Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Úton járók hite
bűnbánatot'1 (Mt 11,21). És a jövőre nézve is kijelenti: „Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám ... mellé a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre" (Mt 8,11). Nagy figyelmeztetés A Rómaiaknak írt levél foglalja markánsan össze az üdvöt munkáló Isten csodálatos gesztiéit. „Izajás nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált; fölismert, aki utánam nem járt. — Izraelhez azonban így szólt: Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat” (Rám 10,20—21). És ez azt jelenti: aki a hit útján jár, és megáll, távolabb lehet a hittől, mint az, aki talán még el sem indult a hit felé. Viszont a hittől távol járóban benne rejtőzhet az az erő, ami Isten ujjának érintésére mint eleven vízforrás fakadhat föl. A hivőt szerénységre és a hitetlennel szemben megnyílottságra kötelezi kegyelmi élete, mert minden ember valamilyen formában útban van a hit felé. Krisztus útmutatása Ennek tudatában kell megfigyelnünk az Urat, hogyan is viselkedik a szoros értelemben vett úton lévőkkel szemben. És nem árt leckét vennünk Jézustól ma, amikor mi vallásosak és keresztények (— legalábbis saját felfogásunk szerint —) a hitetlen vagy nagyobbrészt közömbös világ elé akarunk állni tanúbizonyságtételünkkel és a velünk rokonszenvezőkkel keressük azokat a tételeket és bizonyítékokat, amikkel rokonszenvüket hitünk számára megnyerhetnénk. Ugyanis a gyakorlati magatartásunk követelménye könnyebben leolvasható az Űr Jézusnak azokkal szembeni viselkedéséből, akik konkrét értelemben közelítettek a hit felé, noha — mint fentebb megfontoltuk — valamennyien úton vagyunk az Isten felé. Jézus és a görögök János evangélista írja le a 12. fejezetben Urunk találkozását a görögökkel. Ezek „Fülöp- höz fordultak... és kérték: Uram, látni szeretnénk Jézust" (Jn 12,21). Ezek a görögök nyilván a bálványkultusz elfajulásától a legnagyobb görög bölcselőknek az egyistenhivés felé mutató tanítása nyomán kerültek Jeruzsálembe, „hogy az ünnepen imádják az Istent" (uo. 20). És bizonyosan az elburjánzó erkölcstelenségből kiábrándultán sodródtak a viszonylag tiszta erkölcsi felfogású zsidóság felé. Magukban hordozták a hellenista kultúra életeszményét, a kalokagathiá-t, mely a lélekben és testben szépen kifejlődött és jóságban kiteljesült embert akarta kialakítani ebben a világban. Sikerélményekre is vágyva Jézus felé közelítenek, akit Lázár föltámasztása miatt ünnepelt a tömeg olyannyira, hogy ellenségei is kénytelenek elismerni: „Lám nem mentetek semmire. Nézzétek, mindenki követi" (uo. 19). Ebben a drámai pillanatban izgatóan érdekes lesz megfigyelnünk, mit mond Jézus, miképpen nyilatkozik meg nekik, milyen szellemi távlatokat nyit meg előttük. Mi azt várnánk, hogy a János evangélium bevezetésének eszmei magasából mutat meg valamint, vagy a Kolosszeieknek írt levél kozmikus látásmódján tárja fel az isteni világot. Vagy legalább szólni fog a világ világosságáról, mint a 8. és 10 fejezetben . . . Vagy meghirdeti szeretet-programját a Korintusiaknak írt első levél mindenkit elbűvölő modorában és valamilyen — Jézusra egyébként is jellemző — de mindenkit lenyűgöző (Jn 7,46) beszéddel fogja megváltói küldetését a hellének elé vázolni. De nem! Éppen fordítva történik. Szinte minden bevezetés és szépítés nélkül adja elő megváltói művét az elhaló gabonaszem hasonlatában. És nehogy azt gondolják, hogy ez csupán az ő személyére vonatkozik, általános érvényűén kijelenti: „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre” (Jn 12,24—25). Megdöbbenve halljuk és csodálkozunk, hogy merte ezt az életbe szerelmes görögöknek mondani?! Hol van itt a hozzájuk való alkalmazkodás és szellemi szintjükre való fölemelkedés?!... Igaz, Jézus az őt követőknek sohasem ígért problémádon jövőt, — sőt, az ellenkezőjét. Programjának meghirdetésekor a hegyi beszéd végén nyíltan megmondja, hogy olyan helyzetekre kell számítani az életben, hogy „szakad a zápor, ömlik az ár, süvít a szél, és neki zúdul a háznak" (Mt 7,25). De ott legalább előrebocsátotta az Isten atyai jóságának és irgalmasságának tanítását (Mt 5,45), és hogy az Isten szeretete annyira érdeklődő irántunk, hogy „minden szál hajatokat számon tartja” (Mt 10,30). E fölemelő tanítások fényébe állítja bele a szenvedéssel való megváltást. De még így is botrán- kozást vált ki legmeghittebb embereinek leikéből is, aminek Péter ad hangot (Mt 16,22), aki meg is kapja a „sátán" nevet érte. 198
