Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TÁVLATOK - "A Lélek ott fú, ahol akar"
Vannak tárgyilagos nemhivők, akikben a belső dulakodás már elült és a várakozás állapotában élnek. A nemrég elhunyt JEAN-PIERRE MALVILLE filmművész így nyilatkozott önmagáról: „Nem vagyok hivő. Isten idegen számomra. Megpróbáltam, de nem tudtam eljutni hozzá. A vallás mégis vonzó jelenség, hiszen a világ nagy része hisz valamiben. Ebből a tényből kitűnik, hogy a hit az ember természetéhez tartozik. Én olyan környezetben születtem, nevelkedtem, ahol hiányzott a vallásos légkör. Sokszor úgy érzem, jó dolog lehet hinni, egyszerű hívőnek lenni. Igen becsülöm a vallásos embereket. A hitben békét találnak. Már a keresztvetésnek is mély tartalma van: A béke jele az emberen, sokszor szeretném magamat is megjelölni vele. Ügy érzem, hogy nagyszerű dolog lehet térdreborulni egy homályos templomban és elmélkedni. Sajnálom, de minderre képtelen vagyok. Nagyon irigylem azokat, akik hinni tudnak, előnyben vannak velem. Lehet, hogy ha filmjeimen dolgozva, mind jobban fel tudom tárni ezt a témát és öt-tíz film után, ha ... kimondom ... ha Isten meghosszabbítja életemet, akkor... Ugye érti, mire célzok?” * * * MALCOLM MUGGERIDGE újságíró a kalkuttai Teréz anyával történt találkozásai óta gyötrődik lelkében: „Nehéz fogalmat alkotnom arról a vágyról, amit érzek, hogy az egyházhoz tartozzak. Valósággal irigylem azokat, akiket a harang misére hív. Hányszor elnéztem őket, — főleg Franciaországban — ezeket a csodálatos öregasszonyokat, feketében, ráncos arcukkal, imakönyvüket szorongatva, — a vasárnapi ünneplőbe öltöztetett gyermekeket, hallgatag apákat és a sürgő-forgó anyákat, falatnyi fekete fátyollal a fejükön, amint vasárnap reggel a templomba tartanak! Milyen öröm lenne egynek lenni közülük. Letérdelni velük, és ott egymás mellett venni magunkhoz az Úr testét... Minden szándék közül, amely az embereket összehozza: az izgatottság, szórakozás, kapzsiság, kíváncsiság, — ez oz egyetlen, az imádás az, amely mintha szerető családdá tenné őket, eltörölve az osztály, faj, vagyon és tehetség válaszfalait akkor, amikor hittel térdreborulnak a mennyei Atya és megtestesült Fia előtt... Hát akkor miért nem én is? Azért, mert tőlem csalás lenne... nem lehet a hitet színlelt viselkedésen megvenni”. Hadd idézzem itt Simone Weil-t: „Az is lehet, hogy életem véget ér, mielőtt megérzem ezt az ösztönzést. De egy tökéletesen bizonyos. Ha egy napon odáig jutok, hogy eléggé szeretem már Istent a keresztség kiérdemlésére, akkor azon a napon csalhatatlan bizonyossággal tudni fogom, hogy megkaptam a kegyelmet abban a formában, ahogy Isten akarja. Addig pedig miért aggódnék? Az a dolgom, hogy Istenre legyen gondom. Az meg az Isten dolga, hogy reám legyen gondja.” * * * A hívőkben is váltakozik a hit fénye-homálya, — olykor viszont éles fény gyűl ki bennük. Ilyen SUENENS bíboros Szentiélektől ihletett hitvallása. „Hiszem, hogy Isten minden reggel új, mert most is alkotja, formálja a világot. Reményemben képes vagyok felismerni minden percben az Istent, mert meglepő Gondviselésének útja ... A meglepetések Istene megszabadít minden kötöttségtől, megsemmisíti még a szociológusok előrejelzéseit is. A meglepetés Istene szereti gyermekeit, az embereket. Nem emberi okok miatt vagyok a remény embere, nem természetes optimizmus alapján, hanem azért, mert hiszek a Szentlélek működésében az egyházban és a világban, amely független attól, hogy tudnak-e róla vagy sem. A remény embere vagyok, mert tudom, hogy az egyház története a Szentlélek tetteinek története... Hiszek a Szentlélek váratlan tetteiben! Ilyen volt XXIII. János pápa és a zsinat, — egyiket sem vártuk. Ki meri állítani, hogy Isten találékonysága kimerült volna?” * * * A nemrég elhunyt neves protestáns biblikus, RUDOLF BULTMANN problémája a történet és a hit Krisztusa között évtizedes vitákra és termékeny kutatásokra adott alkalmat. A kezdetben feltételezett szakadás felett végül is a húsvéti feltámadás hídját vonta fel. Azt, amelyet a megdicsőült üdvözítő tart egyháza felett. Jézus az Isten jele közöttünk, de ezt a Jelet csak az veszi észre, aki hivő szívvel tárul ki a titok felé. Ezért írja egy helyen Bultmann: „Hinni Krisztus keresztjében nem azt jelenti, hogy egy olyan mitikus eseményről szemlélődjünk, amely rajtunk és világunkon kívül történt, és csak puszta tárgyilagossággal áll előttünk. A Keresztben, a Keresztrefeszítettben hinni annyit jelent, mint magunkra venni Krisztus keresztjét, mint sajátunkat, vállalni, hogy keresztrefeszítsenek minket Krisztussal. — A hit nem vészkiáltás, nem csupán a szív megrendülése, hanem történelmi tényekre, apostoli tételre támaszkodó ésszerű hódolat Jézus misztériuma előtt. Krisztus valósága túllép a történet- tudományon, de a kereszténység mégis történeti tény, hiszen az Ige valóban testté lett és közöttünk lakozik." nr. 227
