Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Az evangéliumi erkölcs társadalmi vonatkozásai

és Augustus alatt), de ezzel nem oldódott fel teljesen az a feszültség, mely a Tóra alapján álló vallási erkölcs és a római birodalom törvényei között jelentkezett. Közös vonásként lehet viszont elkönyvelni az ó- és újszövetség erkölcsi szemlélete között azt, hogy mindkettőben a létezés üdvösségtörténeti módja az uralkodó szempont. Az ószö­vetség erkölcsi tudata az egy igaz Istennel, Jahvéval való szövetségkötésre épül. Az alapve­tő eszme az, hogy Jahve abszolút Űr; ő a szövetség Istene, aki az ígéret jegyében kiválasz­totta népét egy üdvösségtörténeti küldetés beteljesítésére (ígéret földje, Messiás eljövete­le).-' Ez a tudat, illetve hit az az egzisztenciális tényező, amely a választott nép „megmara­dását" biztosítja8. Ebből következnek aztán a választott nép részéről azok az erkölcsi köte­lezettségek, amelyek ehhez a szövetséghez való hűséget a cselekvésben is kifejezésre juttat­ják. Ezeket az erkölcsi szabályokat foglalja magában a Tóra, a választott nép „társadalmi" törvényeivel teljesen egybeszövődve (legrövidebb formulája a tízparancsolat). A mózesi tör­vényekben világosan felismerhető ez a sajátos azonosulás. A Második Törvénykönyvben pél­dául ez olvasható: „Minden hetedik évben adj haladékot... a hitelező engedje el a köl­csönt, amit embertársának (itt hittestvérének) adott..., ha az Úr tiszteletére kihirdetik a haladékot".7 Az újszövetségben a létezés módja még határozottabban megelőzi az erkölcsi cselekvést. A „szövetség” szó nem is fejezi már ki azt a bensőséges kapcsolatot, amely Krisztusban és Krisztus által létrejön Isten és ember között. Krisztus által a hivő ember valamiképpen az isteni természet részesévé válik. Isten gyermekévé lesz és ezzel „új emberré". Az erkölcsi utalások olykor szinte hevenyészettnek tűnnek a Krisztusban megújult egzisztencia élőlé­nyében. Az evangéliumi erkölcs Pál apostolnál különösképpen tükrözi ezt a sajátosan eg­zisztenciális jelleget. Az Efezusiakhoz írt levélben azt olvassuk: „Éljetek méltóan ahhoz a hivatáshoz, amelynek részesei lettetek" (t. i. Krisztusban)8. Az evangéliumi erkölcs jellege Az evangéliumi erkölcs fogalmán természetszerűleg nem csupán János és a szinoptikusok tanítását értjük. Az evangéliumi erkölcs igazi lényege mégis a hegyi-beszédben körvona­lazódik legsajátosabban. Abban nyerj megalapozását „Krisztus törvénye", melyről Pál apostol beszél, s amely az erkölcsteológia jelenlegi megújulásának is fő ihletője. Krisz­tus törvénye pedig — mint arra már utaltunk — elsősorban és lényege szerint nem erkölcsi előírások gyűjteménye, hanem az örömhír közzététele'J. Hazai teológiai irodalmunkban Nyíri Tamás adja meg ennek részletesebb és meggyőző értelmezését a hegyi-beszéddel kapcso­latban, G. Bornkamm és J. Jeremias nyomán10. Ma tehát ebben a kérdésben hermeneuti- kailag már tisztábban látunk. Krisztus küldetése nem az, hogy erkölcsi szabályokat adjon, bár Tirlling „új Tórának" nevezi a hegyi-beszédet. Krisztus nem erkölcstanító. Nem „új Szókratész", ahogy egyesek beállítják. Nem is önkritikát gyakorló, megtérő farizeus, aki könnyít a megvalósíthatarlanságig szaporított erkölcsi előírásokon, még ha kijelenti is, hogy az ő igája „édes”. A hegyi-beszéd pedig akkor sem „erkölcsi kódex", ha struktúrálisan vizsgálva - szemben a pali levelekkel — többségben vannak benne az erkölcsi vonatko­zások11. Kiindulása Isten országának örömhíre, melynek stílusa a nyolc boldogságban körvonalazódik. Visszatérő motívuma pedig az, hogy Isten a mi Atyánk és Gondviselőnk, akinek hitében fölszabadul az emberi egzisztencia a félelem és aggódás hatalma alól, és akinek szereteíében az emberi kapcsolatok új távlata nyílik meg számunkra. Isten or­szágában az emberek egy hatalmas családdá lesznek, ahol testvérek vannak Krisztus világosságában, nem pedig „idegenek az éjszakában." Ez a kiélezettnek tűnő értelmezés -azonban egyáltalán nem akarja elsikkasztani az evan­géliumi erkölcsöt, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy a keresztény létezésmód meg­előzi és megalapozza a keresztény cselekvést. Mik tehát a legsajátosabb jellemzői Krisztus törvényének? Melyek azok a vonások, azok a stílusjegyek, amelyekhez a mai katolikus erkölcsteológia és a keresztény élet is igazodni kíván — társadalmi vonatkozásaiban is —, különösképpen megújulásának jelen periódusában? 1. Alapvetően jellemzi Krisztus törvényét s vele az evangéliumi erkölcsöt is a teljesség. Ennek forrása nyilván Krisztus „teljessége”, amelyből „mindnyájan merítünk”12. Megnyilat­kozik ez abban, hogy Isten Krisztus által minden embert hív az üdvösségre (amint arra már az Ábrahámnak tett ígéret céloz). A hivatalosak csak a példabeszédben vannak „sokan", a példabeszéd értelme szerint a hívás mindenkire vonatkozik13. Megnyilatkozik a teljesség a meghívottakat illetően is. A megtérés, a metanoia az ember teljes odafordulását kívánja Istenhez. Az evangéliumi erkölcs rendkívüli hatását többen ebben a megalkuvást nem ismerő radikalizmusban látják11. Amikor Jézus a „szívet" említi, ez a szó is a személy tel­4

Next

/
Oldalképek
Tartalom