Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Udvardy József: Tomori Pál és a mohácsi vész
három táborban voltak. Lajos király csekély haderővel Báta és Mohács között Újfalun tartózkodott. Neki és tanácsosainak az volt a fölfogása, hogy addig ne ütközzenek meg, amíg Frangepán és Zápolyai János meg nem érkezik41. Ez elméletileg jó elgondolás volt; csak sem a király, sem a tanácsosok nem tudták, hogy ezek mikor érnek ide és hogy mit csinálnak addig a törökök! A hadsereg zöme Mohácson ütött tábort. Az itt tartózkodó főurak legtöbbje azon volt, hogy minél előbb ütközzenek meg, nehogy még szeptemberben is tartani kelljen a katonákat42. A harmadik részleg Tomorié volt a Krassó víz mellett. Ezek ragaszkodtak ahhoz, hogy a másik két részleg is ide jöjjön, mert ez a hely a legalkalmasabb a harcolásra, de azok erre nem voltak hajlandók. — így álltak a magyar hadak augusztus 25-én. Ekkor éjszaka történt valami, ami előidézte, hogy Mohácson történjék meg az ütközet és pedig minél hamarább. A mohácsi táborban lévő urak — nem tudni szándékosan-e, hogy az ő akaratuk teljesedjék, vagy önkéntelenül az események hatása alatt — pánikot keltettek. Augusztus 26-ra virradó éjjel Podmaniczky Mihályt a király táborába szalasztották az üzenettel, hogy az ütközetet halasztani nem lehet, mert a szultán a közelben jár. Az álmából felvert királynak jelentette, hogy azonnal jöjjön Mohácsra megbeszélni a teendőket. Az uralkodó a kancellárt küldte Mohácsra, hogy győzze meg az ottaniakat Frangepán terveinek helyességéről, — hogy az ütközetet el kell halasztani. A kancellár igyekvései azonban nem jártak sikerrel. — Ugyanígy felverték éjnek idején álmából Tomorit is és a Krassó-menti táborából Mohácsra hívták. Augusztus 26-án a király is elment Mohácsra és a püspök házában tanácsot tartott. Megismételte, hogy meg kell várni Frangepánt és Zápolyait. — Most történt az, hogy Tömöri is, aki eddig szintén ezen a véleményen volt, megváltoztatta nézetét. Miért történt ez? — A tanácskozáson résztvevő Brodarics értesít, hogy a mohácsi táborból való főurak erőszakkal léptek fel és minden más véleményt elnémítottak43. Továbbá a magyar sereg nagyobbik részét a Mohácson táborozó urak képviselték. Tömöri tudta, hogy „tumultuárius" azaz hirtelen toborzott hadsereggel rendelkezik, amelyben nem mindig a fővezér akarata jut érvényre, nem az erélytelenség miatt, hanem mert az ilyen alkalmi hadseregben a „servitorok", a szolgálattevők saját földesuruk parancsa után indulnak; tehát csak közvetve engedelmeskednek a fővezérnek, ha ti. uruk is engedelmeskedik. Ezek pedig sürgették az ütközetet, mert az élelem és a zsold fogytán volt. így történt meg, hogy egyesek már hazafelé indultak44. Tömöri három lehetőség között választhatott: maradni a mohácsi térségben és várni Zápolyait és Frangepánt; visszavonulni és ott várni őket; vagy megütközni.45 Az első eset megvalósítása lehetetlen volt. A szultán augusztus 29-re tűzte ki a támadás időpontját. Igaz, hogy csapatainak fáradtsága miatt a következő napra akarta halasztani. így Tömöri ugyan egy napot várhatott volna, de akkor a háromszor nagyobb török hadsereg bekeríti és szétzúzza, mert augusztus 29-én Zápolyai még csak Szegeden volt, Frangepán pedig Zágrábban; de a hadakkal egy nap alatt nem lehetett se Zágrábból, se Szegedről Mohácsra érni! — A másik lehetőség: visszavonulni és valahol Buda környékén megütközni46. Elméletileg ez elgondolható, de ha a konkrét tényeket nézzük, rájövünk, hogy ez is lehetetlen volt. Először is: Augusztus 29-én Szulejmán Mohácsnál, Zápolyai Szegednél volt, Frangepán pedig Zágrábban. Tekintsünk a térképre, és kitűnik, hogy a három hely közül távolságban Budához Mohács van legközelebb; adjuk még hozzá, hogy Zápolyainak át kellett volna kelnie a Dunán, Frangepánnak pedig a Dráván. Tehát Szulejmán Budához ért volna, még mielőtt a seregek egyesültek volna. Továbbá a tumultuárius hadsereg hallani sem akart a visszavonulásról. Tegyük fel, hogy Tömöri mégis elrendeli, — akkor az, leszámítva a zsoldosokat és néhány fegyelmezettebb egységet, szétoszlott volna. Még valami rosszabbat is följegyeztek az egykorú tanúk. Ha a király visszavonult volna, kitört volna a polgárháború, a „királyt üldözték volna legjobban és vele bántak volna legcsúnyábban"47 — jelentette Burgio pápai követ. Arra is gondolni kell, hogy a török hadsereg nem tétlenül sétált volna a visszavonuló magyarok után, hanem üldözte és szétzilálta volna. A szintén jelenlévő Bordarics, aki ugyan személyesen idegenkedett a Mohácson való megütközéstől, mégis bevallja: „nem látszott biztonságosnak az egész közel álló ellenség elől való meghátrálás, minthogy az ellenség, főleg lovasainak gyorsasága miatt semmire sem volt alkalmasabb és készségesebb, mint a visszavonulók üldözésére1'48. Azt is képtelenség feltételezni, hogy a magyarok nyomában járó ellenség megengedte volna Zápolyai és Frangepán egyesülését a király seregével. Már a mohácsi csata napján a török fővezér a csatatértől nyugatra és északra két különítményt állított fel azzal a feladattal, hogy az esetleg még érkező bandériumok egyesülését megakadályozzák.49 Hátrálni tehát nem lehetett, az útban lévő csapatok megérkezését sem lehetett megvárni, mert a szultán kitűzte az ütközet napját. Ugyanakkor a magyar hadsereget határtalan lelkesedés, szilaj harcikedv töltötte el. Ebbe a reménysugárba fogódzott Tömöri, amikor hozzájárult az ütközethez. Ha ezt nem teszi, a kortársak és az utókor vádolták volna, hogy ha136
