Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Elmélkedések

erényekre biztat. Szinte könyörögve int, hogy vegyük komolyan örök sorsunkat, és tegyünk is valamit, ha üdvözülni akarunk. A Boldogságos Szűz felszólítja Fiának testvéreit, hogy minden erővel csatlakozzanak lélekmentő munkájához. Hivő népünk érzi a keresztény cselekvés égető szükségét, és Máriához fordultán a segítő erejével akarja teljesíteni keresztény feladatát.

Antalóczi Lajos

Elmélkedés az ellenségszeretetről

Jézus minden nagy elhatározása előtt imádkozott, virrasztva és készülve a feladatra beszélte meg az Atyával a küldetés teljesítésének éppen aktuális problémáit. A legnehezebb feladata, a saját életének odahelyezése előtti éjszakán is igen sok megbeszélni, tisztázni, átgondolni valója volt, és ezek között minden bizonnyal lényeges helyet foglalt el az_^HerL;, séqszeretet kérdése^ Az Ö tanítása és élete példájának tükrében most gondoljuk végig mi is ezt a mindnyájunk számára olyan nehéz, de Jézus követéséhez elengedhetetlen feltételként szükséges kérdést.

Ha vizsgálom a bennem lévő és ismeretségi körömben élő emberekben lévő szeretetmegnyilatkozások indítékait és céljait, meg kell állapítanom, hogy szeretetünk válogató. Nem szeretünk mindenkit egyformán és bizony nem is csak rokonszenv vagy ellenszenv alapján válogatunk, hanem ennél élesebb szempontjaink is vannak. Miért van ez így?

Azt hiszem azért, mert nem az Örömhír és az istengyermekségre való meghívás, hanem a túlélés etikája határozza meg a tudatunkat. Biológiai létünk alapvető irányultságából fakadó állapot ez, és ezen a szinten természetesnek vehető, hiszen az ember természetesnek fogja fel, hogy azokat az értékeket tekinti legnagyobbnak, melyek biológiai életének fennmaradását biztosítják. Ez fejeződik ki egyéni és társadalmi gondolkodásunkban, törvényeinkben, ren- deleteinkben, egyszóval mindazokban a hatalommal kikényszeríthető eljárásokban, melyeknek összefoglalóan társadalmi igazságosság a neve. A társadalom számára, melynek mi is összetevő egyedei vagyunk, a legfelsőbb jó az, hogy létét fenntartja és semmi más jó vagy érték nem tartható fenn, ha ezt a túlélést veszélyezteti. Az a kérdés, hogy van-e joqunk minden esetben a túléléshez, fel sem vethető, és ténylegesen nem is vetették fel a Jézus korát megelőző 8 —7. század prófétái óta. Jézus azonban ezen az éjszakán kényszerült szembenézni azzal a ténnyel, hogy a szeretet világából érkezett küldöttként, élete és tanítása három év alatt olyan helyzetbe juttatta, mely semmi lehetőséget nem kínált a túlélés, az élet- benmaradás szeretet szerinti útjára. A világba érkezett örömhírthozót ide juttatta a kicsiség és szelídség útja. A virágvasárnap még királyként ünnepeltből nagypéntekre üldözött lett.

Ebbe a helyzetbe beleélve magunkat, kérdezzük meg Jézust, hogy mi az a lehetőség, amellyel az ember ma és bármikor ki tud emelkedni a társadalmi, nemzeti és humánus világból. Onnét, ahol olyan ,,biztonságban” és „védettségben” érezzük magunkat, hogy aliq győzzük kitalálni a qazdasági, a jogi, a környezetvédelmi és ki tudja még miféle módszerek egyre rafináltabb változatait biztonságérzetünk fokozására?

Halljuk Jézus válaszát: „Nem azt kérem Atyám, hogy vedd el őket a világból, hanem hoqy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem e világból valók ők, amint én sem vagyok a világból.” „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.”

Nem azt kéri tehát az Atyától, hogy vegye ki a világból Neki adott övéit, hanem hogy óvja meg őket a gonosztól, övéinek tehát itt, ebben az érdekszövetségektől felszabdalt, emberi igazsággal mérő, mindenkinek csak ami jár, azt megadó, a törvénynek meg nem felelőt igazságosan büntető világban kell megvalósítaniuk az Országot, amit meghirdetett.

Az Ószövetség előkészítő jellegű Isten Országa volt, melyet egy evilági orszáq intézményei hordoztak. Ezért mondatott a régieknek, hogy szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Jézus viszont tökéletesítette a törvényt és ellenségszeretetet helyezte az ellenség- gvűlölet helyére. Fogalmaink, értelmünk, legbensőbb indítékaink, egész valónk tiltakozik ez ellen a képtelenség ellen. Szeretet és ellenség egymást kizáró fogalmak számunkra, össze- egyeztethetlenek éppúgy, mint a tűz és víz. De ha maga Jézus mondja ezt, sőt életével meg is pecsételi állítását, akkor összeegyeztethető és igaz kell hogy legyen és nyilván fogalmainkkal van a baj, ha nem értjük. Ott van a baj, hogy mi általában a válogató szeretet oldaláról tudjuk csak szemlélni a világot és embertársainkat, csak azt tartjuk szeretetre méltónak, aki valamilyen formában visszaszeret bennünket vagy legalábbis nincs kellemetlen mértékű érdekellentétben velünk. Pedig Jézus világosan beszélt, mikor az Atya minden embert átölelő szeretetét állította elénk célparancsként: „Ti olyan tökéletesek legyetek, mint mennyei Atyátok.” A „felebarát” tehát a Jézust követni akarók számára minden embert jelent. Nemcsak a vérségi hozzátartozó, a kölcsönt kamatostul visszafizető, az engem meg167