Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Az evangéliumi erkölcs társadalmi vonatkozásai
menynek ható szavai összevegyülnek a hegyen épült városnak, az ég madarainak és a mezők liliomának költői képeivel. Valóban a belső felszabadultság élménye az, amely átjárja az egész hegyi-beszédet, s túl azon, Krisztus törvényét, vele pedig az evangéliumi erkölcsöt magát. Különösen szent Pál leveleiben válik ez világossá, melyekben „Isten fiainak dicsőséges szabadságáról”2'' olvashatunk. A szabadság az Ür Lelke által válik valósággá a keresztényekben, akiknek erre a belső felszabadultságra kifejezett hivatásuk van. Krisztus törvénye a Jakab-levél szerint „a szabadság tökéletes törvénye”25. A páli értelmezésben jelenti ez a fölszabadulást az ősbűn nyomasztó hatalma alól, az ószövetségi törvény anakronisztikussá vált és legalizmusba tévedt hálójából és a halál előtti rettegés félelmi komplexusai alól, — a szeretetben, örömben, a fájdalmak között is lelkierőben, tehát a létezés iránti határtalan bizalomban28. S mindennek alapja az, hogy Isten gondviselő Atyánk, Krisztus pedig megváltónk. Ha tehát ez az evangéliumi erkölcs hiteles stílusa és levegője, ha ez az Isten országában otthonra találtak gondolkodás- és cselekvésmódja, akkor vajon az következik-e mindebből, hogy Krisztus követői eleve szembekerülnek a társadalmi erkölccsel, illetve a társadalmi törvényekkel? Az evangéliumi erkölcs társadalmi irányulása A megújuló erkölcsteológia döntő felismerése, hogy a keresztény erkölcs nem absztrakt normákhoz igazodik, hanem Krisztus személyéhez és tanításához.27 Ezzel kapcsolatban F. Lambruschini külön foglalkozik Jézus személyének és tanításának állampolgári vonatkozásaival28. Megállapítja, hogy Jézus az állampolgári kötelességek dolgában is norma lehet a keresztények előtt. Megfizeti például az adót, szavai pedig messze túlmutatnak az adott szituáción, amikor ezt mondja: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré"29. Pilátus kérdésére világosan megmondja, hogy ő király ugyan, de országa nem e világról való30. Tehát nincs politikai jellegű uralmi vágya vagy igénye, hisz rajongóinak ilyen jellegű ajánlatát már korábban visszautasította31. Az „ország", amit említ, ugyanaz, melyről a hegyibeszédben szólott. Nem vetélytársa tehát a világi hatalomnak32. Pilátus előtt ezért nem is kétséges, hogy ő a római birodalom törvényei szerint nem illetékes Jézus elítélésében. Jézus személyes példáját és tanítása szellemét viszi tovább Péter apostol, amikor első levelében ezt írja a keresztényeknek: „Az Ür kedvéért engedelmeskedjetek minden emberi hatalomnak”, amennyiben az t. i. a közjót szolgálja (pl. a bűnös megbüntetésével). Az is kiolvasható leveléből, mennyire óv attól, hogy bárki jogcímül használja keresztény voltát, s vele „Isten fiainak szabadságát" a szabadosságra. Erre azért is int a levél, mert az „oktalanok" úgy látszik felforgatóknak tekintették az első keresztényeket. Ugyanez a levél a házastársakat inti kölcsönös tiszteletre, ami társadalom-etikai vonatkozásban sem közömbös. Majd a közösségi élet szempontjából fontos erényekre figyelmeztet: „...legyetek mindnyájan együttérzők, résztvevők, testvérszeretők, irgalmasok”33. Szent Pál szintén kiemeli az embertársakkal kapcsolatos kötelességeket, amelyek közösségi vonatkozásban annyira jelentősek. A Rómaiakhoz írt levél erre részletesen utal. Egyértelműen figyelmeztet arra, hogy a keresztények társadalmi magatartását a felebaráti szeretetnek kell áthatnia: „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel — írja —, mert aki felebarátját szereti, teljesíti a törvényt... A törvény tökéletes megvalósítása tehát a szeretet”34. S ez különösképpen a társadalmi törvényekre is vonatkozik, nem csupán a Tórára. Ennek konkretizálásául sürgeti: „Gondoljatok a foglyokra... az üldözést szenvedőkre”35. Az állami hatóságokkal kapcsolatban így rendelkezik: „Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak... nemcsak a megtorlás, hanem a lelkiismeret miatt is”38. Amikor azonban a hit megvallásáról és hirdetéséről van szó, s ez akadályokba ütközik, ő is azt vallja Péterrel, meg a többi apostollal: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek”37, Pál sürgeti az állampolgári kötelességek lelkiismeretes teljesítését a legtöbb ember által fanyalogva fogadott „közteherviselés" esetében is. Erre vonatkozólag a következő utasítást adja a keresztény híveknek: „Adjátok meg mindenkinek, ami jár: akinek adó, annak adót, akinek vám, annak vámot... akinek tisztelet, annak a tiszteletet"38. Méltatlankodik viszont azon, amikor egy hivő keresztény az Egyház testvéri közösségén belül elintézhető ügyekkel a birodalom pogány bírójához fordul; amikor tehát „testvér testvérével pörösködik, méghozzá hitetlenek előtt". Az ilyet még akkor sem tartja méltónak, ha pogány részről érné kisebb sérelem a keresztényt. „Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? — kérdezi — Miért nem tűritek el inkább a károsodást?"39 A személyes jogokat sértő komoly esetekben persze más a helyzet. Amikor az „új hittel” szembeszálló vallási fanatizmus az életét fenyegeti, Pál mint római polgár a császárhoz 6
