Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 2. szám - KÖRKÉP - Boda László: A bűnök értelmezése a szeretet erkölcsében

Amennyiben hanyagságból történik, komoly mulasztás, de nem halálos bűn, legalábbis nem akkor, ha egyszer-egyszer fordul elő. Hasonlóképpen vagyunk a lopással is. Amennyiben az nem nagyobb összegű (pl. 1000,— Ft) és a meglopottnak nem okoz személyiségét vagy családját érintő komolyabb problémát, nem mondható halálos bűnnek, ha egyszeri lopásról van szó, amit a bűnös magánúton megbánhat. Jóvátétel esetén, vagyis ha visszaadja, nem veszíti el a kegyelem állapotát. Köztudott ugyanis, hogy a Szentirásban ,,a tolvaj" méltatlan Isten országára; az tehát, akiben a lopás habituális jellegű, vagyis életforma (IKor 6,9). Ugyanakkor a hagyományos mércével mérve és mai értékelésünkkel is komoly tulajdonsértésnek számít ez a lopás. Tehát nem a jelentéktelen összegről van szó, — Ez a két példa érzékelteti, miért nem lehet egyszerűen halálos bűnnek minősíteni azt, ami objektive komoly törvényszegés. Hőring azt mondja: „Számomra nem minden komoly, vagyis súlyos bűn egyúttal halálos is” (i. m. 182—183.). Tehát minden halálos bűn súlyos bűn, de nem megfordítva. S bár a szóhasználat még nem egységes, H. de Lubac és Schoonenberg nyomán ma már olyan ismert teológusok vallják ezt az álláspontot, mint Louis Monden, Karl Ruf, Franz Scholz, Marc Oraison vagy Leo Scheffczyk. Persze bizonyos óvatosság és tapogatódzás még észrevehető. S a feltételes mód használata elkerülhetetlen, A végső szót az egyháznak kell majd kimondania a gyakorlat irányítására. A morálteológus azonban köteles kutatni és értelmezni. S ne felejtsük el, hogy az egyház már megtette a pozitív lépéseket ebben az irányban (vö. pénteki böjt, liturgikus előírások stb.). — Nézzük tehát a megkülönböztetés néhány alapvető szempontját:

a) Általában súlyos bűnnek volna tekinthető az, ami tudatosan és szándékosan történik ugyan, de részint nem üti meg a valóban személyes döntés mértékét, részben értékrontása (matériája) nem olyan jellegű, hogy az elővételezné a belső kárhozatot, jóllehet nem mérhető a bocsánatos bűnök anyagának hagyományos mértékével (vö. 1000,— Ft). A legalista morál képviselői ugyanis olykor meghökkentő könnyedséggel minősítették a bűnöket „halálosnak", épp a kevéssé differenciált kategóriák miatt. Eszerint ugyanis, ha valami nem bocsánatos bűn, akkor halálos. Nem csupán a liturgikus előírásokkal kapcsolatban volt ez észrevehető, hanem például a nemiség megnyilatkozásaival kapcsolatban is. Ma már látjuk, hogy a halálos bűn fogalmát komolyabban kell venni. Nem szabad azt könnyedén osztogatni, akár a személyes döntés szempontjából nézzük, akár objektív oldalról. Az egyház megújult gyakorlatában ez a szemlélet már érezhető, például a böjti törvénnyel kapcsolatban. Nem egyszeri megszegése, hanem a többszöri, habituális mulasztás vezethet oda, hogy halálos bűnről beszéljünk. A liturgikus előírásokkal kapcsolatos új szemlélet szintén ismert. Ez a vasárnapi szentmisén való részvételre is vonatkozik, bár a szentmise keresztény életünk központi vallásos megnyilatkozása.

b) A halálos bűn tehát nem terjeszthető ki rigorista módon minden jelentős törvényszerűségre, főként nem a pozitív (parancsoló) egyházi törvényekre. Halálos bűn az, ami miatt az ember valóban „kiérdemli" a kárhozatot. Mielőtt konkrétabb ismertető jeleit keresnénk, érdemes vele kapcsolatban a két szélsőséges álláspontra fölfigyelni, melyet a reformációban Luther és Kálvin képviselt. Luther szerint tulajdonképpen egyetlen igazi halálos bűnről beszélhetnénk. Ez a hit megtagadása. Ezt a nézetet az egyház a Tridentinumban visszautasította, rámutatva, hogy más halálos bűnök is vannak (DS 1544.). Kálvin az ellenkező végletet képviseli. Szerinte Isten akaratának minden megsértése, tehát „minden bűn halálos bűn” (Hőring i. m. 188.). A két véglet között azonban még mindig lehetnek szélsőséges megítélési formák (vö. a hétévesek halálos bűne stb.). A mai antropológiai ismereteinkhez az emberi döntés alaposabb feltárása járul, és jelentős lépés a perszonalisztikus szemlélet következményeinek levonása.

Az elmondottak alapján a következő főbb szempontokat lehetne megjelölni a halálos bűn mai értelmezésében:

—• Halálos bűnnek lehetne venni általában azokat a bűnöket, melyeket a hagyományos skolasztikus morálteológiák teljes terjedelemben (ex toto genere) annak vettek. Pl. abortusz, istenkáromlás, öngyilkosság az élet megvetéséből — stb.

— Halálos bűnnek vehetjük az Isten személyes valósága ellen irányuló bűnöket. Pl. hittagadás, istenkáromlás, Isten gyűlölete és megvetése, a kétségbeesés a remény tagadásával.

—• Halálos bűnnek vehető mindaz, amit az ősegyház annak tekintett, s amelynek feloldo- zására súlyos penitenciát szabott ki: hittagadás, gyilkosság, házasságtörés.

— Halálos bűn az, ami a szó fizikai értelmében is halált vagy súlyos testi sértést okoz (pl. életre szóló következményekkel), amennyiben szándékosan történik.

— Halálos bűn a saját élethivatással kapcsolatos súlyos kimenetelű visszaélés. Pl. a papi hivatással kapcsolatban komoly botrányokozás, komoly következményekkel járó huzamosabb kötelességmulasztás (zsolozsmában isi).

— Halálos bűn a szeretet parancsának durva megsértése, melynek következményei is

101