Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Eszmélkedjünk, elmélkedjünk! (Témaindító gondolatok papoknak és világiaknak az "Olvasók írják" számhoz (Teológia 1978/3.))
már kiskorában is fájdalmasan tapasztalja kudarcait és csalódásait és ezek nyomán képes a maga kis életterében rosszat tenni másokkal. Minél inkább bevezetjük gyermekünket a keresztény hitbe, annál inkább meg kell tapasztalnia, hogy azok, akik Jézust igazán követik és a mennyei Atyát szeretik, másképpen cselekszenek. Itt kap jelentős szerepet a bűnbánatra nevelés a szentáldozási előkészítésben. A gyermeknek mindenekelőtt el kell fogadnia, hogy „Isten megbocsátó és megbékül az emberrel." Természetesen ennek megértésében is a felnőttek példájára szorítkozik. Felismeri, milyen lelki felszabadulást jelent, a keresztény számára az, hogy az egyházban elnyerheti Isten bocsánatát. Ennek megértése nélkül a gyermek bűnbánati nevelése eleve eredménytelen lenne. Amit a gyermekmisék és az eukarisztia ünneplések direktóriuma hangsúlyoz, mindaz érvényes a bűnbánat szentségére is. Az ilyen téren szerzett emberi tapasztalatok alapot adnak ahhoz, hogy ráépítsük a hitélményeket. Az a gyermek, aki a családban és más felnőttek körében nem tapasztalja, hogy az emberek igazán és szívből megbocsátanak egymásnak, az nagyon nehezen tudja elfogadni azt a tényt, hogy Isten mindannyiunknak megbocsát. Az olyan környezetben, ahol mindig a hibáért, a bűnért járó büntetést hangsúlyozzák, — a gyermekek bizalmatlanul fogják fogadni a megbocsátó Isten valóságát. „A megtérés életet jelent!" igazságában jól megalapozhatjuk a gyermeki bűnbánat kialakítását, a bűnbánati megbocsátás egyházias és közösségi szellemét. Az idejében megkapott emberi és lelki élmények az ifjú és a felnőtt kor számára is kiküszöbölik a bűnbánat szentségével kapcsolatos oly gyakori szorongásokat. Különböző utakon lehet a gyermekeket előkészíteni az eukarisztia első vételére. Sokféle módszer próbálható ki a gyakorlatban, számos lehetőség adódik még a lelkipásztoroknak és a szülőknek a további kísérletezésekben. Azonban mindegyik módszerre érvényesek azok az alapelvek, amelyek a gyermekek lelki alkatából és közösségi életigényéből fakadnak. Ezeknek az elveknek a tudatos felhasználása lehetővé teszi, hogy a mai korban a gyermekeket és a fiatalokat az evangélium szellemében bevezessük az eukarisztikus közösségbe és ezen keresztül az egyház igazi életébe. Kardos József—Bánóczky Előd ESZMÉLKEDJÜNK ÉS ELMÉLKEDJÜNK Témaindító gondolatok papoknak és világiaknak az „Olvasók írják” számhoz (TEOLÓGIA 1978/3.) 1. Az emberek között A bizalom csak végérvényes lehet! Nincs időleges, csak evilági bizalom. — Mivel igazolhatja az ember a kapott bizalmat? Mivel fejezheti ki bizalmát, azt, amivel mást akar megajándékozni? — Hogyan lehet az eljátszott bizalmat, az okozott csalódást, kiábrándulást helyrehozni? — Gyermeknél, házastársnál, munkatársaknál, és a társadalmi felelősségvállalás esetében? A közösség életét igazság és szeretet határozza meg. Egyiket sem lehet elhanyagolni a másik előnyére. — Hogyan tudja az ember az igazságot a szeretettel összeegyeztetni? A társadalomban, az egyházban, iskolában, családban ma olyan tekintélyválságnak vagyunk tanúi, amely veszélyeztetheti az intézményeket. — Ki, vagy mi az oka a mai tekintélyválságnak? — Osztja-e ön azt a véleményt, hogy az emberi természet számára annyira szükséges bizalmat végső soron Isten biztosíthatja, mivel ő az alapja minden más személyes bizalomnak? — És ha igen, miért? Mi keresztények azt tanítjuk, hogy csak egy Valakire tudunk teljesen ráhagyatkozni: Jézus Krisztusra! — Mire alapozza ön ezt a véleményt? Van-e erről tapasztalata, élménye? — Miért bíznak annyian egészen és maradék nélkül Jézusban? — Hogyan juthatunk el a Jézusba vetett hitre? — Miről lehet felismerni, hogy valaki hisz Jézusban? — Hogyan járulhatunk hozzá a plébániai hivők közösségében a munkacsoportok vallásos oktatásához és képzéséhez?
