Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Udvardy József: Tomori Pál és a mohácsi vész

hozásával engedte a lelkes, harcrakész sereget szétbomlani és az országot kardcsapás nélkül kiszolgáltatta az ellenségnek.

Ha az ütközet a konkrét körülményeket tekintve kikerülhetetlen volt, fennmarad még a kérdés, jól vezette-e azt Tömöri? Erre a kérdésre nem könnyű a válasz, két ok miatt. Először azért, mert a források inkább csak azt mondják, hogy mi történt, de nem válaszolnak arra, hogy hol és mikor történt valami. Másodszor azért, mert— amint már említettük — tumultuá- rius, képzetlen, alkalmilag összeverődött hadseregről lévén szó, mely járatlansága miatt nem tudta, vagy nem is akarta végrehajtani a parancsot, — nehéz meghatározni, hogy mi Írandó a haditerv rovására és mi a fegyelmezetlen és engedetlen magatartáséra. Ami az előbbit, ti. a haditervet illeti, Tömöri elgondolása, hogy a számszerint túlsúlyban lévő ellenség egészével ne kerüljön szembe, hanem csak egyes részlegekkel, — jónak mondható50. — Akik elgondolását tévesnek mondják51, ezt arra alapozzák, hogy helytelenül tájékozódott, mert amikor megtámadta a ruméliai hadtestet, már odaért az anatóliai hadtest is. — Viszont tény az, hogy Tömöri délután három órára tűzte ki a támadás kezdetét, de négy óra lett belőle s így volt ideje az anatóliai hadtestnek felzárkózni. Kérdés, kinek a hibájából történt a késlekedés? Ami a fegyelmezetlen és engedetlen magatartást illeti, vannak adatok, melyek ezt említik. — Tömöri az ütközet előtt bejárta a hadrendeket, utasításokat adott, buzdító szavakat mondott. Egyesek könnyekig meghatódtak, mások leszólták.52.

Mind a keresztény, mind a török források említést tesznek arról, hogy a magyarok sikeresen nyomták vissza a törököket, de ekkor egy részük abbahagyta a harcot és zsákmány után nézett. „A gyaurok az előttük talált eszközöket zsákmányul ejtették" — írja Lufti53. Ugyanerről értesít egy olasz tudósítás: „A magyarok nyereségre vágyva zsákmányolásra adták magukat ahelyett, hogy a győzelmet folytatták volna: az egyik lovakat fogott, a másik foglyokat kerített kézre, ismét mások aranyos fövegeket és nyakláncokat kaparintottak maguknak’,5/|. Drágffy János országbírónak a mohácsi táborban kelt végrendelete is említi ,,a vezérek ha- sonlását. .. a vitézeknek engedetlenségét"53. — Hiába az ésszerű haditerv, ha a harcolók a saját fejük után mennek.

Amikor a hős hadvezér jeltelen sírjára az emlékezés koszorúját letesszük, azzal az érzéssel tehetjük, hogy nem hiába élt és küzdött, mert eszméi: a rend, összefogás, munka, áldozatkészség nem szálltak vele a sírba, hanem hozzájárultak a nemzet erkölcsi állagának a növeléséhez.

JEGYZETEK:

1. Szakály F,: A mohácsi csata, Budapest, 1975. — 2. Nemeskürty I.: önfia vágta sebét, Budapest, 1975. — 3. Fraknói V.: Tömöri Pál élete és levelei, Budapest, 1881. — 4. D1 82727;

D1 82729; D1 82730; D1 82731. —* 5. Vatikáni Magyar Okirattár, II. sorozat, 1. kötet Rövidítjük: VO II. s. 1. k. - 6. V. Guidotto velencei követ 1525-ben 49 évesnek mondja. Balogh /.; Velencei diplomaták Magyarországról, Szeged, 1929, 79. o. — 7. Bécsi, Müncheni, Apor- kódex. — 8. Idézve: Bán /.: Karthausi Névtelen műveltsége, Budapest, 1976, 103. o. — 9.

H. Jedin: Handbuch der Kirchengeschichte, Freiburg, 1967. IV. 462. o. — 10. Hermann E.: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig, München, 1973, 209. o. — 11. VO II. s. 1. k. 327. — 12. U. o. 106. o. — 13. Szilágyi S.: Erdélyország története, I. 175. o. — 14. Fraknói V.: i. m. 10. o. — 15. Szerémi Gy.: Magyarország romlásáról, 1961. 70. o. — 16. Uo.

— 17. Acta Tomiciana, II. 127. o. — 18. N. Istvánify: De rebus Hungaricis, Coloniae, 1622,

103. o. — 19. Fraknói, i. m. 20. o. — 20. A. Theiner: Vetera Monumenta historica Hungáriám sacram illustrantia, Romáé, 1860, II. 667. o. — 21. D1 82727. — 22. VO II. s. 1. k. 315.

— 23. Uo. 146. - 24. Balogh /.: 25. i. o. 62. o. 26. VO II. s. 1. k. 347, 350. o: - 27: Uo:

406, 407. — 28. Fraknói V.: i. m. 92, 94. o. — 29. D1 82730; D1 82731. — 30. Fraknói V.:

i. m. 92, 95. o. —■ 31. VO II. s. 1. k. 415. o. — 32. Uo. 397, 402. o. — 33. Magyar Történeti

Tár 25/1878/383. o. — 34. Uo. 376. o. — 35. Thury /.: Török történetírók, Budapest, 1893.

I. 313. o. — 36. S. Brodarics: Clades in campo Mohach. Appendix ad Bonfini: Rerum Hungaricarum decades, Basileae, 1568. 765. o. — 37. Thury: i. m. I. 325. o. — 38. Uo. 313. o.

— 39. Uo. II. 66. o. — 40. Uo. I. 314. o. — 41. Magyar Történeti Tár 25/1878/383. o. — 42.

M. Sanudo, I. Diari, XLIII. 225. o. — 43. Brodarics, i. m. 765—767. o. — 44. VO II. s. 1. k. 440. o. — 45. Szilágyi S.: A magyar nemzet története, Budapest, 1896. IV. 514. o. — 46. Gyalókay J.: Mohácsi emlékkönyv, Budapest, 1926. 204. o. — 47. VO II. s. 1. k. 441. 447. o. — 48. Brodarics, i. m. 768. o. — 49. Gyalókay, i. m. 235. o. — 50. Nemeskürty, i. m. 193. o. — 51. Gyalókay, i. m. 227. o. — Hóman B.-Szegiű Gy.: Magyar Történet, Budapest, 1942. II. 610. o. — 52. Kemény J.: Történelmi és irodalmi kalászotok, Pest, 1861. 124. o. — 53. Thury, i. m. II. 17. o. — 54. M. Sanudo: Diari, XLIII. 83. 84. o. — 55. Idézve Nemeskürty- nél, i. m. 199. o.

137