Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - A család Krisztus közösségében (A Szent Imre Plébánia munkaközössége)

maga után. — A szeretet állapota nyitva tartja a lelket Isten és az emberek előtt. — A szeretet létrendjének sejtjeit a szentségek táplálják: elsősorban a házasság és az egyházi rend kegyelmei. Életüket azonban az ember is formálja, sokszor alapvetően és sorsdöntőén.

Mi tehát a világiak krisztusi apostolságában a legnagyobb feladat? A „főhivatású" munka? Szeressék házastársukat! A Lélek ihletett erejével szolgálják közös, összekapcsolt életükben a kegyelem művét! Ez a munkájuk hatással lesz másokra is. Elsősorban gyermekeikre. De áttételesen azokra is, akik társadalmilag valamiképp kapcsolódnak hozzájuk. „A család kapta Istentől azt a küldetést, hogy első és élő sejtje legyen a társadalomnak. Akkor fogja betölteni ezt a küldetést, ha tagjainak kölcsönös szerető ragaszkodása által és Isten előtt végzett közös imádságával mintegy az egyház otthoni szentélyének bizonyul”. (A világiak apostolkodása 11. pont.) — A család tehát valóban szentély! A tabernákulum- ban az Úr az eukarisztiában van jelen, a család szentélyében pedig a házasság szentségében él közöttünk a megvalósult szeretetben. Ezért a család szolgálata előfeltétele, sőt alapja minden további lelkipásztori munkának.

Az előkészület. Az egyházirend szentségének méltó felvételéhez öt év közvetlen előkészület szükséges, öt év szeminárium. A házasság szentségének felvételét pedig olykor csak egy elhatározás előzi meg, és egy rövidke jegyesoktatás-féle. Még az esetek jobbik részében is ijesztően kevés a komoly előkészület. Ennek ugyanis át kellene hatnia a keresztény nevelés egész folyamatát. Most csak azt a lehetőséget szeretnénk felvetni, hogy a jegyes-oktatások során világiak is szólhatnak a házasságra készülő íiatalokhoz. Szavuknak sok tekintetben nagyobb a hitele és több szempontból jobban értenek a témához, mint a pap, aki cölibátusban él.

A misztérium. A házasságra való előkészület egyik legnagyobb problémája, hogy olyasvalamire kell készülni, aminek lényege misztérium, értelmileg felfoghatatlan titok, amit csak belső megtapasztalással lehet megismerni. Ennek ellenére mégis beszélni kell róla.— Jegyesoktatásaink során mi teljes órát szánunk erre a témára. És a jegyesek mindig feszült figyelemmel, sőt aktívan vesznek részt ezen az ankét-szerű előadáson, a végén pedig láthatóan úgy érzik, hogy — mintegy közös gondolkodásuk eredményeként — nagyon fontos felfedezést tettek a szeretet terén. — Elmondjuk, hogy a szeretet nem csupán segítő jóakarat. Még akkor sem, ha a jót akarás mindenét odaadja. Nem lehet a tetteknek akár számtalan sora sem. Ezek csupán következményei a szeretet lényegének. — „Osszam szét bár egész vagyonomat, sőt vessem oda testemet is úgy, hogy elégjek: ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” (iKor 13,3.)

A szeretet nem irányulhat csupán a másik ember tulajdonságaira sem. A szeretet beérett, teljessé vált állapotában a lényeget keresi. Ámde mi van az emberben, ami több, mint tulajdonságai?

Maga a személy! A személyes lét szellemi lényege. Az istenképiséget hordozó emberség magva. Ez az, ami lényünkben szükségképpen állandó. A belső lényeg, ami átjárja a tulajdonságokat is, jókat, rosszakat egyaránt. Ez az, amire azt mondhatnánk, hogy emberi szubsztancia. A szeretet születésekor voltaképpen az történik, hogy intuitiv megismeréssel vagy ha úgy tetszik, „szívvel” felfedezzük a másikban az emberi személyt. Amikor pedig a felfedezés kölcsönösnek bizonyul, az én és a fe különállóságából a szeretet rendjében egy új egység jön létre: a magasabbrendű mi. — A keresztény szeretet tehát: két személyt egyesit az isteni szeretetben gyökerezetten. — Jézus a kinyilatkoztatás tömörségével így mondja: „Nem ketten vannak, hanem csak egy ember.” (Mt19,6)

A „csak egy ember” - és az ettől származó többi

A szeretet lelki és testi megvalósulása a család: a gyermekek. Szervesen a szeretetből erednek. Szüleik szeretete testesül meg bennük. így lesz a gyermeknevelés a legnemesebb belső ösztöke és ugyanakkor alapvető, súlyos kötelesség. És ebben van a keresztény ember világi apostolságának további jelentős munkaterülete és feladata. Állandó és „főhivatású” munka, ami közvetlenül érinti a társadalmat, mondhatjuk igen nagy mértékben. Ebből párbeszédet kell kialakítani az oktatott jegyesek között: 1. Kérdéseket felvetni a keresztény lelkiismeret kialakításáról, a hittanról. 2. Arra buzdítani, hogy egymást inspirálják. Például, ha az egyik fél nem volt elsőáldozó, vezesse az eukarisztiához a másik.

A kisgyermekkor és a szülői felelősség. A pedagógia és a pszichológia egyértelműen állítja, hogy az emberi karakter fontosabb vonásai a kisgyermekkor folyamán már kialakulnak. A későbbi idő tovább formál és módosít. És ebben a korai fázisban vitathatatlanul legfontosabb a szülői nevelés, de még inkább a szülők személyes ráhatása. Ezért mondhatjuk, hogy az emberiség jövője Isten után a szülők kezében van, tehát a szülő mint világi apostol felmérhetetlen értékű munkát végezhet Krisztus ügyéért. A kisgyermek nevelésé181