Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - FIGYELŐ - Bízik László: Az áldozatos élet példái és értelme
kém is könnyebb lenne az életem' egy gyerekkel, vagy anélkül. Férjem pedagógus, kis fizetéséből élünk hatan, ami nagyon sok lemondást követel. Ezt nem panaszként mondom. Mi narancsszezonban nem eszünk narancsot és banánszezonban banánt, nekünk nem telik nyaralásra, sem külföldi utazásra. Mi is megennénk a téliszalámit, meg a sonkát, de csak szalonnára telik. Persze ezzel számolni kell. De nagyobb megbecsülést érdemelnének azok az anyák, akik a jövő formálásához emberfeletti áldozatok árán járultak hozzá, azzal, hogy derék gyermekeket neveltek." Mindkét életben közös az áldozathozatal. Az egyik esetben úgy látja az áldozathozó, hogy nem érte meg, a másik esetben pedig a lemondások ellenére sincs hiány a megelégedettségben, csupán a megbecsülés hiányát érzi. Az első példához hasonló helyzet után vonja le a tanulságot másvalaki: „Ha nem szültem volna, nekem is lehetne piros autóm, szép ruhám, tanulhattam volna, és okos lennék és talán egészségesebb is. De nekem már nem lesz több szép ruhám, meg autóm, és még egy életem, ami majd kárpótol az átélt küzdelmekért." Mit lehet mondani? Melyik az igazi élet? Hiszen olyan lehetetlen kívánság a „narancsszezonban narancs s a banánszezonban banán?” Külföldi út, meg szép ruha? Vagy áldozathozatal, vagy piros autó? Vagy „okos lennék", vagy „emberfeletti lemondások árán?” Bármilyen szélsőséges vélemény is az „egoista antianyáé", sok ember érzését fejezte ki: „Nekem nincs felesleges három évem. Feladatomnak egyedül azt tartom, hogy a saját életemet tegyem boldoggá." „Miért ne élhetne — ezerszer könnyebben, mint a gyerekesek — a világ számtalan szépségének, természetnek, művészeteknek, a többi embernek, az állatoknak, minden jó és humánus törekvésnek?" Elítélhető-e az a vágy, amikor az ember a lehetőségek szerinti leggazdagabb és legszebb, legteljesebb életet akarja élni, önmagát igazán megvalósítani? „Sokáig azt tartották, hogy a házasság tulajdonképpeni és elsődleges célja az emberi nem továbbplán- tálása és hogy minden házastársi kapcsolat, mely nem ezt a célt szolgálja, bűnös. Sem a protestáns, sem a katolikus egyház nem így értékeli már a férfi és nő házassági kapcsolatának értékét" — állapítja meg egy közös protestáns-római katolikus hittankönyv. (J. Feiner—L Vise her: Neues Glaubensbuch, Freiburg—Zürich 1974). Nyilvánvaló, hogy a szeretet nyitottságával teljes életet élhet egy magányos ember, vagy gyermektelen házaspár is, mégpedig azoknak az áldozathozataloknak a hiányában is, melyeket mások gyermekeikért hoznak. 2. Az áldozatos élet dilemmájának további érzékeltetésére az egyedi döntések szintjéről lássunk példát Csaba György-Vörös László: „Ma és holnap" című bioszociális meditációból: „Két döntésminta egyazon szituációban. Influenzajárvány. Ugyanabban a gimnáziumban dolgozik két tanár. Mindketten megbetegszenek influenzában, kb. egyforma súlyosan. Az egyik idejekorán lefekszik — kb. tíz nap — otthon marad, 'kifekszi' betegségét. Ezalatt sorstárs kartársán kitör a heroizmus: lázasan is .lázasan’ ellátja óráit és — szükségből — a betegtárs óráinak egy részét is elvállalja. Közben számtalan embert (gyereket, villamos-utitársat) fertőz meg." „öregasszony, kibírhatatlan természetű, önző. Ha nincsenek mellette közeli rokonai — például leánya — hamarosan meghal. Értelmiségi lánya, ha mellette van, ápolja, akkor nem tud a közügyekre eléggé koncentrálni. Saját egészségi állapota is folyamatosan romlik a kettős teher: az otthoni és a munkahelyi gondok súlya alatt. De vállalja mindkettőt. Eredmény: az öregasszony jól van, kiszolgálják. A leánya lassan, de észrevehetően tönkremegy... önfeláldozó döntési forma." Amit a szerzők a döntésminták elemzéséből következtetnek, segít minket az „áldozatos élet” kérdéskomplexumban egy lépéssel közelebb jutni a megoldáshoz. „Megállapítható tehát, hogy az „áldozatos élet”-nek bármennyire is az individuális döntések körén belül látszik maradni, nyilvánvalóan szociális, közösségre ható következménye van. Látszik továbbá, hogy az áldozatos élet „aszketikus vonása" nem föltétlenül elszenvedés, lemondás, passzivitás, hanem aktivitás is lehet. Nem csak az lehetséges, hogy valaki a körülmények áldozatává válik, hanem hogy áldozatokat hoz. A görög eredetű szó „gyakorlást", „tréninget" jelent. Felszínes értelme szerint: gyakorolja magát az önmegtartóztatásban, spontán vágyainak elfojtásában. Ehhez a „szenvedélymentesség- hez” semmi köze a keresztyén áldozathozatalnak. Ellenkezőleg: az áldozathozatallal azt kell hogy kiirtsa magából az ember, ami a szeretet megvalósítását gátolja. Az aszké- zis nem csupán harc valami ellen, hanem küzdelem valamiért: a szeretet teremtő szabadságáért. 3. Az áldozatos élet értékelésének két kitűnő példáját, ellenpéldáját dolgozza fel két irodalmi mű. Annyira ellentmondásosak, hogy csak komplementárisán egymást kiegészítve értelmezhetők. Az egyik a Magyar Televízióban is bemutatott B. Brecht-irás, ,,A méltatlan öregasszony". (Die unwürdige Greisin). Főszereplője hetven év után nemet mond az áldozatos életre, az önmagát feláldozásra. Hetven éven át az elé mintaként állított éle116
