Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cserháti József: A papság lelkipásztori szellemű teológiát vár

pásztori tevékenységét” feladatait: a földi javak értékelése, az emberi személy, a család, a közösség, a társadalom, a munka, a civilizációs és kulturális fejlődés stb. területén. „A keresztény tanítást a kor követelményeihez alkalmazkodva adják elő, vagyis a püspökök válaszoljanak azokra a nehézségekre és kérdésekre, amelyek leginkább nyugtalanítják az embereket.” (13.) Az egyházi tanítóhivatal egyetemes zsinati ünnepélyességgel „Az egyházról a mai világban" c. lelkipásztori rendeikezésben jelentette ki, mit kíván tenni korunk emberéért. E dokumentum a zsinat pasztorális és humánus testamentuma lett. „Az emberi személyiség megmentésére, az emberi társadalom megújítására van szükség” (3.). „Az egyháznak, hogy feladatát teljesíthesse, szüntelenül vizsgálnia és az evangélium fényénél értelmeznie kell az idők jeleit..., ismernünk kell és értenünk azt a világot, amelyben élünk: várakozásait, törekvéseit és gyakori tragikumait." (4)

A hírneves pasztorális konstitució elérte célját: az egyházban valóság lett az egész emberiséggel való törődésnek, a szolidaritásnak erőteljesebb és tervszerűbb előmozdítása; az emberi méltóság, egyenlőség, testvériség és az ökumené állandó hirdetése, és a szerény, egyházi lelkiszolgálat felajánlása a világ számára. Az is igaz, nincs még egy zsinati dokumentáció vagy más tanítási megnyilatkozás, amely annyi kérdőjelet vagy nyitott kérdést foglalna magában, mint a világegyház e merész lelkipásztori terve. Olyan egyház viszont, amely hamis biztonság színlelése nélkül, fel meri vetni kérdésességének problematikáját is, a mai kétkedő és kereső ember számára újból hitelessé és hihetővé válik.

Mai keresések — mai válaszok: a holnap a mában van

A jövő embere és világa felé kell vetnünk tekintetünket. Az egész emberiség minden vonalon az új kérdezések stádiumába lépett. A feleletkeresés már a teológia saját területe. Mivel a teológia Isten szavának értelmezése, azért csak akkor lehet élő, ha az emberek kérdéseire akar és tud is válaszolni. Ebből ismét az következik, hogy az egyházi tanítás egész vonalán komolyan kell venni a filozófiát. Az igazi teológus az, aki hisz annyira Istenben, hogy magáévá tudja tenni minden mélységben az emberi kérdezést, annak legradikálisabb és legszabadabb kifejtésében is. S mi radikálisabb, mint egy kor filozófiai kérdéseit az egyház és világ közötti párbeszéd tárgyává tenni.

A teológiában a növekvő antropocentrikus irányulás, a Kriszto-centrikus fővonal mellett, világosan mutat rá arra, hogy az ember kérdése voltaképp az Isten kérdésébe van belefoglalva. Csak annak az Istennek hihetünk igazán, aki átalakít bennünket. A teológiának nemcsak a misztériumok önmagában való érthetőségét kell keresnie (szent Tamás), hanem egyúttal meg kell értenie a hit nagy állításait, mint az ember önértékelésének kifejezéseit. Nem ismerhetjük meg az Istent az ember előzetes és újabb megismerése nélkül. Az egzisztenciális filozófia leckéjét a teológia számára komolyan kell vennünk, mert megtanított bennünket arra, hogy minden létismeret, így az Isten megismerése is, csak annak a létezőnek a megértésén, tehát az ember megértésén keresztül valósulhat meg, aki egzisztencia, szabadság, önmagát kibontakoztató terv, és nem egyszerűen csak természet és szubsztancia. Heidegger ezen a téren, — erről ma már nem is vitatkozhatunk —, nagy szolgálatot tett az emberi történelemnek és így a teológiának is: óvott az egyoldalú fogalmi gondolkodástól, mely csak „ábrázolja", s ezzel megszilárdítja és megmerevíti tárgyait. Előtérbe helyezte az emberben a lét felé való megnyitottságot, s a létet nem mint tárgyat fogta föl, amelyet az ember ábrázol és amivel rendelkezik, hanem mint „eseményt”, melynek maga is részese lesz. A lét megnyilvánulása mindig időben és történelmileg jellegzett megvalósulás.

A kérdés magától adódik a jelen történelmi helyzetben: vannak-e olyan jelek vagy premisszák, amelyek a teológiai profetizmus részére anyagot, azaz olyan új kérdéseket vetnek föl, melyek igazi emberi problémák foglalatai, s mint ilyenek, talán sohasem újak vagy idegenek tőlünk, ma azonban új miliőben és ambiensben jelentkeznek? Mi mindenre kellene a mai teológusnak figyelnie, hogy a „homo-képet” sokoldalú, izgalmas teljességében ragadhassa meg? Meg kell kísérelnie a világ előtt feltárni a kereszténység evangéliumi feleleteit, mert a kereszténység ma is teljes értékű választ képes adni a kérdező, kereső ember számára.

A mai ember ismét átéli, hogy megszólított, megkérdezett ember, s a feleletadásra, a hívás elfogadására is késznek mutatkozik. Széles tömegekben nő a felelősségtudat. Ennek három jellegzetességét tudjuk ma kiemelni: a mai ember a történelem hordozójának kezdi felismerni magát, elmélyülési vágy él benne, s a közösséqben látja önmagát jobbik énjében is megsokszorosítva. Mindezekről János pápa, mint az „idők jelei”-ről beszélt. Ezekből vezette le a zsinat a mai keresztény ember küldetéstudatának alapkövetelményeit, a teljesebb evangéliumi elet megvalósításának tervét. Új lett az ember „lelki-kozmosz" élménye: fölfedezi magát az ember, mint központot és mélységet. Rádöbben arra, hogy nincs egyedül, s lelke mélyéből keres kapcsolatokat másokhoz. Átéli, hogy élete alapvetően másoktól eredő aján11Ő