Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: "Most tükörben, homályban látunk..." (1Kor 13,12)
áradó gondolkodás erősugarót azonban oz isteni hullámhosszra érzékenyebb ember jobban „veszi"; így válaszolva megindul a hit kölcsönös párbeszéde — vagy csillapíthatatlan perlekedése (miként Adynál) — az Életadó és az életrekeltett között. A hit megtapasztalásának, mint „sensus fidei"-nek ma oly gyakori érzéketlenségét gyakran arra hárítják, hogy a hitet családi „örökségként" hagyták az utódokra, akik azt a tekintély és a fegyelem hatására sokszor kritika és átélés nélkül vették át, ezért „az élet döntő pillanataiban nem volt már több jelentősége egy ósdi címernél" — mondja a hitre képtelen Sámuel Beckett. A hit előkészítésének „rendes” útja mégis csak olyan, mint a vetőmagé. Az apa és anya áhítata, vonzó élete, az egyház fokozatosan megismert szertartásai, a Szentírás szavai ültetik el a gyermek szívébe, ahonnan mint csírázó palánta már önerejéből tör elő a fény felé. Alig akad felnőtt, aki nem emlékezne vissza olyan korai élményekre, amelyek először névtelenül elegyedtek a hétköznapi szokások közé, egyszer csak erőre kaptak és rendkívüli jelentőségűvé váltak. Julien Green többször visszatér korai élményére: „Ma éjjel nem tudtam aludni, ezért végiggondoltam egész életemet, az ismételt kegyelmeket, hívásokat. Először ötéves koromban megéltem, szívemmel megéreztem azt a csodálatos pillanatot, amely értelmet adott életemnek. A Passy-utcában mentem, amikor valami mérhetetlen jelenlét érzése szállott meg, Isten kinyilvánította végtelen szeretetét, és én ebben elmerültem ... Ma is megindít, ma is ebből élek ..(részlet Naplójából). A hit bizonyosságának különféle mélységei szoros összefüggésben vannak a megrendülésekkel, a szenvedés és öröm élményeivel. Bár a hivő jól tudja, hogy az evilági élet az istenkeresés időszaka, ahol Krisztus módján hitben kell szolgálnia Istent az emberekben, — mégis örök vágya, hogy Isten boldogságát elővételezve is megízlelhesse. Mennyivel inkább vágya ez annak, aki hitetlenségben és kétségekben gyötrődve akar bizonyságot szerezni arról, akire annyira szüksége lenne: „Batyum: a legsúlyosabb Nincsen... / S álmom az Isten. / Vele szeretnék találkozni / S csak ennyit szólni Isten, Isten" (Ady: Álmom az Isten). — Isten azonban nem várat túlsoká magára. A mindig-keresőnek egyszer váratlanul mégis megérkezik: „Mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten / ...És megvakultak hiú szemeim, / Meghalt ifjúságom / De őt a fényest, nagyszerűt / Mindörökre látom.” (Ady: Az Or érkezése) — Szent Pál azt vallja, hogy amikor a mennyei fénytől földrezuhant, szemtől szembe találkozott a názáreti Jézussal (ApCsel 22,8). Ezután bármilyen támadás és ellenvetés is érte a pogányok és a zsidók részéről, Pál bizonyossága megingathatatlan maradt. Belső tapasztalásának kétségbevonása számára annyit jelentett volna, mintha önmaga szellemi épségét és tudatosságát vonná kétségbe. Anthony Bloom, a hit megtapasztalhatóságának neves mestere a Szentírásban olvasható hitélményeket dolgozta fel (A „Lumen vitae" 1970. nov. 26. tartott vitájából). — Amikor Nikodémus éjszaka felkeresi Jézust, hogy „hitproblémáit megtárgyalja”, az Ür egyéni, és mindmáig a legjobb módszert alkalmazza. A köznapi tapasztalásból érzékelteti az isteni valóságot: „A szél ott fúj, ahol akar. Hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy. így van vele mindenki, aki Lélekből született” (Jn 3,8). A lélek szó jelentése a latinban, görögben és héberben (spiritus, pneuma, ruah) egybeesik a „szélfuvallattal'’, ami a nappali rekkenő hőség utón megérinti az embereket. Jézus talán így is mondhatta: Érzed ezt a hűvös szellőt, ami felüdít? Máris mélyebben lélegzel és tisztábban gondolkodsz. És bár ezt a „bőrödön" tapasztalod, mégsem tudsz semmit a szellő létezéséről és keletkezéséről. Ilyen a Lélek hatása is, — megérint a hitben, azután tovatűnik. — Az Isten hitbeli ajándéka és a mi érzékeny felfogó képességünk között van az a „találkozási pont", ahol megszületik a bizonyosság, a villanó felismerés, amint Illés próféta éli meg: Isten nem a viharban, nem a földrengésben, hanem az enyhe szellő fuvallatában jelenik meg (vö. Kir 19,9—14). Számos feljegyzett hitbizonyosság mélységes egyéni tapasztalásról tanúskodik. De bármilyen is legyen ennek a pillanatnyi élménynek a nyilvánvalósága, nem biztosíthatja a hit állandóságát. Egyiptomi szent Makariosz leírta, hogy amikor Isten jelenléte elragadta, egész létével, szívével, testével, leikével tapasztalta Öt. A Létteljesség boldog fogsága minden emberi képességét felfüggesztette. — Más misztikusok is leírják, hogy az istenegyesülés állapotában nem tudják szétválasztani Isten működését, a Vele való találkozást és saját részvételüket. De amint apálykor a tenger, az Isten is visszahúzódik a lélektől, és azt, mint törékeny csónakot a zátonyon rekeszti; az ember szíve ugyan még tele van az átélt eseménnyel, de a találkozás bizonyossága már csak emlékezés. Isten ismét láthatatlanná váll, az ember egyedül maradt. Ha azonban jól használja fel a tapasztalás kegyelmét, fokozatosan kialakul mélységes hite. Ez a hit lassan új színben tünteti fel a világ értékeit, de gyakran nagy árat kíván tartós biztosítósa. „A hit betörésének nagy váltságdíja van A Végtelen tüze a végesben, — ahogy Kieerke- gard nevezi — nagy szenvedést okoz. Akkor érezzük, hogy teremtésünk, illetve újjáterem- tésünk árát felemelték. Mi, akik a végesnek és végtelennek vagyunk keverékei, vagy az 220
