Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Elmélkedések
napján mindenki arra gondol: most valami új kezdődik, nagy nap ez, mit hoz a jövő? — A templomban azonban egészen mást ünnepelnek, a mise könyörgései említést sem tesznek arról, hogy ez az ünnep az új esztendő első napja, amelyen bőségesen lehetne Isten kegyelmét kérni. Az olvasmányok szintúgy alig csengenek össze az emberek gondolatvilágával. Legtöbb helyen a homília ad újévi gondolatokat vagy megfeledkezve az egyház ünnepéről, vagy többé-kevésbé erőszakoltan kapcsolva hozzá (dehát melyik ünnepünkhöz nem lehetne „újévi gondolatokat” társítani?). Könnyít ezen a téren újév napjának mint béke világnapnak évenkénti meghirdetése. Csakhogy „béke világnap” megint bármely ünnepünk lehetne éppenséggel, mindegyik misztérium öszekapcsolható a béke fogalmával, — a január 1,-i Mária-ünnep e tekintetben sincs kiváltságos helyzetben. Arra azonban alkalmas — önmagában viselt értékén túlmenően — a béke világnap-jelleg, hogy elmélkedéseink könnyebben önállósuljanak, közelítve a hívek tudatában e naphoz fűződő érzelmekhez. Újév napja tipikus példája annak, amikor az ünnep eredeti jelentése és a hívek gondolatvilágának érdeklődése nem fedik egymást. Hát hogyne válnék szürkévé az eredetileg szándékolt egyházi ünnep megülésel Pedig milyen szép és mély értelmű liturgikus szövegek születhetnének, ha január 1-e egyházilag is az új esztendő első napjaként újév ünnepe volna. Mária istenanyaságának szent misztériumát pedig karácsonyi ünnepkör valamelyik vasárnapjához lehetne kapcsolni. Sok tekintetben könnyebb a helyzet karácsony, és részben húsvét megünneplésében, bár nehézségek — a külső látszat ellenére —, bőven adódnak ezeknél is. KARÁCSONY esetében talán éppen azért, mert hajlamosít egyfajta érzelmes ellágyulásra: hangulata van. Persze ez a hangulati elem, paradox módon, egyben megtartó ereje is. Külsőségeit tekintve nem véletlenül vert oly mély gyökeret a profán világban, A hívek pedig mind többet vesznek át ebből és így válik nálunk is túlzott ajándékozással, az előkészületek holtfáradtságát feloldó eszem-iszom alkalommá sokkal inkább, mint igazi ünneppé; minden szép, megmaradt és meg is óvandó külsősége (karácsonyfa, betlehem-állítás stb.) ellenére is valamiképpen üressé, szürkévé. Pedig karácsony nagy misztérium és Betlehem közel sem annyira idillikus, amilyennek olyan kényelmesen-jóleső tartani. Az i s volt benne, de szorongás, szenvedés is körülvette a nagy titkot. Karácsony lényegét végsősoron Szent János adja meg: „Az Ige megtestesült és közöttünk élt" (Jn 1,14). Ahogy az ünnepi mise áldozási éneke a 97. zsoltár szavával mondja: „Az egész világ meglátta üdvözítő Istenünk jóságát.” Ezért lett a szeretet ünnepe, amit többek között ajándékozással jelképezhetünk, ezért kell és szabad örülnünk, lelkűnkben felmelegednünk ezen a napon. Ha így nézzük a karácsonyt, akkor nem egyetlen este némelykor talán kicsit giccses-andalító szépségének emléke marad meg belőle, hanem az élő hit forrásává válik, és akkor az ünnepi vacsora és ebéd sem degradálódik majd eszem-iszommá, hanem az ünnepi hangulat egyik elemévé emelkedik; és az örökzöld karácsonyfa csillogása is azt jelképezi, amire hivatott. A formális jelképek tartalmat nyernek. Csakhogy erre készülni kell, ezt a felkészülést szolgálja az ádvent. Nagy kár, hogy a 40-es években (a liturgikus mozgalom apostolai, kiváltképpen Parsch, nálunk pedig közelebbről Szunyogh, Radó és mások nyomán) fellendült ádventi koszorú gyertyagyújtásának igen változatos, helyileg kialakult liturgiával körülvett templomi szertartása —• egy-két hely kivételével — ellanyhult. Fel kellene éleszteni újból, valamiképpen a szombat esti miséhez kapcsolódóan. Ez volna a közösségi ádventi koszorú. Emellett a családok is készíthetnének otthonra. Figyelmeztetőül a közeledő karácsonyra. A mi vidékünkön például ma is szokásban van. Mivel manapság november végén, december elején nem könnyű egy koszorúra való fenyőágat beszerezni, praktikusan úgy oldottuk meg, hogy vettünk egy örök mű-babérkoszorút, erre kötünk fel lila szalaggal néhány fenyőgallyat, emlékezetes nyári kirándulásról származó tobozzal is díszítve, négy gyertyát reá csíptetve. Szombatonként este van gyertyagyújtás ádventi énekkel, olvasmánnyal és a Magnificat elmondásával. (Ahol él még a templomi gyertyagyújtás szombati szokása, ott a családi gyertyagyújtást vasárnap este lehet megrendezni.) Sőt, december 17-től — már közel az Ür — minden este gyertyát gyújtunk, elmondva az Ó-antifoniát is. Családi körülményektől függően valami ilyesféle váz sokféleképpen színesíthető: énekkel, karácsonyi házimuzsikával, netán lemezhallgatással, versolvasással vagy egyszerűen csak az alkalomhoz illő beszélgetéssel. Ahol apró gyerek van, most rajzolhatja a majdan jászolhoz kerülő szívre, fehéringre jócselekedeteinek jelét. Ha pedig már ki nem járó, idős családtag van, az is részesül ily módon az ádventi előkészületből. — Akinek pedig külön élő, idős hozzátartozójuk vagy ismerősük van, annak is vihetnek ádvent elején egy kis koszorút, vagy csokrot, vasárnaponként pedig meglátogathatják „gyertyagyújtásra”. A koszorú ádvent után is az asztalon marad, egészen a karácsonyfabontásig, hisz ádvent szorosan összefügg karácsonnyal. Csakhogy a szentestén a koszorú közepére egy nagyobb, ötödik gyertya is odakerül, mivel megjelent a mi üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek (Tit 2,11). 169
