Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Jelenits István: Jézus istenségébe vetett hitünk szentírási alapjai
hasonlóság tapasztalható. Ez a hasonlóság és egyezés csak akkor változik, amikor a krisz- tológia átmegy a mariológiába, az ekkléziológiába vagy a szoteriológiába. Úgy gondolom, hogy mindkét egyház helyesen értelmezett ökumenizmusának a szellemében járunk el, ha azt mondjuk: népünk és az emberiség érdekében végzendő szolgálataink javát szolgálja, ha mint testvérek is jobban megismerjük egymást és az apostol szavaival „az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban." (Ef 4:15) Jegyzetek: 1. Vö. Albert Schweitzer: Geschichte der Leben-Jesu-Forschung, 1906. Kocsis £.: A Jézuskutatás régi és új útjai. „Theológiai Szemle" 1962. 5/5. sz. — 2. Donald M. Baillie: Gott war in Christus, 1959. 59 kk. (Eredeti angol címe: God was in Christ, 19514) — 3. H. Ott: Die Antwort des Glaubens. Systematische Theologie in 50 Artikeln, 19732 255 kk. — 4. £. Schille- beeckx: Jesus. Die Geschichte von einem Leben. 19733 13 kk. — 5. Eduard Schweitzer: Das Leben des Herrn in der Gemeinde und in ihrer Diensten. 1946. — 6. Bartha Tibor: „A keresztyén szolgálat ekkléziológiai összefüggései". 1973. 1—2. sz. 7 kk. — 7. A 2. Vatikáni zsinat tanítása, Budapest 1975. (szerk. Cserháti lózsei—Fábián Árpád) 395. Jeleníts István JÉZUS ISTENSÉGÉBE VETETT HITÜNK SZENTÍRÁSI ALAPJAI 1. „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, (de) nem teremtmény, az Atyával egy lényegű és minden ő- általa lett.” Vasár- és ünnepnapokon a hívek közösségében is imádkozzuk a niceai zsinat hitvallását, amely a negyedik század elején így fogalmazta meg az Egyháznak Jézus istenségébe vetett hitét. Az arianizmus vitái a Szentháromság misztériuma felől közelítették meg ezt a témát. Később Kalkedonban kifejezetten a krisztológiára összpontosult az atyák figyelme, s úgy született meg a másik nevezetes dogmatikus definíció, amely helyenként szóról szóra idézi a megelőzőt: „Krisztusról... azt tanítjuk..., hogy tökéletes Isten voltában, és ugyancsak tökéletes ember voltában is, valóságos Isten és valóságos ember.” A fölmerülő tévedésekkel szemben mindkét zsinat a keresztények közös és régtől birtokolt hitét igyekezett pontosan megfogalmazni. S míg a tévedések értelmezési kísérleteinek hátterében bölcseleti spekulációk húzódtak meg (az újplatonizmus különböző árnyalatai, illetőleg — a nesztorianizmus mögött — Antiochia arisztoteliánus filozófiai hagyománya), addig a zsinatok természetesen a Szentírásra hivatkoztak, annak tanításához igyekeztek hűek maradni — vállalva s ki nem üresítve a misztériumot: Niceában a Szentháromságét, Kalkedonban a Názáreti Jézusban megvalósuló személyes egységét. — Nem csoda, hogy később a keresztény teológiai hagyomány annyira magától értődőnek tartotta azt, hogy a zsinatok tanítása összehangzik a Szentírás adataival, hogy nem is nagyon törekedett a Biblia Jézusra vonatkozó kifejezéseinek árnyalatos, részletekbe menő vizsgálatéra, inkább a zsinatok egyértelmű fogalmazásaiból indult ki, sőt hovahamar a szentírási szövegeket is azok „fényében” olvasta és értelmezte. Amikor például az evangéliumokban rábukkant azokra a szavakra, amelyek a zsinati definíciókban is szerepelnek, természetesnek tartotta, hogy ezek mindkét helyen pontosan ugyanazt jelentik. Nem is gondolt arra, hogy — mondjuk — Péter vallomásában: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia" (Mt 16,16) vagy a Jézus keresztelésekor elhangzó (és színeváltozásakor visszacsengő) mondatban: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17), a fiú szó nem szükségképpen ugyanazt jelenti, amit a zsinatok definícióiban. Amikor az európai tudományosság a kritikai igény korába lépett, s ezzel együtt jelentkezett a racionalizmus magatartása is, óhatatlanul fölvetődött a kérdés, azonos-e valóban a kereszténység Isten-embere az evangélium (s a történelem) Jézusával. Nem érdemes most azt méricskélnünk, hogy ebben a kérdésfölvetésben mennyi része volt az őszinte igazságkeresésnek, mennyi az egyházellenes támadó szándéknak. Amint az eldobott kő röpül a 215
