Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Személyi József: Neveljünk derűs keresztényeket
Másik nehézség a bérmáló részéről adódik. Legtöbb püspök lelkipásztorilag fontosnak tartja, hogy a bérmálások kapcsán időnként megforduljon hívei között. Az egyházmegyék méreteit figyelembe véve azonban képtelenség minden évben minden egyházközségben vagy plébánián megfordulni, az éppen 14 évesek megbérmálására. Ezt a nehézséget meg lehet oldani úgy, hogy a püspök a szokásos 4 vagy 5 éves periódusban látogatja meg a plébániákat, de az érintett 4 vagy 5 plébánia úgy fog össze, hogy bérmálkozóit három, ill. négy éven át a „bérmálási bokor”-hoz tartozó plébániákra viszi át, majd a ráeső esztendőben ő fogadja a többi plébánia bérmálkozóit, lelkipásztorral együtt. Ezzel mindjárt biztosítva van az „ünnepség fénye" és a szükséges asszisztencia is. A bérmálkozók számára ez semmivel sem jelent kisebb élményt, sőt esetleg egy egészséges lelki összekapcsolódást lehet így elindítani a szomszédos egyházközségek bérmálkozói és hívei között. A szertartásba való közös, vagy akár csoportos bekapcsolódás is már a tanúságtétel nyitánya lehet, akárcsak a felkészülésről való számadás. Komoly felkészítés után és a megfelelő életkorban történő bérmálás esetében megérzi a résztvevő annak jelentőségét, amivel a bérmálás hivatalos liturgiáját már az esztergomi és veszprémi egyházmegyékben kibővítették. Mennyire szükség van arra, hogy a lelki nagykorúságba lépést ki-ki személyes élményként élje át! A feladott egy-két hittani kérdés nem vizsgáztatás, hanem a tanúságtétel egy ünnepi mozzanata. Éppen azért magának a kiszolgáltató főpapnak is úgy kell felkészülnie, hogy jól tudjon kérdezni. Nem szabad a bérmálási karakter-bélyeg mellett a tudatlanságnak, vagy sikertelenségnek emlékbélyegét is ott hagyni a felavatott nagykorú keresztény lelkén. — A bérmálási ünnepség megrendezését úgy kell irányítani, hogy az egész szertartás semmiképpen ne tartson 2 óránál tovább. Jóllehet a bérmálás valóban „nem szükséges az üdvösségre", de annál inkább szükséges az életre. Arra az életre, amire Jézus így küld minden követőjét: „Tanúim lesztek" (ApCsel 1,8). Ehhez a tanúságtételhez lélekben felnőtt keresztényekre van szükség. Aki nem szolgáltat ehhez alapot és reményt, azt teljesen felesleges bérmálásbon részesíteni. Bizonyosan ide is alkalmazható Szent Pál figyelmeztetése: „Kezedet elhamarkodva fel ne tedd senkire, s idegen bűnbe ne legyen részed" (1Tim 5,22). Jegyzetek: 1. Dörnyei—Gergye—Csőgl: A szentségek életértéke, 1973, 168.0. — 2. Piet Franzen: Sacramentum mundi, 1968. 40.o. — 3. Teológiai Évkönyv, 1975. 238.0. —1 4. Cserháti: Az egyház és szentségei, 1972. 276.0. — 5. Lehmkuhl: Teológia morális II. n.66. — 6. P. Schoonenberg: Christ sein ohne Entscheidung, Mainz, 1970. 123.0. — 7. Schütz: Dogmatika II. 86. §. — 8. P. Franzen: lásd uo. 44. o. — 9. Uo. Koroncz László NEVELJÜNK DERŰS KERESZTÉNYEKET Az emberi szeretet és gyűlölet szélsőségei között az emberi érzés számtalan árnyalata lehetséges. Csak egyet nem vagyunk képesek elviselni, az érzéketlenséget, a közömbösséaet. Az emberi érzés jogosultságát észrevenni, megítélni — életünkben, hitünkben és nevelési feladatainkban a megillető helyet megadni az érzelemnek — ehhez kívánnak segítséget nyújtani az alábbi sorok. Korunk érzelemvilága Az örömteli érzelmek lendítenek, életérzésünket növelik, az értékek megvalósítását elősegítik. A bénító érzelmek viszont félelmet, szorongást váltanak ki bennünk. M. Arnold amerikai tudós Így írja le megfigyelését: „Az érzelem egy átélt tendencia irányzódása valami felé, amit az egyén intuitíve jónak (hasznosnak) ítél, és elfordulása mindattól, amit intuitíve rossznak (károsnak) értékel". (Idézi: Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió, Tankönyv- kiadó, Bp. 1977. 6.) Nem feladatunk az ilyen meghatározásnál elidőzni, vagy vele vitázni. Elég nekünk a szakember tájékoztató megkülönböztetése: „Az öröm, a szeretet (és hasonló) érzelmek gazdagítják — a rémület, a harag stb. érzelmek károsítják a személyiséget.” Uo. 7.) Aligha tévedünk, ha kimondjuk: korunkban több az utóbbi, a káros, és kevesebb a kedvező, a személyiséget gazdagító érzelem. Még lesújtóbb volna az olyan megállapítás, hogy korunkban egyáltalán nem jut hely az érzelmeknek. Sajnos van, amikor ezzel is számolnunk kell. 123
