Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Molnár János: Emberi értékeink végső magyarázata
Kialakult emberi személyiségünk természetfeletti irányulása A 2. Vatikáni zsinat szerint ez ember értékeinek birtokában könnyebben képes eljutni a Teremtő imádására, a Róla való elmélkedésre, és a kegyelemtől ösztönözve képes lesz elfogadni Isten Igéjét, aki megtestesült, hogy mindenkit üdvözítsen. Ezért meg kell vizsgálnunk azt is, hogy a kialakult emberi személyiség hordoz-e magában elegendő természetfeletti irányulást. Emberi személyiségünk, önmagában véve, erre nem jelent garanciát. Az, hogy az ember földi élete folyamán nem tud teljesen önmaga lenni, annyit jelent, hogy cselekedeteibe nem tudja személyiségét teljesen bevetni. Ez vonatkozik a jó és a rossz cselédetekre egyaránt. Az emberi természet egészséges irányulásai adott esetben hátráltatják a tudatos emberi rossz megvalósulását. Ennek egyik szemléletes megnyilvánulása — Kari Rahner szellemes meglátása szerint — hogy az ember elvörösödik, amikor hazudik9. Az ember nem tudja „emberi természetét” teljesen személyisége alá rendelni rossz cselekedeteiben sem. Az önmaga teljesebb birtoklására eljutott emberi személy rossz cselekedeteiben is tudatosabb és ezért gonoszabb is. (Pl.: atomháború tervezői) Mindebből az emberi értékek önmagukban — minden kegyelmi vonatkozástól eltekintve — nem jelentenek garanciát arra nézve, hogy emberi életünk végső döntését Isten mellett hozzuk-e majd meg. Csupán azt biztosítják, hogy az eljövendő döntésbe, legyen az bármilyen irányú, egész egyéniségünket belevisszük. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ez csak akkor van így, ha az emberi természetet, és az arra épülő értékeket tisztán önmagukban vizsgáljuk. Ha volna a dolgok adott rendjében „vegytiszta”, minden ter- mészetfelettlitől mentes emberi természet, arra érvényes lenne a fenti erkölcsi közömbösség. Az ember az üdvösség jelen rendjében, — ahogy ez ma előttünk áll, — mégha nincs is a kegyelem állapotában, nem azonos azzal, ami pusztán természetes erőire utalva lenne. A természetfeletti célra való rendelést nemcsak külső parancsként kell elképzelnünk, hanem sokkal inkább belső valóságos tényként, természet- feletti irányulásként, ami az emberi természetet bizonyos mértékben módositja Ez a természetfeletti irányulás, — ha nem is élesen elhatárolható módon, — helyet kap az ember tudatában10. Ezért amikor arról beszélünk, hogy az ember természeténél fogva hajlik a természetfölöttire (anima na- tura liter Christiana), akkor már az ember hajlamait úgy értjük, mint aki az adott kegyelmi rend hatása alatt él. Erre a természetfeletti irányulásra mutatnak rá természetes emberi értékeink is. Ezért áll az, hogy a tudós az igazság megismerésén keresztül nemcsak önmaga személyiségét fejleszti ki, hanem intenzívebb Istenre irányulást is hordoz magában. Minél nagyobb emberi értékről van szó, annál hatásosabban irányul Istenre. Ez áll minden emberi értékre, művészetre és a köznapi munkára is. Minél jobban kibontakoztatjuk igazi emberségünket, annál nagyobb lesz a természetfeletti utáni törekvésünk, Isten-keresésünk. így értelmezhetjük a Zsinat szavait, hogy a tárgyi világ rabszolgaságából felszabadult ember könnyebben jut el a Teremtő imádására. Végeredményben mondhatjuk tehát, hogy igazi emberi értékeink nemcsak arra tesznek képessé minket, hogy teljesebb mértékben hozzuk meg életünk végső döntését, hanem több-kevesebb bizonyosságot is jelentenek, hogy döntésünk majd Isten mellett szól. Itt van az a pont, ahol már most kitapinthatjuk értékeinkben a természetes és a természetfeletti érintkezését. Természetes értékeink tehát sohasem maradnak meg minden természetfeletti vonatkozástól mentesek, puszta emberi értékek. És mivel személyiségünk kialakulása a természetfeletti üdvrendben válhat teljessé, törekvéseink így mindig Isten felé való orientálódást is jelentenek. Minél teljesebb tehát emberi személyiségünk, annál mélyebb az Istenre irányulása. Ez lenne biztosítéka annak, hogy a kegyelem segítségével végső döntésünk Isten mellett szóljon. Ezért kerülhet minden munkáját becsülettel végző ember mindennapi tevékenységén keresztül közelebb örök üdvösségéhez, az Istenhez. Jegyzetek: 1. Az Egyház a mai világban const. 34. 2. U. o. 38. - 3. U. o. 57. - 4, Vö.: Karl Rahner: Zum Theologischen Begriff der Konkupiszenz. Schriften zur Theologie I. 394 kk __Vö.: Sík Sándor: Esztétika. I I. kiad. 437. o. — 6. Vö.: Ladislaus Boros: Mysterium Mortis. Fr. in Br. 1962, 53-54. o. - 7. U. o. 9. o. — 8. Vö.: Zur Theologie des Todes. Qu. Disp. 2., Herder, Fr. in Br. 1959. — 9. Zum Theologischen Begriff der Konkupiszenz. Schriften zur Theologie I. 396. o. - 10. u. o. 407- 409. o. Molnár János 55
