Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - KÖRKÉP - A szeretet és szolgálat (Elmélkedés karácsonyra és Krisztus Király ünnepére)
KÖRKÉP A SZERETET ÉS SZOLGÁLAT KIRÁLYA (Elmélkedés karácsonyra és Krisztus Király ünnepére) A liturgia minden egyházi év utolsó vasárnapján Krisztusra, a Királyra mutat rá. Jézus Krisztusról szóló számunk végén talán fokozott mértékben helyén való, hogy erre a különös királyra tekinsünk, aki ugyan „minden hatalmat megkapott az égen és a földön" (Mt 28,18), de országa „mégsem evilágból való" (Jn 18,36). Ha egy hatalmas tömegű égitest váratlanul betörne naprendszerünkbe, kimondhatatlan és előre ki nem számítható károkat okozna. Naprendszerünk harmóniája teljességgel felborulna. Jézus Krisztus földreérkezésekor, Isten örök Igéjének viláqbalépésekor valami hasonló, mégis egészen más történt. Hasonló, mert egy „más világból” érkezett hozzánk, és mégis mnc. mert nem rombolni, hanem építeni, nem a harmóniát megbontani, hanem égieket és földieket eqvbefűzni jött világunkba. Hogy mégis „viláqrengető” eseményről volt és van szó, azt közel kétezer esztendeje igazolja a történelem. Jellé lett, mely egyrészt irányt mutat, biztos út felé vezet, de jellé lett úgy is, hogy „ellene mondanak" (Lk 2.34). Az, aki egyedül tehetett ilyen merész kijelentést: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagvok" (Jn 8,58) — vállalta az időnek és térnek korlátáit, belépett az emberiség történelmébe. Leaszenvedélyesebb gondolkodó ellenfele sem tudja ezt a tényt semmibe venni, meg nem történtté tenni. A világ az Ige megtestesülése óta — bármennyire is maradt ugyanaz — mégis meaválto- zott. Az „idők teljessége" óta már csak két választási lehetőségünk maradt: vaay befogad- iuk azt. aki a „tulajdonába jött" (Jn 1,11), vaqy elutasítiuk őt. A világ leakülönösebb „királya” közel kétezer éve érkezett közénk és többféle „jelenléttel” maradt közöttünk. Az, aki nem azért jött. hogy neki szolgáljanak, hanem aki szolqálni akart mindenkit — és akit mégis hittel vallunk meg „Urunknak” és „Királyunknak". Közöttünk él, akik az ő nevére emlékezünk. akik az ő nevében gyűlünk egybe. Jelen van alázatosan, szelíden és méqis mérhetetlen keqyelmi hatalommal, erővel a szentségekben. Jelen van és hatékony, „láthatatlanul” bár, de méqis valóságosan titokzatos Testében, az egyházban. Az örökkévaló keresztre feszítette önmaaát pusztán már azzal is, hoqy közénk jött, hogy földi életét önként az idő és tér korlátái közé szorította. És méais. amikor eav bizonyos helyen, meghatározható időben belépett világunkba: e csendes „berobbanással” új korszakot nyitott meg a világ számára. Mindannyiunk számára kezdetét vette a „véqső idő”. A keresztnek „királyi zászlója" azért lett valóban királyi, mert földi halála után harmadnapon meq- ielent közöttünk az „Elsőszülött”, az „új égnek és új földnek" evilág fizikai törvényeihez többé már nem odaláncolt Ura és Bírája. Nem véletlen, hogy a liturgikus szöveqek az eayházi év vége felé ismételten rámutatnak erre az Orra és Bíróra. Csakhoay a mi Urunk és Bírónk nem az evilág olykor nagyon is emberi kicsinyesséaqel számonkérő törvényei szerint ítél majd. Mert naqylelkű nagvvonalúságra utalnak azon kifejezései, melyek szerint nem a farizeusi méregető kazuisztikával kíván számot vetni. Nem a betűről, hanem életünkről kell maid számot adnunk. Többek között ilyenekről: adunk-e éhező-szomjazó embertestvéreknek ételt és italt; volt-e vigasztaló, iá szavunk a szomorúakhoz, gondoskodtunk-e a szenvedőkről és betegekről; szeretet vagy gyűlölet élt és éledt-e fel ottan, amerre jártunk-keltünk? — Vajon túlzó ,,naqyvona!úság"-e mindez? — Aligha. Mert igaz ugyan, hogy a mi királyunk nem szabja meq kínos aprólékossáaqal, mit és mennyit kell a testi-lelki javakból másoknak nyújtanunk. De megköveteli és arról számadást is kér maid: adtunk-e valóban? Adtunk-e őneki? Mert ő, a király van közöttünk ma is minden szegényben, gyermekben, szenvedőben és a testilelki iára szorulóban. Királyunk szeme rajtunk és figyel, hogy evilági életünkben megszerezzük-e a csakis jócselekedetek órán biztosítható „belépőjegyet" országába. Krisztusban, aki körül járt és jót tett, aki szeretetből életét adta mindenkiért, — valóban Urunk és Bírónk érkezeti el közénk. Bírónk, akinek önkéntes életáldozata. Isten- és emberszeretete olyan „norma" számunkra, mely mérhetetlenül fontosabb minden aprólékos törvényszerkesztésnél. Felmentésünk vagy elítélésünk függ attól, hogy az ő „királyi” módon szolgáló életét követtük-e, erőnktől telhetőén utánoztuk-e? 231
