Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Aubert, Jean-Marie: A keresztények küldetése a világban
ban, az áttekintés könnyed biztonságával. Gondolkodásmódját az állandó megújulásra törekvés és a nagy teológiai hagyományok tiszteletének kiegyensúlyozott harmóniája jellemzi. Művei közül kiemeljük: „A tudományos kutatás és a keresztény hit”, öt nyelven, 21 ezer példányban fogyott el. Francia akadémiai nagydíjat kapott érte. (Recherche scientiUque et fői chrétienne, Paris, Fayard, 1962.) — ,,Természetfilozófia". Bevezetés a keresztény világ- szemléletbe, három nyelven, 20 ezer példányban. (Philosophie de la Nature. Propédeutique á la vision chrétienne du monde. Paris, Beauchesne, 1965.) — Aubert professzor magyarázta és fejlődésteológiai bevezetővel látta el VI. Pál pápa Populorum progressio enciklikája francia fordítását. Igen olvosottak legújabb müvei: A keresztény életforma a XX. században. I. kötet: A föld sója; II. kötet: A keresztény elkötelezettség (Vivre en chrétien au XXe siede, Salvator, I. Le sei de la térré, 1976. — II. L'engagement du chrétien, 1977). Sz. M. Régebben, amikor a vallásos és az evilági élet viszonyáról, a szellemi és az ideiglenes dolgok kapcsolatáról beszéltek, akkor rendszerint a két hatalomnak, az egyháznak és az államnak hatáskörére gondoltak, Ugyanis az egyház és az állam egyaránt jogot formált ugyanarra az egyénre, aki így egyszerre volt keresztény és állampolgár. Pontosabban szólva egészen a 2. Vatikáni zsinatig az „egyház" fogalmat a köztudatban az egyház hierarchiájának, a tekintélyt hordozó szervek (pápa, püspökök) számára tartották fenn. Ilyen értelemben beszéltek az „egyház tanításáról”, az „egyház szaváról”, említették, hogy az „egyház szólt. ..” Napjainkban az egyház elsősorban és alapvetően Isten népét jelöli, amelybe éppen úgy beleértjük a klérust, mint a világi híveket. Ezzel a kérdés átrendeződött, kiszélesedett és egyben bonyolultabb is lett. A keresztény tagja Isten népének — függetlenül az egyházban viselt szerepétől — és ugyanakkor tagja annak a társadalomnak, amelyben él, osztozik feladataiban és küzdelmeiben. így értve, az a társadalom, amelyben a keresztény él, és ahol különbség nélkül keveredik a jó és a rossz, lesz a „világ”, az a „természetes hely”, ahol a keresztény betölti küldetését. Ez a feladat az egész egyház küldetése, missziója: mert a világ jelenti az emberi „masszát”, amelyet át kell hatnia az evangélium kovászának. Végül hosszú távon, eszkatológiai nézőpontból azt mondhatjuk, hogy az egyház, mint Isten népe arra hivatott, hogy azonosuljon az egész emberiséggel. A maga korában már szent Tamás nagyon világosan megfogalmazta ezt: „Az egyház testét mindazok az emberek alkotják, akik a világ kezdetétől a világ végéig léteznek.” (STh III. 8,3.) A jelen világ is — a maga struktúrájával — mint történeti esemény belép Isten tervébe. A keresztény hivatás egyik lényeges eleme, hogy teret biztosítson az evangéliumi üzenet megvalósításának. Hogy az evangélium üzenetét minden kor embere meghallja, közölni kell azt a világgal (fides ex auditu), mégpedig a világban elkötelezett keresztények szava és tanúságtétele útján. És hogy ez a küldetés, — amely az egész egyház küldetése — a keresztény embert betölthesse, szükséges, hogy tisztában legyen kora világának sajátos felépítésével és ezt számításba vegye hite és élete tanúságtételében. Itt tapintunk rá mondanivalónk lényegére: az erkölcsi élet keresztény formáját, a keresztény erkölcsi életet lényegesen színezi és alakítja korunk sajátos problémáira adott válaszunk. Ez az általános elv hatja át a 2. Vatikáni zsinatnak. „Az egyház a mai világban” kezdetű lelkipásztori konstitucióját. A mai világ jellemző vonásai nem azonosak a tegnapi világéval, tehát karakterjegyei egyfajta felszólitást adnak a keresztény erkölcsi cselekvésre. így a keresztény ember az erkölcsi üzenet útján bekapcsolódik Isten tervébe és ez a bekapcsolódás jellemzi isteni elhivatottságát. A keresztény ember új és eredeti állásfoglalására van szükség egy olyan világban, amely már nincs többé az egyház befolyása alatt. Éppen ez a tény veti fel a világ „szekularizációjának” kérdését, mivel a világ szakított az egyházzal és az egyház többé már nem irányítja a világot. Ennek a helyzetnek az elemzése tárja fel a keresztény ember evilági jelenlétének mai formáját. A keresztény helye a szekularizált világban Már egészen közhelynek számít, ha a modern világ elkereszténytelenedéséről szólunk, amely elsősorban a vallási gyakorlatok nagyfokú csökkenésében nyilvánul meg. Még jelentősebb, hogy az egyház kebelén belül is megjelent egy olyan embertípus, akit „harmadik embernek" neveznek. Ez az olyan megkeresztelt ember, aki talán még megőrizte hitét, de rendszerint rosszul érzi magát az egyházban, mert azt zárt, önmagába csukódó rendszernek tartja. Ezt a kényelmetlen érzést még inkább fokozza az a benyomása, hogy a keresztények a világ életéből mindjobban a peremre szorulnak. Hogy jól megérthessük a mai helyzetet és azt, hogy a világ szekularizálódása miként lehet felszólítás a hitre és erkölcsre, — ehhez szükséges, hogy kiemeljünk néhány olyan történeti adottságot, amely jelenünket is meghatározza. 141
