Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homíliavázlatok az év 20. vasárnapjától 26. vasárnapjáig
EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA Az év 20. vasárnapja, Nagyboldogasszony (Jel 11,19a. 12,1—6a. 10; iKor 15,20—26; Lk 1,39—56). A teljes üdvösség Mindennapi vallási nyelven Mária „mennybe viteléről” beszélünk. Arról, hogy az Atya „Krisztus érdeméből Máriát földi életének befejezése után, testi-lelki valóságában a mennyei dicsőség részesévé tette." Látszólag ez különleges kivételnek számít, de figyelembe kell venni Pál apostol szavát, hogy Mária földi szerepe is az „idők teljességéhez" tartozott. Krisztusban megjelent az üdvösség szerzője, s feltámadása ezt az üdvösséget visszavonhatatlanul beállította történetünkbe. Ha Krisztus mint fő magára öltötte ezt az állapotot, akkor bárkit részesíthet benne. De az apostol szerint mindenki akkor kapja, „amikor sorra kerül”. Az általános törvény az, hogy mindenki akkor támad fel, amikor Krisztus megjelenik, hogy ítéletet tartson. Másrészt viszont valljuk, hogy az ember sorsa a halál után azonnal eldől, s az üdvözültek Krisztussal vannak. De üdvösségük a világ végéig nem teljes. Hiányzik a testük? Hiányzik a megdicsőült világ mint környezet? Ezen a téren titokba ütközünk. Csak annyit mondhatunk, hogy a lélek maga nem elég az üdvösséghez. Kell, hogy a halál után is valamilyen vonatkozásban álljon a testtel, hiszen az a lényege, hogy a testet éltesse. Ugyanakkor az üdvösség természetfölötti adomány, a feltámadt Krisztus életében való részesedés. Csak ő pótolhatja mindazt, amit a halál elvett. Mária teljes üdvösségét is a feltámadt Krisztushoz kell visszavezetni. Ű nemcsak testileg állt közel Fiához, hanem hitével és szeretetével is maradéktalanul egy volt vele. A kegyelem teljessége és az áteredő bűntől való mentesség képesítette rá. Isten úgy akarta, hogy ez az egység ne szenvedjen csorbát egy pillanatra sem. Amíg Mária a földön élt, egy volt Krisztussal az Atya megdicsőítésében, az áldozatban, az érdemszerzésben, Isten országának munkálá- sában. Azért egynek kellett lenni a jutalomban is. A hivatalos egyházi tanítás nem döntötte el, hogy Mária a halálon és feltámadáson át jutott át az örök életbe, vagy valamilyen átalakulással, amely a halál megkerülése volt. De ha egészen egy volt Fiával az érdemszerzésben, akkor feltételezhetjük, hogy ő is mindnyájunk útját járta. A halál nála is a teljes önátadásnak, az engedelmességnek, a hitnek és a bizalomnak a kifejezése lehetett. A mai ünnep nem Mária kiváltságainak a befejezése, hanem érdemeinek a megkoronázása is. Sok talentumot kapott, de azokat egészen kamatoztatta. Benne kinyilvánul, hogy az igazi érdemszerzés nem a köz- szerepléshez és hírnévhez van kötve. A feltűnés nélküli kötelességteljesítésben, az emberekkel való együttélésben, az élet terheinek hordozásában is lehet a hitet, a reményt, a szeretetet, a türelmet és az engedelmességet tanúsítani. Isten aszerint jutalmaz, hogy mennyi az egyéni befektetésünk. Szent István király napja (Péld 4,10—15. 18—20; Ef 4,17—24; Mt 7,24—29). Jelen és jövő A történelmet lehet úgy nézni, mint keretet, ahol az ember megvalósítja önmagát, kiéli képességeit, kovácsolja terveit. De a történelem így is titok marad. Kiszámíthatatlan erők jelentkeznek benne, s mindig nyitva áll újabb lehetőségek előtt. A vallásos szemlélet új szempontot vesz figyelembe: a történelem az a keret, amelyben Isten üdvrendi elgondolása is megvalósul. Külsőleg azt a képet kapjuk, hogy az idő mindent túlhalad: terveinket, alkotásainkat, minket magunkat. Csak egy ideig haladunk együtt az idővel, s utánunk új nemzedékek jönnek. Nincs olyan eszme, alkotás, vagy intézmény, amely dacolna a pusztulással, s amely alapot szolgáltatna a jövő végleges biztosításához. Ilyen alapot csak Isten vethetett meg, aki maga az örökkévalóság. Krisztus tett ilyen kijelentést, „az ég és a föld elmúlik, de az én szavam nem múlik el” (Mt 24,35). Ő az a szegletkő, amely akkor is megmarad, ha az emberi építők nem veszik figyelembe. 97
