Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓK FÓRUMA - Magyar Ferenc: Az egyház legfőbb gondja a második ezredfordulón
OLVASÓK FÓRUMA AZ EGYHÁZ LEGFŐBB GONDJA A MÁSODIK EZREDFORDULÓN Egymás után két püspöki szinódus is foglalkozott a keresztény örökség átadásának kérdéseivel. (Evangelizáció, katekézls.) Nem véletlenül, mivel a második ezredfordulóhoz közeledő Egyháznak nincs ennél égetőbb gondja. Korántsem új gond ez, végigvonul az egész egyháztörténeten, amióta Krisztus azzal bízta meg apostolait, hogy vigyék el az Evangélium jóhírét minden népnek, ismertessenek meg minden nemzetet a keresztény tanítással és gondoskodjanak arról, hogy a kinyilatkoztatást, a szent hagyományokat, a keresztény erkölcsi elveket és kultúrát, a megváltott ember üdvözülési életrendjének gyakorlatát — a folytonos megtérést — a személyes és közösségi hit erejével, mint valami örökséget, egyik nemzedék a másiknak átadni képes legyen. Ennek az egész örökség-állománynak az átadása sohasem volt olyan egyszerű, mint egy háznak, teleknek vagy betétkönyvnek örökbehagyósa. Mindenekelőtt azért nem, mert egy életelveket tartalmazó tanítást, az emberi életrendet szabályozó törvényrendszert, tapasztalatot — és tegyük hozzá: még egy rideg szolgálati szabályzatot is — könnyebb átadni, mint azt a nagyon bonyolult és összetett tulajdont, amit mi hitnek nevezünk. Minden vallásos szülő jól tudja a maga gyakorlatából, hogy a keresztény életrendnek és a vallásos életformának átörökítése nagyjából ugyanazokkal a módszerekkel oldható meg, amint az állandó tisztálkodásra, a gyakori kézmosásra, fogmosásra, illedelmes köszönésre, pontos időben való felkelésre és lefekvésre, iskolai kötelezettségeinek elvégzésére és holmijainak rendbentartá- sára előbb szoktatással, majd neveléssel tanítjuk meg a gyermeket. De még ez a szoktatás és nevelés is csak akkor épül bele véglegesen az ifjú személyes életrendjébe, amikor ezeknek a dolgoknak élelmességéről és hasznáról a tapasztalat útján — csalódások, bukások és fájdalmas következmények árán — személyesen is meggyőződik. Magának a hitnek átörökítése azonban sem nem genetikai, sem kizárólagosan szoktatási- nevelési, de még csak nem is egyszerűen a vonzó példamutatás kérdése, bár e két utóbbinak óriási szerepe van abban, hogy a bontakozó emberi személyiség nyitottá és befogadóvá váljék Isten ingyenes ajándékára: a hitre. Szoktatással, neveléssel, fegyelmezéssel, a család vallásos atmoszférájának megteremtésével és következetes egyéni példaadással meg lehet teremteni és könnyíteni a hit befogadásának lehetőségeit. De azt is a tapasztalat igazolja, hogy élő, eleven, az emberi tudatot és személyi karaktert döntően átható és a különböző helyzetekben elhatározó módon reflektáló hit nélkül a „keresztény szolgálati szabályzatokkal" csak addig boldogul örökösünk, a gyermek, amíg a családban él. Onnan kikerülve egy már nem vallásos, közömbös, a vallásos életforma iránt kritikus (pláne ellenséges) környezetben állandóan zavarba jön. Manapság erre különösen is oda kell figyelni, mert alaposan megrövidült a gyermekeknek a szülői házban eltöltött időszaka. Amikor korban, tudásban, műveltségben, személyiségének kialakulásában odaérkezik, hogy már saját életének tudatos megépítésére alkalmassá válik: rendszerint kikerül a szülői ház hatásai alól. Megrövidült az a bizonyos „fészek-korszak”, ami a keresztény örökség átadásának is legalkalmasabb idő-kerete és lehetősége volt. Hozzá kell tenni ehhez még azt is, hogy a gyermeknek — vagy ifjúnak — a vallásos családi környezetben eltöltött ideje is megoszlik, mert az óvodában, napköziben, iskolában eltöltött idejének atmoszférája más, mint a családé. Ezen kívül még a családban eltöltött időnek sokszor a nagyobb része az, amikor a szülők nincsenek vele. Van-e mit átadni? Vegyük az ideálist megközelítő szerencsés helyzetet, amikor az otthonnak és a családi életnek a légkörét alapvetően meghatározza a vallásosság. A gyerekek beleszülettek és belenőttek egy olyan családi életrendbe, amelyben nem rendkívüli, ünnepi jelenség, hanem rendszerinti napi esemény az imádság: mindenki imával kezdi és végzi a napot, evés előtt 172