Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hajdók János: A közös munkahelyek nyitottsága a testvériség felé

A munka, a közösségi munka is eredendően „profán” tevékenység. Akadnak, akik fenntartással fogadják Teilhard de Chardin lángoló igéit a munka apoteózisáról s az efféle kijelentést: „Hála a Teremtésnek és még inkább a Megtestesülésnek, semmi sem profán itt a Földön annak, aki látni tud . . . Ha a munkát keserűnek vagy kimerítőnek találjátok vessétek bele magatokat abba a kimeríthetetlen és megnyugtató érzésbe, mily nagy értékű az isteni életben való továbbfejlődés.”30 Azt viszont még a nem teilhatdi teológián álló kereszténynek minden haladó szellemű teológussal együtt el kell ismernie, hogy a közösségi munka profánsága „a hitben nyeri el győzelme esélyét — saját autonómiájának megtartásával, és mint .második teremtői ok’ hordozza az Isten-képiséget (Imago Dei).” Ezért „ideje abbahagyni a vallási infantilizmust és nem szabad irtózni a profanizált világtól."31 Ellenkezőleg: „minél magasabb valakinek a vágya és a cselekvése, annál nagyobb távlatú és nagyszerűbb dolgok felé törekszik szüntelen. Csak a család, csak a haza, csak a munkájáért kapott jutalom ezentúl már nem fogja kielégíteni .Arra vágyik majd, hogy átfogóbb távlatokban alkosson, új utakat vágjon, nagy Célokért küzdjön, Igazságokat fedezzen föl, egy Eszmét tápláljon és védjen. Ekkor aztán a föld munkása, lassan-lassan már nem önnönmagáé. Mindinkább kitágította, fölemelte, elragadta őt a Világmindenség nagy szele, amely már a szerény, de hűségesen végzett munka pórusain át hatolt beléje."32

Az egyénre ekként visszaható közösségi tevékenység a munkahelyet beragyogja fénnyel, kedvességgel, krisztusi derűvel. Ekkor már a káosz és a rendetlenség helyett a rend, az arány és a szépség lesz útmutató csillaggá. Énekel, fütyörészik az ilyen dolgozó, ha ez munkájában nem zavarja, az elfogulatlan szemlélő pedig idézheti a zsoltárt: „Nézzétek, mily kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!” (Zsolt 133,1). Az öröm persze nem zavartalan, mert „még a nagyszerű ötletek és ragyogó eszmék kivitelezése is fáraszt aprólékos részletezések, elkerülhetetlen ismétlések és javítások, szóval az anyag ellenállása miatt. . . De aki nem érezte még a jól végzett munka örömét, az aligha fogja föl az örök nyugalmat, melyet a hetedik nap ígér.”33 Nem minden munka látszik „nagyszerűnek”, a nagyüzemi feladatokban sok az egyhangúság, nem mindig adódik alkalom a sok izgalmat ígérő újításokra. De ha a közösségi munkát távlatosan nézzük, akkor a „munkások és az alkalmazottak, amennyiben egyáltalán életigenlők, mindig találnak maguknak értelmet (a munkában) és meglelik az öröm kicsiny magvát. Ez a kilátás és esély vigasztaló a technika uralmával szemben.”^4 Munkaköröm nélkül kín az élet, de a „holnap örömének” fészket készítő mai képes ódákat csalni az „igaz ember” ajkára, Hazai és irodalmi példákra gondolva, elég föllapozni Domokos Mátyás verses antológiáját (Kezek dicsérete, Bp., 1975), hogy az „élet anyját" — ahogy Juhász Gyula nevezte a munkát —• méltóképpen dicsérni tudjuk. A munkasiker s a belőle fakadó tiszta öröm ismét olyasmi, ami — főleg nagyközösségi szinten— egyesítő és testvériségteremtő erő. Ez egyúttal a béke értékes záloga is, tudva Paul Claudellel: „egyedül az öröm hozza el nekünk a békét, nem pedig a beletörődés”.

Az ekként örömet szerző közösségi munka végül hálára ösztönzi, boldoggá teszi a dolgozót, a keresztényt ezenfelül imádságos lelkületre hangolja. S aki mély lelki életet él, az — még a munka folyamán is — meg tudja valósítani az ideális keresztény magatartást Isten és ember irányában, az actiot contemplatioval egyesítve.35 Azaz szüntelenül tud imádkozni (Lk 18,1). Ezzel kapcsolódik a klasszikus keresztény korszakhoz, sőt a teremtés művein csodálkozó héber zsoltároshoz is. „Az ember fölkel, hogy munkájához lásson, / s veritékezzék, míg leszáll az alkony./ Uram, mily ágbogas a működésed: /minden munkádon bölcs kezed vonása, I nyüzsög a Földön sok-sok teremtményed." (Zsolt 104,23—24) S ezt megteheti a modern technika zajaiban, a gépek zaja s a traktorok csörömpölése közben is. Érheti a dolgozót csalódás, egyes munkatársak okozhatnak nehéz órákat, de mint emberek és társak a közös törekvésekben mégis a Nagy Egész oszlopai a Krisztus-kép hordozói. Ők is eszközei annak, hogy az ember „megszabaduljon a tárgyi világ rabszolgaságából és akadálytalanul emelkedjék a Teremtő imádására és a róla való elmélkedésre.”36 így tűnik elő a munka, par excellence a közösségi munka eszkatológikus vonása. A „kozmikus Krisztus” ekként „titokzatos testével minden valóságot átkarol. Ez a végső értelme a munka teológiájának.”37 Az alkotói közösségek, a gazdasági s történelmi fejlődés előmozdítói beletartoznak az üdvösség ökonómiájába. Ezáltal „hordozzuk a lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiú- ságot, testünk megváltását” (Róm 8,23). A lélekét is.

Jegyzetek: 1. Szennay András: Teológia és élet, Bp. 1966. 51. o. — 2. A marxi elidegenítési elméletről: Lukács József: Világosság, 1974. márc. 129—132 o. Az újfajta elidegenedésről (pszichedelizmus), a kábítószerekbe való menekülésről Nyiri Tamás: „A dolgozók álomvilága még veszedelmesebb elidegenedést idéz elő.” (Szennay: Radó Polikarp Emlékkönyv, Bp. 1976. 148.) — 3. M. M. Davy: Simone Weil. Paris, 1961. 38.o. — 4. I. m. 74 o. Ezek: face-to-face- groups, azaz: primäre Gruppen. — 5. Mérleg 1976. 3. sz. 248. o. —• 6. M. M. Davy: i. m 108. o. — 7. — Szabó Ferenc: Az ember és világa, Róma, 1974, 272. o. — 8. K. H. Bräutigam:

10