Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Otthonunk az egyház
Nem törődöm azzal, hogy azokat a kívánatosnál jobban szabályokba, rendszerbe foglalta. Az a fontos, hogy megőrizte azokat, s rajta keresztül az isteni szó eljutott hozzánk, nem mint emlék, nem mint felidézett múlt, hanem hatékony és élő valóság. „Bűneid meg vannak bocsátva.” — „Ez az én testem, amelyet értetek adok.” — „Mit törődünk azzal, hogy a csatornák régiek, hogy részben betömődtek, ha ez a két isteni mondás átfolyik rajtuk?” (Ce que je crois) Miért maradok az egyházban? Mert számomra nagyobb csoda, hogy Isten szeret, mint hogy én szeretem az Istent. Mert nagyobb csoda, hogy Isten ezt a szeretetet a hétköznapi szürkeségbe írta bele és nem az ünnepi ragyogásba. Mert nagyobb csoda, hogy hűtlenségünk ellenére is hűséges az Isten, mint hogy hűségünkért marad hűséges hozzánk. Végsősoron azért, mert számomra nagyobb csoda, hogy egyáltalán maradhatok, mint az hogy maradok. Széli Margit OTTHONUNK AZ EGYHÁZ Egyházam, Anyám „egy csöndességnyi időre szeretném fejemet öledbe hajtani, / egy reménységnyi percre szeretnék karjaidban megpihenni! / De te nem vagy útszéli fogadó és kapuid nem kifelé nyílnak..." — Nem Anyám, te örök Otthon vagy! — Órádnak nincs órája / és határaid határtalanok, / mert az Úr irgalmát hordozod öledben ..." (Gertrud von le Fort Himnuszaiból). Ma gyakran hallható a hívők, a keresztények szájából: „Krisztus igen! — de az egyház, az nem kell!” — Vagy: „Magam akarom alakítani hitemet, az egyház nekem nem ad semmit!" Az újszülöttnek, a gyermeknek, de az alkotó felnőttnek is szüksége van védettségre, otthonra, ahol megpihen, felfrissül, ahonnan mindig útnak indul és ahová visszatérhet. „Minden ember közösségbe született és fejlődésében rá van utalva a közösségre. A keresztény nem élhet, sem nem halhat önmaga számára és nem nyeri el üdvösségét csupán egyéni erőfeszítés árán. A vallás csak az igehirdetők és igehallgatók közösségében bontakozhat ki” (Josef Ratzinger: Einführung in das Christentum, München, 1968, 168.). Az egyház bibliai jelképei A Szentírás nem ad pontos meghatározást az egyházról. Jézus példákkal, Szent Pál képekkel hozza közel az egyház valóságát. Ezek a képek és szimbólumok közvetlen érintik az ember mélyebb vágyait, ősi igényeit. Tudjuk azonban, hogy a képek sohasem azonosak a jelzett dologgal, hanem olyan találó utalások, amelyek egymást több oldalról egészítik ki. Szent Pál az Efezusiaknak írt levelében az egyház jellemzőit így foglalja össze: „Ti már a szentek polgártársai Isten házanépe vagytok, apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Ö tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma: Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává (2,19—22), — azaz otthonává. — Szent János a jövőt láttatja: „A szent város, az új Jeruzsálem szállt alá az égből, Istentől. Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között. Velük fog lakni és ők Isten népe lesznek és maga az Isten lesz velük" (Jel 21,2.3.). A „ház” és a „szent hajlék” képeit Jézus természeti hasonlatával egészítjük ki: „Én vagyok az igazi szőlőtő. Atyám a szőlőműves. A szőlővesszőket, a gyümölcsözőket megtisztítja, hogy még többet teremjenek. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz..." (vö. Jn 15,1—11). Az újszövetségi görög nyelv az egyházat és az egyházközséget egy szóval jelöli: eklézia, gyülekezet. Ez jelenti „a háznál összegyűltek közösségét" (pl. Priszkánál, és Aquilánál, — vö. Rám 16,5), de jelenti a helyi egyházat is (pl. a jeruzsálemit, — vö. ApCsel 15,22), valamint az egész hivő közösséget, azaz az újszövetségi Isten népét (Ef 1,22). Amikor az Újszövetség az egyes közösségekre és az összegyházra ugyanazt a kifejezést használja, mélyreható összefüggést tár fel: „Minden egyes közösségben, a legkisebben is, ahol Krisztus nevében összejönnek, jelen van az összegyház... Az összegyház tehát nem úgy keletkezik, hogy az egyes egyházközségek összeadódnak, hanem kezdettől fogva egy titokzatos 11
