Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TÁVLATOK - "A Lélek ott fú, ahol akar"
TÁVLATOK „A LÉLEK OTT FŰ, AHOL AKAR” „Amit a tudatlanság és az emberiesség hiánya szétrombolt a világban, azt csak a hit teheti jóvá. És ehhez mindenesetre egészen nagy hitre van szükség” — írja Marcel Légaut, korunk hivő bölcse (Glaube, der mich trägt, 1974. 21). Ma fáradságos előkészítéssel, számos módszerrel próbálják — főleg a jólétében és a szexben elmerült nyugati világban — kialakítani azt a finomabb lelki érzékenységet, amely képessé teszi az embert az érzéki élvezeteken túli valóságra, az igazságosság, a felelősség- érzet vállalására, az áldozat, az önzetlen szeretet, a szépség értékelésére és a belső élet kialakítására. Itt csak utalunk a Taizé-i, a Dombes-i, a feketeerdőbeli elmélkedési „szigetekre”, ahol a zen-meditációnak, az átélési képességnek és az élményvilágnak számos gyakorlatával alapozzák meg a belső tapasztalás fogékonyságát. Előkészíthetjük ugyan a hit számára a „jó földet”, de „a Lélek ott fú, ahol akar”. Sokszor éppen a zordon sziklákon, tövisek között vagy messze elkerült pocsolyákban nyílik ki a hit ismeretlen szépségű virága. Leírhatjuk ugyan a hit útjának folyamatos szakaszait, olykor mégis villámként vág be, vagy az élet mélységéből tör fel váratlanul. A hit „ébred", „elhomályosul”, vagy „öntudatvesztés" módján el is tűnhet. Ezért szinte lehetetlen „hit-szabályokat" közölni, inkább napjaink tanúit szólaltatjuk meg hitük tapasztalásáról. MARCEL LÉGAUT elhagyta a „társadalomban elfoglalt helyét” — a Rennes-i egyetem matematika professzora volt —, hogy új életet kezdjen a „társadalom peremén". Egy paraszttanyát vásárolt a Lyon-menti hegyekben, birkákat legeltetett és közben szellemi munkáját is folytatva „megközelítette az igazibb emberséget és a mélyebb hitet”. Vállalkozásának kettőssége mindig több nehézséget jelentett, míg véglegesen a paraszti életet választotta. De a paraszti és az értelmiségi élet harmóniáját sohasem tudta megvalósítani. Elmagányosodik, ránehezedik a testi fáradtság és a lelki küzdelem. És mégis, a látszólagos kudarcban töretlenül bontakozik ki erős hite. Légaut hitének útja a lassan érlelődő fejlődés példaképe, önmagáról írja: Bizonyos, hogy az értelmiségi ember nem lenne az, amivé vált, — ha a mély levertségében nem tart ki hűséggel és nem viselte volna ezt a terhet a mindennapi hit erejével. — Sokan úgy vélik, hogy „volt” hitük, mivel a vallásos gyakorlatokat örökségként átvették, de azután elveszítik. .. Jézus azonban ma is olyan embereket keres, akik belső indítások alapján hisznek, és behatolnak élete titkaiba. Az ilyen hívők lelkében megismétlődnek Jézus életének fejlődő szakaszai. A nyers, törékeny, tökéletlen emberi anyagból, — amely ugyanakkor „Istenre fogékony" —, a hit kiformálja a „tanítványt”. Kétezer évvel halála után Jézus folytonosan formálja újabb tanúit. Ez az emberekhez való eljövetelének mindig megújuló örök karácsonya. — A növekedő hit palántájának első tápláléka a visszaemlékezés az édesanyára, édesapára, egy-egy megindító eseményre. Az ilyen visszatekintés mindig megerősíthet. Különösen az első szentáldozásra való emlékezés, amikor talán legerősebb a gyermek fogékonysága a vallási dolgok befogadására. Később egy könyv, egy véletlen találkozás felfedi az új, immár elmélyültebb megértés boldogságát. Ilyen élmény az élet döntő óráiban megújul és erőt kölcsönöz. De hitünk mégis csak akkor lesz személyes életté, ha közvetlen és kifejezett felszólítássá válik. — Az életbe induló ember még nyitott a jövőre, de azután jönnek az első kételyek, amikor az összeütközések még csak a bőrét érintik, de már beleborzong az egész teste. Az ilyen korszakban csak Jézus keresztje tud erősítést nyújtani. Isten azonban a hűség mindig keskenyebb ösvényére hív minket, mindig nehezebben járhatókra, mert a korral és a kötöttségekkel a cselekvés lehetőségei beszűkülnek. Az embernek követnie kell minden kanyart, hogy el ne tévedjen, és minden hidat fel kell égetnie maga mögött. A korábbi választásainak súlyát is nehezebben viseli el. A kezdeti lelkesedés lehűl, és lassan eljut egy tudatos, kezdetben kínos, majd békés megadásig. Amit egykor örömmel választott, azt ezentúl tudatos hittel kell elviselnie. Életét megnehezítik a végzetes hibák jóvá nem tehető következményei, amiket Isten előtt súlyosan megsirat. A külső és belső események, az életkor elnehezülése beszűkíti életterét, már a közelállókkal is alig tudja megértetni gondo224
