Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Alszeghy Zoltán: Miért kereszt az egyház?
gondolunk, hogy ezekkel az összegekkel az egész világon működésben kell tartani gz igehirdetés különböző szerveit, az iskolákat, a könyvkiadókat, a folyóiratokat, a rádióállomásokat, a kórházakat, a közvetlen személyes hithirdetés kereteit, el kell ismernünk, hogy ez az óriási tevékenység hihetetlenül szerény eszközökkel működik. De az egyház nem azért igazán szegény, mert nincsenek segélyforrásai, hanem azért, mert nem is volna jó, ha sokkal több volna a birtokában. A szegény Krisztus tanítványainak közössége, a világot szegénységükben megmozgató apostolokra épülő mozgalom, mindig elsősorban a szegények között talált megértésre, és történetének nem azok a legragyogóbb lapjai, amelyeken nagy anyagi hatalom felhasználásáról esik szó. Az utolsó zsinat alatt és után élénk vágy él az egyházban, hogy még jobban hangsúlyozza ezt a szegénységet, amennyiben ez vakmerő és istenkísértő csodavárás nélkül összeegyeztethető az egyház e világban váró feladataival. Mennyi (hősiesen és hallgatagon viselt) áldozatot ró világszerte a katolikus papok, tanítók, írók, orvosok, tudósok, egyesületi szervezők stb. stb. vállára egyházunk szegénysége! 2. Az egyház azonban nem csak anyagi javakban, hanem közösségi hatóerőben is szegény. Ez az állítás talán istenkáromlásnak látszik: nem a Szentlélek élteti-e az egyházat? nem az Isten ereje lakik-e benne? Az egyház, mint üdvösségünk misztériuma, csakugyan mindig erőteljes szentségi valóság. De az egyház embercsoport is, melyet — elvonatkoztatva a benne hittel vallott misztériumtól — a történelem, a társadalomtudomány, a lélektan módszereivel is vizsgálhatunk. Ilyen értelemben feltehetjük a kérdést: mennyiben valósul meg az egyházban, tapasztalati alapon, a mai történelmi pillanatban, az emberi csoportok hatóerejének két fődimenziója? Nevezetesen: az összetartozás-érzet, ami a csoport egységének élénk tudatában és értékelésében áll, és a közösségi önbizalom, ami abban nyilatkozik meg, hogy a csoport előre látja, hogy eléri sajátos céljait. A múltban az egyház közösségi hatóereje — emberi síkon — igen különböző volt. Már Krisztus Urunk kimondotta Pilátus előtt, hogy az ő országa nem innen való, és mint ennek az állításnak a bizonyítékára mutatott rá, hogy szolgái nem kelnek harcra azért, hogy ne kerüljön a zsidók kezébe (Jn 19,36). A megfeszített Jézusnak a zsidóktól való félelemből bezárkózó tanítványai láttára (Jn 20,19) egy szociológus se tartotta volna valószínűnek, hogy ez az embercsoport meg fogja változtatni a föld színét. Voltak azonban korok, melyekben a világhódító kereszténység az immanens erőviszonyok mérlegelése alapján is hatalmas tömegmozgalmat jelentett. Ennek a hatalomnak előnye is volt. Mindig voltak gyenge emberek, akik talán eleinte nem mertek volna csatlakozni a keresztjét hordozó Jézushoz, de el tudták magukat szánni követésére, mikor hatalmában mutatkozott meg előttük. Mégis, a földi siker és csoportöntudat kísértés is lehet arra, hogy ne csak hitből legyen valaki tanítványa Krisztusnak. Aki egy tömegélmény heves megindulásában „tér meg", annak még hosszú utat kell megtennie addig, míg elér az igazi, mély meggondoláson alapuló, csendes, szívós, a halálon át az örökkévalóságra törő megtéréshez. Egyikünk se szeretné, ha az egyház napjainkban úgy mutatkozna be, ahogy például a német lovagrend hirdette meg a középkorban a Balti-tenger partján, vagy ahogy Cortez misszionáriusai tárták az indiánok elé a XVI. században. Azt mondhatjuk tehát, hogy az egyház, mint immanens látókörben vizsgált embercsoport, hatóerőben szegény közösség, mert szociológiai egysége és feszítőereje rendesen gyenge. És ha nagyobb erőt is jelent, akkor ez az erő, éppen immanens jellege miatt, mégsem alkalmas arra, hogy az igazi hitéletet, az egyház sajátos életét előmozdítsa. Ez a szegénység teszi keresztté az egyházat. Elnézzük a tömegeket, amiket valami nagy, diadalmas mozgalom kapott szárnyra. Sokszor hősies tetteket visznek végbe. De könnyű nekik! A közösségi szellem, csoportjuk sajátos hatóereje sodorja őket. Batu kán tatárjainak valószínűleg nem volt szüksége hosszú megfontolásra ahhoz, hogy átkeljen a Kárpátokon. De az az ókori keresztény, aki egy vérpad felé hurcolt mártírcsoporthoz csatlakozott, útközben valóban „vértanú" lett, még mielőtt lesújtott volna rá a bárd. A kereszt tette vértanúvá azt, aki Krisztus szeretetéből, a Szentlélek erejében a „szociológiailag gyenge" csoporthoz csatlakozott. 3. Az egyház szegénységének tragikus mélysége viszont a bűnben mutatkozik meg. Az egyház bűnös, mert nem veti ki magából a súlyos bűnt elkövetett tagjait, hanem szere- tetével, példájával, imájával igyekszik őket újra élő tagjává tenni. Az egyház bűnös, mert egészen rendkívüli kegyelmi segítség nélkül a jó keresztények sem tudják elkerülni, hogy a bocsánatos bűnökön keresztül megfertőzze őket a gonoszság mérge. Az egyház bűnös, mert tagjainak összegeződő mulasztásai, tökéletlenségei elkerülhetetlenül elferdítik közösségi életét is. Az egyház bűnös, mert vezetői is vétkeznek, és bűneik gyengítik az igehirdetést, méltatlanná teszik a szentségi életet. Igaz, az egyház az élő hit, a szeretet, a szentség csodáit termi meg nap nap után, de az 5
