Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc - Nagy József: Homiliavázlatok a 13.. évközi vasárnaptól Nagyboldogasszony ünnepéig
kálásának. Figyelmezteti az embert arra is, hogy ne rendezkedjék be véglegesen a földön, mert „nincs itt maradandó hazánk”. Jézus a kapzsiságban látja a legnagyobb veszélyt. Pedig az ember igazi élete, örök léte és boldogsága nem attól függ, hogy bővelkedik-e földi kincsekben. Ha csak ilyeneket gyűjt, megfeledkezik azoknak a helyes felhasználásáról, illetőleg arról, hogy életének igazi erkölcsi tartalma legyen. Amikor a „lelkét számon kérik", akkor a kincsek már nem segítenek rajta. Teljesül a Prédikátor szava: Minden csak hiábavalóság! Mi tehát az okosság követelménye? Az apostol arra int, hogy keressük azt, ami odafönt van. A feltámadt Krisztus igazolta, hogy életünk folytatódik az örökkévalóságban. Ha figyelembe vesszük lelki igényeinket, az igazságosság és a boldogság utáni vágyunkat, érezzük, hogy nem férünk bele a földi keretekbe. Itt minden csak eszköz a magasabb cél eléréséhez. Eszköz a tudás, a testi erő és ügyesség, a szakképzettség, a szervezettség és eszközök az anyagi javak. Ha adottságainkat arra használjuk, hogy magunknak, családunknak emberséges életet biztosítsunk és kivegyük részünket az egész emberi közösség javának munkálásából, akkor valójában már az igazságosság, a szeretet és az önzetlenség útját járjuk. Amikor lemondunk a kapzsiságról, az önzésről és az igazságtalanságról, akkor mindig a „régi embert" vetjük le, s a krisztusi embert öltjük magunkra. Évközi 19. vasárnap (Bölcs 18,6—9; Zsid 11,1—2.8—9; Lk 12,32—48) Reményünk szilárd alapja Korunkban a jövő kérdése és alakítása fő helyet kapott a gondolkodásban. Ezért a remény, a bizakodás lehetősége vagy szükségessége szintén sokakat foglalkoztat. A vallás azonban az örök jövő és az örök remény kérdését veti fel. Bízhat-e az ember olyan javakban, amelyek a túlvilágon várnak ránk? Egyáltalán van-e jövője a vallásnak, amely ilyen ígéreteket hirdet? A hivő ember ezekre a kérdésekre ma is csak így válaszolhat: „A remény embere vagyok: nem emberi érvek, nem természetes optimizmus táplálja bennem a reményt, hanem egyszerűen hiszem, hogy a Szentlélek működik az egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem. Hiszek a Szentlélek meglepetéseiben. Miért merülne ki éppen most az Isten képzelőereje és szeretete? A remény nem álmodozás, hanem eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk” (Suenens bíboros: Üj pünkösd?). A szentmise olvasmányai az Ószövetség nagyjainak reményét idézik. A kinyilatkoztatás és a hitbeli tapasztalás meggyőzte őket, hogy Isten mindenható, hogy neki tervei vannak, s ezeket valóra válthatja. Megtapasztalták azt is, hogy Isten erejét, irgalmát hittel, bizakodással és imádsággal lehet magunk felé fordítani. A keresztény tanítás abból a meggyőződésből indul ki, hogy Isten ereje, irgalma, szeretete, mindenhatósága Jézus Krisztusban mutatkozott meg. Az ő feltámadása igazolta a ránk váró örök életet és a túlvilági jutalmazást is. Ezért a reményünk is őrá támaszkodik. A mai evangéliumnak ebben a mondatában sűrűsödik össze a remény egész titka: Ne félj, te kisded nyáj! Ügy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az országot! — A hivők csoportja akkor kicsi volt, s a történelem folyamán sokszor látszott kicsinek a közömbösök tömegével szemben. Ügy tűnik néha, mintha Isten nem képviselné elég hatékonysággal a saját ügyét, vagy mintha belefáradna az emberrel való küzdelembe. Pedig csak arról van szó, hogy a remény gyakorlása éppen olyan szellemi erőfeszítést kiván, mint minden más erényé. Nem azért remélünk, mert a többség is ezt csinálja vagy mert éppen ez a divat, hanem azért, mert egyéni hitünkben meggyőződtünk Isten atyai jóságáról. A kisded nyáj megjelölés azt is kifejezi, hogy az örök élet reményét nem emberi mozgalom, nem a technikai haladás fogja megvalósítani, hanem Isten ajándéka marad. A hivők csoportja mindig kovász lesz, mindig példát ad a reményre, s egyben érdemeivel kiérdemli mások számára is Isten kegyelmét. A remény kifejezése és megvallása tehát küldetés. Nagyboldogasszony ünnepe (Jel 11,19a; 12,1—6a. 10ab; 1Kor 15,20—26; Lk 1,39—56) Akinek sikerült az élete Mária mennybevitele a teljes üdvösséget jelenti: egész személyiségével, testi-lelki valóságában célhoz ért és megdicsőült. Az egyházi hagyomány egyszerűen a Szentírás szavainak teljesülését emlegeti: kegyelemmel teljes vagy, tehát Isten egész szeretetével feléd fordult .. . Boldog vagy, mert hittél. Ezek a kiváltságok csak akkor érvényesek, ha Mária célhoz- érésében van valami kivételes, valami feltűnő, valami vonzó. Amit Isten kinyilatkoztat, az mindig az egész emberiség ügyének az ügye. Mária mennybevitelét is ilyennek kell tekinteni. Az üdvösség az ember hazatalálása, életének teljesedése. Aki onnan visszatekint, elmond94 )
