Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Tanúságtétel, vallási élet. A keresztény tanúságtétel
hetünk közömbösek. A szociális ellátottság, a faji egyenlőség, a béke, szabadság és humanizmus égető kérdéseinek a megoldása Istentől rendelt feladatunk. Ezt kívánja tőlünk a megújult egyház és a zsinat szelleme is. A közösség szolgálata, a másokért végzett munka, a millióknak tért nyitó fausti gondolat: Krisztus gondolata, egyben tehát megszentelődésünk eszköze is. Ma ezek az irgalmasság testi cselekedetei; kollektív cselekedetei. A ma embere a korszakokra visszanyúló szociális kérdés egyetemes megoldásának igényével lépte át századunk küszöbét. A több kenyér és a nagyobb kultúra intézményes biztosításáért a jószándékú emberek milliói küzdenek szerte a világon, és nem is eredménytelenül. A föld javainak igazságos elosztását a teremtett ember méltósága és a szeretet jé- zusi főparancsa követeli meg tőlünk. Ebben a munkában cselekvőleg közreműködni azon a helyen, ahova Krisztus állított bennünket, elsőrendű, példamutató kötelességünk. — Ez az egyházat és korszerűen gondolkodó tagjait mozgató szociális érzület, világ felé fordulás minden bizonnyal a Szentlélek zsinati adománya, új pünkösdi ereje bennünk. Ugyanakkor erről a Létekről és mai ajándékairól a hivatalos sajtóban, igehirdetésben vajmi keveset hallunk. Pedig nélküle semmit sem tehetünk. Korunk hivő emberének ezért újra „fel kell fedeznie” a Szentlelket, hogy segítségével bátran, hitelesen és hatékonyan továbbítsa az Evangélium üzenetét. Ez a zsinat által sugalmazott feladat mindannyiunk kötelessége. Vajon elérheti-e a természeténél fogva rosszra hajló ember a ,,végső" béke és harmónia világát már itt a földön? —• teszik fel gyakran a kérdést írók, művészek, gondolkodók és tesszük fel mi is, hivő emberek. Vajon megtörheti-e a gonoszság hatalmát az emberiség? A választ keresve meg kell látnunk egyrészt az ősbűntől megromlott emberi természet törékenységet, a rossz hatalmát, másrészt pedig a Krisztusban megváltott szabad akaratú ember pozitív lehetőségeit. Mi hiszünk a szeretet, az emberi jóság evilági győzelmében. Ez a jó a közös cselekvés gyümölcse lesz és megvalósítható már itt a földön is. Nekünk a kicsiben, a köznapiban kell tehát helytállnunk. Krisztus nem vár „nagy dolgokat" tőlünk. Teljesítsük állapotbeli kötelességeinket, imádkozzunk mindig napról napra és jól. Ez az Ö akarata, semmi más. Valójában a látható eredmény sem fontos. „Mert nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz”. A növekedést Krisztus adja, a kegyelmek Istene. Így lesz erőtlenségünk — Általa — az erő forrása. „Vajon elvehetünk-e nyomorúságunkból akár egy könyöknyit is” — vagy hozzáadhatunk-e örömeink tiszta vizéhez akár egy cseppet is — Nélküle? Megváltott bennünket, rendelkezik, velünk. Mink van, amit nem Tőle kaptunk? A „termést” Ö jegyzi, Ö számolja el és bölcsessége szerint viszaadja vagy továbbítja másoknak, a szükségben szenvedőknek. Ez a Tőle kiáradó kegyelem körforgása az emberekért, mindenkiért, a megváltás fényében. Az útkeresésnél a Szent Benedek lelkülete ma is irányt mutat nekünk. A hitből fakadó imádság és a szeretetben végzett munka a tökéletesség alapköve marad korunk számára is. A bizalommal együtt, ezek vezetnek Isten gyermekeinek szabadságához. Dr. K. Gy. ÖRÖK JÖVÖNK A VILÁGBAN ÉPÜL Sok ember van, aki nem találkozott az Ürral sem a hitben, amely emberfeletti; sem az embertársban, aki túlságosan emberi; sem a saját életében, amely túl profán; sem az írás szavaiban ... és mégis reménykedik, hogy találkozik vele ... a mennyben. — Ez a felfogás abba a veszélybe sodorja az embert, hogy örökre „lekésik”, elvéti a találkozást Istennel. Aki nem találkozik Istennel a földön, a mennyben sem fog találkozni vele. A mennyek országa nem egy másik világ, ahová elmenekülünk. Már bennünk van — s nekünk kell azt felépítenünk Isten kegyelmével. Isten munkatársakat akar (iKor 3,9; 2Kor 6,1), nem pedig tétlen várakozókat. „Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust" (Jn 17,3). Akik ezt az örök életet nem kezdték meg még itt a földön; akiket Isten közelsége és szere- tete — amelyet minden embernek felkínál — már itt lent nem ihletett meg; akiknek az életében semmi sincs, ami örök érvényű — azok sohasem fogják megismerni a mennyek országát. Egyébként is a föld az a hely, ahol az ég felépül. Isten nem egy másik világba hív bennünket, hanem ő jött el közénk. Tulajdon vérével vásárolta meg világunkat. Végtelen erőket rejtett el benne, és ránk bízta, hogy átalakítsuk. Egy napon majd megkoronázza saját művét és a miénket, amikor az öröklét teljességét ajándékozza nekünk. Siessünk tehát megjavítani, mert a mennyek országa csak sugárzó kibontakozása és állandósulása lesz annak, amit mi az Istentől kapott adományokkal megvalósítunk. Nem választhatunk Isten és a világ között. Istent a világban kell felismernünk és láthatóvá tennünk. Hogy a színről színre látás 151
