Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓINK ÍRJÁK - Rónay György † - A megtérésről
OLVASÓINK (RJÁK RÓNAY GYÖRGY már nem Írhatott ebbe a számba biztató, tettekre serkentő sorokat. Amint régebbi írásaiban lapozgattunk, úgy találtuk hogy egyszer már megírta a választ erre a téma indító kérdésre: Jézus az embertől „új lelkületet" kíván! — Jézusba vetett hit vállalása milyen következményekkel jár... a keresztény közösségi elkötelezettségünkben? (szerk.) — „Hogy a keresztény ember nem lehet közömbös felebarátainak (vagy ahogy újabban mondják: — embertársainak) élete, sorsa, java iránt; vagyis hogy minden istenteremtette embert a felebarátjának kell tartania, és mint felebarátjával, úgy kell viselkednie: Ez keresztény mivoltából következik, hiszen ez Krisztus félreérthetetlen parancsa. Azt azonban, hogy ezt a „felebaráti szeretetet" hogyan realizálja, miként valósítja meg, azt Jézus már kinek- kinek a megítélésére bízta. Életének egész példája az evangélium egész szelleme elkötelezettségre tanítja híveit és követőit; de hogy a történelem menetében, a társadalom fejlődésében mikor mi az az embertársaink, felebarátaink számára ígérkező nagyobb jó, amelyért el kell köteleznünk magunkat, s melyik az az út vagy áramlat, amely e nagyobb jó felé vezet: ennek elbírálása az összes tényező megfontolásával már miránk tartozik és olyan föladat, amely alól éppen a helyes elkötelezettség érdekében nem lehet kibújnunk. Jézus nem döntötte el, melyik a „keresztényibb" társadalmi és gazdasági rendszer, a kapitalista-e vagy a szocialista; és aki egyik vagy másik mellett tevékenyen elkötelezi magát, nem mondhatja (vagy ha mondja, visszaél a szóval, mint már annyiszor a történelem folyamán visszaéltek vele), hogy ezt Krisztus akaratából teszi; elkötelezni — ahogyan a szó jelentésében is világosan benne van, — mindenki csak saját magát kötelezheti el. A keresztény természetesen amellett ami jobb, igazabb, emberségesebb. De hogy mi a jobb, igazabb, emberségesebb, ezt a történelem minden egyes helyzetében és percében már neki magának kell a maga számára meghatároznia, hogy azután döntésének szellemében cselekedjék is." (Evangélium és elkötelezettség, TEOLÓGIA 1976/3. 164.) A MEGTÉRÉSRŐL A megtérés Időközönként ránk telepszik egy kellemetlen érzés: ideje már, hogy megtérjünk. A „megtérés" — primitív felfogásban — nem más, mint életünk gyökeres újraszervezése; eddig így éltünk, ezután pedig homlokegyenest ellenkező módon kell élnünk. Ilyen értelemben a pogány, hitetlen ember is meg tud térni anélkül, hogy hívővé válna, mert az ő élete is számtalan lehetőséget és felszólítást ad az újrarendezésre. A megtérésnek a fenti meghatározása azonban a merőben evilági orientációjú ember megtérésére vonatkozik; ha hivő ember akarna ennek a receptje szerint megtérni, annak jobb, ha meg sem született volna. Nem azért, mert benne minden tökéletes, hanem azért, mert alapjában célt tévesztett és abszurd dolog lenne egy keresztény számára, ha a megtérését a saját életének megjavításával akarná kezdeni, netán ezzel óhajtaná be is fejezni. A megtérés igazi gyökere válasz Krisztus felhívására: Jöjj, és kövess engem. Ez a felhívás alapjában véve a saját életünkkel nem-törődést, annak elvesztését jelenti, és nem azt, hogy még többet kezdünk lelkiismeretünk tisztaságával foglalkozni. Ez a tisztogatás a Szentlélek dolga, ami majdnem mint „melléktermék” keletkezik az igazán megtérő ember életviteléből. Nehogy félreértsük a szavakat: nem azt állítjuk, hogy egy bensőséges megtérés után az embernek nem kell többé hibái ellen küzdenie, vagy — horribile dictu __ még jót sem kell 1 31
