Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc - Nagy József: Homiliavázlatok Újévtől a Bőjt 5. vasárnapjáig
Pál mondja, hogy még az ószövetségi törvény is a bűn eszköze lehet. A keresztény ember hisz Isten gondviselésében, a megváltásban és mégis azt látja, hogy mind a saját élete, mind másoké tele van kísértéssel, botlással, gyengeséggel. Aki nagyon törekszik, legtöbbször úgy érzi, hogy kevésre vitte: ha egyik hibáját leküzdi, jelentkezik a másik. Ugyanakkor azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk az üdvtörténet másik vonását sem. Az ember gyarlóságával és bűnével szembenáll Isten irgalma, és üdvösséget, szabadulást ígér. Bűnbánatra hangolja, lelkesedést, hűséget önt belé, sőt azt ígéri, hogy válasz- tottainak szívébe írja törvényét és saját lelkét árasztja ki rájuk. Ezek az adományok segítették a hívőket abban, hogy küzdjenek a bűn ellen. A teljes eligazítást és a megoldást azonban Jézus Krisztus hozta. „Amikor végigszenvedte a kísértéseket, akkor igazolta, hogy teljesen a mi oldalunkra állt" (Rahner). Az apostol a szentleckében adott felhívásaiban arra gondol, hogy a küzdelmes életben gyakoroljuk az erényeket. A reményben legyünk derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imában állhatatosak. Hozzunk áldozatot másokért, áldjuk azokat, akik rosszat akarnak nekünk és igyekezzünk békében élni azokkal is, akik összeférhetetlenek. Az ilyen igyekezet mutatja meg a világnak, hogy a kegyelem valóban túláradt. Böjt 2. vasárnapja (Tér 12,1—4a; 2Tim 1,8b—10; 17,1—9) Isten erejében bizakodunk A mai szentírási képek azt mutatják, hogy a cél csak áldozatok árán érhető el. A küzdelemben, a szenvedésben magunk is tökéletesedünk, hogy méltók legyünk a jutalom hordozására. Ábrahám ígéretet kap, hogy új hazában telepedhet le és hogy Isten áldása fogja kísérni, de az út ismeretlen, fárasztó és tele van veszéllyel. Egyedül hitéből merít erőt. Isten úgy adja ígéreteit, hogy mindig helye marad a személyes erőfeszítésnek, a bizalomnak és a kitartásnak, sőt az imádságnak is. Tehát aki Istenhez kötötte sorsát, ne rendezkedjen be a kényelmes életbe. A föld mindig az érdemszerzés ideje marad. A szentleckékben az apostol arra inti tanítványát, hogy vállalja a tanúságtételt az evangélium mellett. Ne rettenjen vissza a szenvedéstől sem. Még a keresztények számára is ez nehezen érthető gondolat. Hajlandók vagyunk így gondolkodni: Ha mi egyszer Isten mellé álltunk, miért nem véd meg bennünket a megpróbáltatástól? Pedig ez csak az üzleti szellem megnyilatkozása, amire a természetes jóság is rácáfol. Az igazi házastárs tudja, hogy a szeretet nemcsak a kényelmes napokra való. Akkor nyilvánul meg igazán, ha átveszik egymás terhét is. Az igazi szülő sem azt keresi, hogy mit fog gyermekétől visszakapni, hanem azzal igazolja szeretetét, hogy mindent odaad. Az evangélium elfogadása azt jelenti, hogy az egész életet hozzámérjük Istenhez és az ő ígéreteihez. Az evangéliumi részlet a megdicsőült Krisztus képét állítja elénk. Neki joga volt az isteni dicsőséghez és biztos volt benne, hogy embersége szerint is megdicsőül. De tudta azt is, hogy oda a szenvedésen keresztül vezet az út. A látomásban Mózes és Illés erről beszélgetnek vele, vagyis igazolják az ószövetségi jövendöléseknek ezt a tartalmát. Jézus is csak a küzdemes életben és a keresztúton mutathatta meg, hogy van benne lelki erő, türelem, megbocsátás, illetőleg, hogy az Atya gazdagságából merít. Böjt 3. vasárnapja (Kiv 17,3—7; Róm 5,1—2. 5—8; Jn 4,5—42) Jézus és a gyarló ember Jézus egész működése alatt igazolja azokat a kijelentéseket, hogy a betegeknek van szükségük orvosra, s hogy azt jött keresni, ami veszni indult, és az igazi pásztor utána megy az elveszett báránynak is. Elviseli a vallási vezetők fölényes kijelentését, akik megróják a bűnösökkel való barátkozás miatt. Az Atya irgalmát csak ilyen viselkedéssel lehetett igazolni. Ahogy szent Pál szavai mutatják, az apostoli igehirdetés is ezzel öntött reményt az emberekbe. Jézus nagyszerű pedagógiával hajolt le a bűnösökhöz. A mai evangéliumban egy asszonnyal beszél, aki félig ószövetségi, félig pogány gondolatkörben él, és akinek erkölcsi élete sok kívánnivalót hagy hátra. Nem erkölcsi figyelmeztetésekkel kezdi, hanem azzal, hogy felébreszti az asszony érdeklődését a magasabb szellemi és természetfölötti dolgok iránt: Ha ismernéd Isten ajándékát, bizonyára kérnél belőle... — Jézus türelemmel folytatja a beszélgetést, amely két síkon mozog. Az asszony földi vízre, könnyebb életmódra, emberek közötti viták eldöntésére gondol. Jézus ellenben mindennek az örök hátterét világítja meg. Közben nem hagy kétséget aziránt, hogy az Istenhez vezető út mindenki előtt nyitva áll, bármennyire is zsákutcába futott az élete. Nem tesz csodát, csak a felsőbbrendű tudást, a hit világosságát képviseli. Ez elég arra, hogy felismerjék benne a prófétát és higgyenek benne. 224
