Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 1. szám - TÁVLATOK - Olvasónk távlatából

kötelességei a társadalommal szemben. Ebbe a keresztény embernek is be kell kapcsolódnia.” (23 éves pap) —■ „Többet szeretnénk hallani a halálról, a betegség és a szenvedés elviselé­séről, az elmagányosodás megelőzéséről.” (Gyógypedagógus) — „Szükségünk lenne a mai tudományos eredmények, főleg a fizika, biológia, paleontológia megvilágítására a teológia fényében. Hogy állnak a tudományos kérdések a hit életével szembesítve?" (Tudományos kutató) —• „A világiak feladata az egyházközségben levő öregek, betegek segítése, de még a teherbíró korú nemzedék is kölcsönös baráti — alig merem leírni e szót — testvéri segély- nyújtást igényel. Ehhez kellene sok ismeretadás, lelkesítés, esetek közlése” (Mérnök, három gyermek apja) — „Ma a hívek előtt még kétséges a vegyesházasság, a házasság előtti nemi élet keresztény felfogása. Tisztázni kellene — akár többször is — a gyakorlati irányelveket!” (55 éves hitoktató) Sokan kívánják, hogy a TEOLÓGIA a laikus-képzés aktív tényezőjévé váljék. „Adjanak egy­két évre beosztott teológiai önképzési tervet, ehhez vázlatot csatolnának, és egy-egy kérdést részletesebben is kifejtenének. A hozzászólásokból a legjobbakat lehet közölni." (Tanár) — „Adjanak ki témapályázatokat név nélkül, a legjobbakat jutalmazzák.” (Név nélkül) „Pályázatos formát kérünk, nem nagyértékű díj kitűzésével." (50 éves tanár) — Hitoktatás­hoz, igehirdetéshez kérünk szempontokat, a szülők, különösen olyan fiatal anyák számára, akik saját maguk is pótolni akarják hiányzó hitbeli ismereteiket, — esetleges irodalom aján­lásával." (Vidéki káplán) — Egy jogász az olvasók hozzászólásainak időszakos közlését kéri, javasolja, hogy a közreműködő levelezők között válogatva alkalmilag ankétre is meghív­hatnának egyeseket. Olvasó-találkozót és kölcsönös levélváltást javasol egy fiatal olvasónk, az Élet és Irodalom-hoz hasonlóan. Ugyanakkor megkérdi: „Kovács Tádé felvetett problémáira Tomka Ferenc válaszolt. De vajon hányán írhattak még, akiket meg sem említettek?” (Közöl­nöm kell, hogy sajnálatos módon valóban csak Tomka Ferenc professzor úr küldött véleményt. szerk.) — „Élőbb kapcsolatra van szükség az olvasók és a szerkesztő között, egy levél vagy hozzászólás se maradjon megválaszolatlanul, ha nem is csak folyóirat hasábjain közük.” (A be­küldött leveleket rendszeresen megválaszolja a szerkesztőség!) — „Édesanyám (ötvenegy éves) és jómagam (huszonöt éves) egyaránt élvezette! olvassuk lapjukat, aminek azonban van még egy „értelmiségi bezárkózásnak" nevezhető jellege. Meg kellene nyitni a kapukat a szélesebb rétegek felé... A lap sok személyi hézagot pótolna, ha volna mit kézbeadni. Lehetne kiírni pályázatokat is, amelyeknek díja egy nehezebben megszerezhető egyházi könyv lenne.” (M. P. fordító) — „Lehetne a Fórum rovat néha a .Világiak fóruma', amiben kívánságaikat, hozzászólásaikat vagy a nekik szánt válaszokat közölnék. Bizony sok homályt kellene még eloszlatni a fejekből és a szívekből.. .” (Középkorú értelmiségi) Gyakran visszatérnek a hozzászólók az 1974. évi márciusi mellékletre. „Az itt közölt tanul­mányok nagy hatást tettek rám — írja egy jogász —, hosszú ideig napi olvasmányaim voltak. Jó lenne megismételni!” — Többen azt panaszolják, hogy nehéz hozzájutni a TEOLÓGIÁhoz vidéken, de még a fővárosban is. „Nem elég meghirdetni a tartalmát, ha hiába kérik a hívek a templomoknál. ..” (üzemmérnök) — „Miért nem lehet a város központi helyein, a nagyobb hírlapárusoknál vásárolni, éppen úgy, mint a VIGÍLIÁt, ÚJ EMBERt, vagy másvallású lapokat?” — kérdi egy biológus. „A fiatal papi nemzedék könnyebben jutna szóhoz, ha módja lenne hittudományi értekezé­seinek részleges publikálására” — írja Dr. V. T. káplán. Mások is kérik a kispapok munkáinak könnyed, olvasmányos feldolgozását: „Szeretnénk tudni, hogy mit tanulnak, mi érdekli ma a kispapokat” (Tanár-közgazdász házaspár). — „Olvasóinkat, laikusokat és pa’pokat egyaránt előbb névnélküli írásokra kellene biztatni — írja egy jogász. — (gy könnyebben bekapcsolód­hatnának a lap munkájába a felkészültebb nem teológus olvasók is. Nem gyávaságról van itt szó, hanem egyfokú bizonytalanságról, amennyiben érzik, hogy a kész penzum megmére­tik és netalán könnyűnek találtatik. . . Talán nem rossz elképzelés az sem, ha a TEOLÓGIA önálló írásbeli megvitatásra konzultációs anyagot adna ki, amelynek a válaszait a szerkesztő­ség egyszeri összefoglalásban értékelné s a továbbiakra irányt adna.” Lelki témák feldolgozása gyakran szerepel főként a világiak kérdései között egyszer kife­jezett, máskor általános megfogalmazásban: „A TEOLÓGIA feladata lenne az is, hogy el­mélkedő kutatással közelítse az Istent. A lelkiélet belső élményeiből tudományos igénnyel írnának tanulmányokat." (K. M. óvónő) — „Olyan anyagot szeretek, amit ha olvasok, élmény- nyé, imává és gyakorlattá lesz bennem és általam. A TEOLÓGIA írásai így nagyon jól kama­toztathatók. Amiről olvasok, azt feldolgozom és a másnapi szentmisén egy-egy gondolatot Isten elé viszek belőle.” (Gyógyped. pszichológus) — „Engem lelkipásztori szempontból az áldozás utáni .szent csend’ érdekel. Az új misekönyv szerint többfélét dolgoztam ki kétperces elmélkedések formájában. Célom az annyira kívánatos eukarisztikus lelkűiét kialakítása. Fel­dolgozni azt, hogy a napi munkát és a lelki elmélyedést Jézus óhaja szerint miként kapcsol­jam össze életemben.. . Ezt a már feldolgozott anyagot szívesen Unok rendelkezésére bocsá­tom." (Dr. P. E.) — „Szeretném, ha a .Krisztusi esemény' témát egyszer úgy dolgoznák fel, 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom