont nem eleven Jézus jelenléte az egyházban, ha nem érezzük az „egy testté válás" „izgalmát”, nem éljük ót az eukarisztia közösségkovácsoló erejét. Ezt a személyes szeretetre, teljesebb közösségi érzésre ösztönző „többletet” nyújtja — nyújthatja — egyházunk a mai és a következő korok emberének s bizton remélhetjük, hogy az „valódi eledelnek” fogja találni. A jövő szempontjából is eredményes (vagy eredményt ígérő) tevékenység feltételét igen sokan a struktúrák megváltoztatásában látják. Új szerkezeti elemeket kell teremteni, új módszereket kell kialakítani, a régiek eltörlésével — halljuk. Biztos, hogy szükségesek új eszközök is. Leginkább arra van azonban szükség az egyházban, ami a legősibb benne: Krisztus áldozatának szellemére. Ennek kell áthatnia — az eukarisz- tiához hasonlóan — az egyház minden legkisebb „részecskéjét” is, hiszen a szentatyák kedvenc hasonlata szerint a legkisebb közösségektől, sőt a legegyszerűbb hivőtői a világegyházig ugyanaz a Krisztus van jelen az egész egyházban. Ennek a jelenlétnek kell nemcsak létbeli, hanem erkölcsi, tettekben is fogható valósággá válnia közöttünk és bennünk, és akkor nemcsak nyűg lesz — számunkra, de főleg a kívülről betekintő, érdeklődő számára —■ egyházunk, hanem hívogató otthon is ... Nemcsak kereszt, de anya is. Jegyzetek. 1. Yves Congar: Autorité et liberté dans L’Église. A temps et á contretemps. Magyar kiadásban az OMC Hűség és haladás c. kiadványa 30—31. o. — 2. Uo. 15. o. — 3. GS 19. — 4. GS 76. — 5. Congar: i. m. 21. o. — 6. Karl Rahner: Strukturwandel der Kirche 2. fejezetéből. — 7. Nemeshegyi Péter: A Szentháromság, Róma, 1974. 86. o. — 8. Vö. GS 86. — 9. Szabó Ferenc: Henri de Lubac az egyházról, Róma, 1972. 94. és 148. o. Cselényi István Gábor VALLÁSOS MOTIVÁCIÓK (Vallásszociológiai vélekedések, kérdések és indítások lelkipásztorok számára) Korunkban az egyház befolyása nem érvényesül már a régi módon, amikor a társadalmi élet egyik fő alakítója, őre, sőt konzerválója volt. Igaz ugyan, hogy a régi keresztény hittartalom ma is érvényesül a társadalom építésében, bekapcsolódik humánus arculatának további formálásába és hozzájárul az összemberi, vagy a sajátosan egyéni problémák megoldásához. Még azok is, akik magukat keresztényeknek vallják és hivatalosan valamelyik keresztény egyházhoz tartoznak, életvitelükben gyakran egyáltalán nem különböznek a nem 42
