Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Jézus követése és az érte vállalt áldozatok
szerint a megváltás művét. Kutatta az Írásokat, imádkozott, értelmezte az eseményeket; lehetőségeket mérlegelt, választott, döntéseket hozott (vő. Zsid 5,7—9). Nekünk, Jézus követésében élő keresztényeknek is fejlődnünk kell Isten akarata kifürkészésében. Ennek során óvakodnunk kell egy bizonyos naivságtól, a leegyszerűsítő értelmezésektől; ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy Isten — itt és most — akar tőlünk valamit. Nincsenek értelmetlen, értelmezhetetlen események, még kevésbé értelmetlen életlAmikor a hit engedelmességét gyakoroljuk, nem kész elméleteket alkalmazunk, hanem felnőtt felelősségtudattal vállaljuk az állandó keresést, a szellemek megkülönböztetését és az esetleges helyesbítéseket. Az élet körülményei meglehetősen szigorúak. Elöbb-utóbb — ha valóban a végsőkig követni akarjuk Jézust — a keresztét felé irányítanak. Ekkor is szabad engedelmességgel kell vállalnunk a húsvéti misztériumban való cselekvő részvételt. A minket végtelenül szerető Krisztus jár előttünk. Isten országának építése a szeretetben „Jézus bejárta egész Galileát, hirdette országának örömhírét" (Mt 4,23). Mennybemenetele előtt apostolaira bízta Isten országa építését, az örömhír továbbadását. Az Egyház azóta is elsődleges feladatának tartja e küldetés teljesítését. VI. Pál pápa az Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdításában ezt olvassuk; „Az evangélizáló Krisztus elsősorban az „Országot, azaz Isten országát hirdeti, amelyet annyira fontosnak tekint, hogy ami rajta kívül esik az csupán a „többi”, amelyet hozzáadnak. Az Istenország tehát a legfőbb: minden egyebet ehhez kell mérni (...) (A hegyibeszédben) leírja ennek az Országnak követelményeit” (EN 8.). Az egyház lényegénél fogva evangélizáló közösség. Tagjai az örömhír továbbadásával építik Isten országát. Jézus követésében járva elsősorban életünkkel kell építenünk Isten országát. „Egész életemmel akarom kiáltani az evangéliumot!" — írta Charles de Foucauld. Szavaink, életünk hiteles tanúságtétele nélkül, botrányként hatnak. „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom ..." (1Kor 13,1). A világban kovász-szerepet betöltő keresztények „a világnak mindenféle feladatában és munkakörében, a családi és társadalmi élet megszokott körülményei között (...) mintegy belülről szenteljék meg a világot, az evangélium szellemében helytállva a maguk feladatában, és így elsősorban életük tanúságával, hitük, reményük és szeretetük ragyogásával mutassák mag másoknak Krisztust" — hangsúlyozza a zsinat is (LG 31.) Az Evangelii Nuntiandi 21. pontja részletesen kifejti a megkereszteltek egyéni és közösségi tanúságtételének aspektusait: „Látni rajtuk, hogy mindenkit megértenek, mindenkivel jó viszonyban vannak, (...) mindenkivel szolidárisak mindenben, ami szép és jó. Hitük egyszerűen kisugárzik a közéletre, olyan értékeket fogadtatnak el maguk körül, amelyek fölötte állnak a szokott értékrendnek; kisugárzik másokra reményük is. (...) Akik látják őket, önkéntelenül is azt kérdezik maguktól: Miért ilyenek ők? Miért élnek így? Mi ad nekik erőt? Az ilyen csöndes tanúságtétel (...) az evangélizálás első lépése" (EN 21.). Szükség van természetesen Isten országa terjesztésének kifejezett módjaira is. „Addig nem lehet szó teljes értékű evangélizációról, amíg nem hirdetjük a názáreti Jézusnak, Isten Fiának nevét, tanítását, életét, ígéreteit, országát és annak igazságát" (EN 22.). A püspökök, papok és szerzetesek sajátos szerepének bemutatása után a Szentatya utal azokra a konkrét területekre, amelyeken a világban kovász-szerepet betöltő keresztényeknek kell építe- niök Isten országát: „Evangélizáló munkájuk sajátos területe a rendkívül bonyolult politikai, társadalmi, gazdasági élet, a kultúra világa, a tudomány, a művészetek, a nemzetközi kapcsolatok, a tömegkultúra eszközei ... a szerelem, a család, a gyermekek és ifjak nevelése, a szakmai munka . . .” (EN 70). A felnőtt, Isten akaratát kereső keresztényre vár az a feladat, hogy megtalálja azt a területet, amelyen csak ő tudja építeni az Országot. Legyünk tudatában annak, hogy küldetésünk van, hogy pótolhatatlanul fontosak vagyunk, mindnyájan, az Ország megvalósításában. Bátorítsanak minket a Szentatya szavai: „Legyen örömünk, hogy e feladatra elkötelezhetjük magunkat! Ismerje meg a világ, mit jelent az evangélium Jó Híre. De ezt a Hírt nem adhatják tovább szomorú és letört emberek, sem türelmetlen vagy aggódó emberek. Nem adhatja tovább más, csak akinek élete a Krisztusban gyökerező örömet sugározza és aki kész föltenni az életét arra, hogy eljöjjön Országa és az Egyház gyökeret eresszen a világ szívébe!” (EN 80.). 140
